A bér terén valóban olcsó országnak számítunk, ez az olcsóság is kell ahhoz, hogy kompenzáljuk a negatívumokat, például a kiszámíthatatlan gazdaságpolitikát – mondta Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára a Világgazdaság konferenciáján.

Bod Péter Ákos a Világgazdaság konferenciáján tartott előadásában kiemelte: egyre jobban változik az a modell, hogy a nyugati cégek kiviszik a termelést. „Rájöttek arra, hogy ennek is van kockázata, csökkent a cégek kockázati étvágya. A nagy cégek újragondolták a kockázatokat, így hozzák vissza a termelést (re-shoring). Kérdés, hogy Kínából hova viszik vissza a termelést, Romániába, Szerbiába vagy hozzánk?" – tette fel a kérdést.

Szerinte az nem igaz, hogy odaviszik a termelést, ahol a bér alacsony. Ez csak egy szempont, nincs az első három tényező között, amelyet figyelembe vesznek a beruházásoknál. Ehhez kapcsolódva elmondta: Dél-Európa „fájdalmas" átalakulása még nem zárult le, ez pedig esély jelent a régiónk számára.

Kiemelte: Magyarország nemzetközi összehasonlításban a bér tekintetében valóban olcsó országnak számít. „Olcsóbbak vagyunk, mint Lengyelország vagy Csehország, de ez az olcsóság is kell ahhoz, hogy az ország kompenzálja a negatívumokat, például a kiszámíthatatlan gazdaságpolitikát" - mondta.

Kitért arra is, hogy a BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika) fénye megkopott már jóval a kínai tőzsdék esése előtt. „A BRICS-országok korábbi gyors növekedése megnövelte ezen államok rendszerei iránti vonzerejét. Vonzóak voltak a növekedési adataik, vonzónak látszott a Nyugattal szemben a rendszerük dinamizmusa. Mostanra azonban azt látjuk, hogy ezen országok jelentős problémákkal küzdenek, a közepes fejlettség csapdájába estek" – mondta. Hozzátette: a közepes szintről a fejlett szintre történő növekedés már nagyon nehezen megy, könnyű a közepes kategóriába bekerülni, de nehéz onnan feljebb lépni. Korai temetni a „hanyatló Nyugatot", és irigyelni a BRICS-csoportot – összegzett az egyetemi tanár. 

Forrás: Világgazdaság