Minden eddiginél erősebb közúti személyszállítási szakszervezet alakulhat a Volánbusz Zrt.-nél azzal, hogy együttműködési megállapodást kötött a cégnél működő két legnagyobb szakszervezet. Így, megerősödve készülnek egyebek között egységes kollektív szerződéskötés és bérrendszer, valamint azonos foglalkoztatási feltételek kiharcolására az ország különböző pontjain dolgozó Volánbuszosok számára.


Együtt, egységesen fogja képviselni mostantól 7 ezer tagja érdekeit a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a VOLÁNBUSZ Közlekedési Szakszervezet. A két nagy szervezet ugyanis január 8-án együttműködési megállapodást kötött azért – is –, hogy a korábban hét cégként működő, majd tavaly október óta egyesített Volánbusz Zrt.-nél dolgozókat a lehető leghatékonyabban képviselhessék – mondta Baranyai Zoltán. A KKSZ elnöke szerint az együttműködéssel a szervezetek jól kiegészítik egymást, hiszen szeptember 30-áig más-más területen működtek, ott szereztek tapasztalatokat, amiket most közös erővel jól kamatoztathatnak. Hozzátette, elképzelhető, hogy a most kötött együttműködési megállapodást teljes összeolvadás követ majd, feltéve, ha a tagok is úgy akarják.

A megállapodásnak azonban már így is sok előnyét élvezheti mintegy 19 ezer, az ország számos területén szétszórtan dolgozó Volánbuszos alkalmazott, zömében járművezető. A szakszervezetek ugyanis az egész ország területére egységes tartalmú kollektív szerződés kialakítását, minden munkahelyen azonos bér- és foglalkoztatási rendszer bevezetését szorgalmazzák. Az összefogással megerősödött érdekvédelem az ágazaton és a vállalaton belül is hangsúlyosabban és eredményesebben fogja képviselni a munkavállalók jogait – szögezte le Baranyai.

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ