Az új alaptanterv nem engedi, hogy a pedagógus némi értelmet csempésszen az oktatásba. Az iskolák azért meg szokták oldani a nehéz helyzeteket.

A Horthy-éra katonaiskolái lehettek a példaképei azoknak, akik az új Nemzeti alaptantervet összehozták.

Ez még talán a legenyhébb kritika, ami napvilágot látott az elmúlt napokban. Szinte minden pedagógus szakmai szervezet tiltakozik a bevezetése ellen, Pécsett különösen erős a demonstráció, a Társaság a Szabadságjogokért egyenesen úgy fogalmaz, hogy az oktatás most visszalép néhány évtizedet, és a gyerekek soha be nem hozható hátrányba kerülnek néhány korlátolt politikus miatt.

Asbóth Márton, a szervezet magánszféra projektjének vezetője arról beszélt a Reggeli gyorsban, hogy az alaptanterv korábban tényleg csak az volt, ami a neve. Ez alapján dolgozták ki az úgynevezett kerettanterveket, majd az iskolák egyedi tanterveit. Ez az új Nat, most minden percét szigorúan beosztja a pedagógusnak -és persze a diáknak-, így nem marad idő arra, hogy némi értelmet csempészhessenek be az oktatásba.

Különböző szakemberek már ízekre szedték, szétcincálták az alaptantervet.

Ilyen egységes szakmai tiltakozáshullám már rég volt – mondja Asbóth Márton. Most kellene tovább menni, és megakadályozni, hogy a terv életbe léphessen.

A TASZ szerint az alaptanterv Alaptörvény-ellenes. A gyermekek művelődéshez, fejlődéshez való jogát, a szülők szabadságát, valamint a pedagógusok lelkiismereti szabadságát is sérti. A projektvezető azt is megjegyezte, hogy a kormányban is látszik valamiféle elhatárolódás, egyelőre csak annyit mondanak, hogy ez a Nat még nincs kész.

Forrás: Klubrádió

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!