A rendezvényen, ahová főként a vállalati vezetők köréből érkezett a hallgatóság, az előadók és a közönség is arra kereste a választ: hogyan lehetne hatékonyabbá, és fenntarthatóvá tenni a magyar egészségügyet – írja a Népszava.

 A 25-50 év közötti korosztály még ugyanolyan arányban dolgozik Magyarországon, mint például Csehországban vagy Svédországban, de ötven felett már az átlagosnál nagyobb mértékében tűnnek el a magyar munkavállalók a munkaerőpiacról. Ennek oka az egészségük megromlása, illetve az egészségügy állapota

– derült ki a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) által szervezett XXI. Pénzügyi Csúcstalálkozón.

 A rendezvényen, ahová főként a vállalati vezetők köréből érkezett a hallgatóság, az előadók és a közönség is arra kereste a választ: hogyan lehetne hatékonyabbá, és fenntarthatóvá tenni a magyar egészségügyet?
Magyarországon a munkaerőhiány már a gazdasági növekedés korlátja – állította Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára, aki szerint 50 év felett a magyarok egészségi állapota egyre rosszabb. Hozzátette: ha mindenki, aki elérte az öregségi korhatárt nyugdíjba menne, 200 ezer ember esne ki öt éven belül a munkaerőpiacról.

 A születéskor várható élettartamban is a sor végén kullogunk. Az Eurostat adatai szerint egy svéd 65 éves még legalább 15 évnyi betegség nélküli életre számíthat, addig a magyar legfeljebb feleennyire. Éppen ezért a népesség egészségi állapotának javítása alapvető érdek, az ország versenyképességének a feltétele.


– Látjuk az előttünk álló feladatokat az egészségügy területén – mondta az államtitkár, aki szerint legalább olyan fontos rávenni az embereket az életmódváltásra, az egészséges testsúlyuk megőrzésére, a szűrővizsgálatokon való nagyobb arányú részvételre, mint az ellátórendszer kiigazításával foglalkozni. Hozzátette: mindenkinek az az elemi érdeke, hogy a betegségeket minél korábban szűrjék ki.

 Az államnak is olcsóbb a szűréssel idejében megtalált kórt kezeltetni, mint a már kialakult rák terápiáját finanszírozni.

Az egészségügyi rendszer működését jellemző adatokat is idézett az államtitkár. Eszerint a magyarok túl hosszan – évente átlagosan kilenc napig – nyomják a kórházi ágyat, és túl sok az orvos-beteg találkozás.

Mint mondta: ezek

az adatok is mutatják, hogy az ellátórendszer nem működik optimálisan. Az egészségügyi intézmények adósságát nem tudta a kormányzat kordában tartani, ebben azonban az intézményvezetőknek is van felelőssége.

„Ha nem tudjuk növelni a születések számát, akkor a megelőzhető halálozást kell csökkenteni” – vélekedett Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. alapítója, az igazgatóság elnöke előadásában. Szerinte nem az a dráma, ha egy családban nem születik több mint egy vagy két gyerek, hanem az, hogy évente 30 ezer olyan ember meghal, akiknek a halála elkerülhető lenne. Hozzátette: katasztrofálisak az egyes, különösen a daganatos betegségekben a gyógyítási eredményeink.  Mint mondta, az egészségügy a gazdaság egyik legköltségesebb szegmense, ám a gazdasági növekedés többletéből nem jutott arányosan e területnek.

A GDP arányos ráfordítás korábban sem volt több nyolc százaléknál, ám ez mostanra hat százalék körülire esett. A közfinanszírozás arányával az európai országok között az utolsó helyen állunk, magas a "zsebből fizetett" szolgáltatásvásárlás aránya, és amire költünk az is gyenge hatékonyságú. 

Forrás: Népszava

A CONCORDE ÉRTÉKPAPÍR ZRT. kérésére közöljük, hogy a cikk egy félreértésből származó tévedést tartalmaz Jaksity György a HBLF konferenciáján tartott előadásáról szóló beszámolójában.

Az az állítás, miszerint Jaksity György azt mondta volna, "hogyha ezer milliárddal többet költene az állam az egészségügyre, úgy 150 ezer potenciális munkavállalót nyerne a gazdaság" nem igaz,  Jaksity György ilyet nem mondott.

A Concorde igazgatóságának elnöke arra vonatkozóan mutatott be modellszámítást több különböző forgatókönyvre, hogy az akár évente 30 ezer megelőzhető haláleset megakadályozásával mennyivel nagyobb lehetne a munkaerőpiac, és ezen keresztül mennyivel nagyobb lehetne a hazai éves GDP. Ez utóbbi összeg rúg 1000 milliárd forintra, amennyiben az évente 30 ezer halálesetet megelőzve a munkaerőpiacon mára – lemorzsolódással is számolva – 150 ezer emberrel többen lennének jelen. (Ahogy az előadásban is szerepelt, Magyarországon az évi 130 ezer halálesetből majdnem minden negyedik megelőzhető lenne.)

A cikk szövegéből kivettük a téves részeket (a szerk).

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!