Kettészakadt Európa – legalábbis a pénztárcánk szempontjából, azaz a fizetések vásárlóerejét tekintve. A GfK legfrissebb felmérése szerint, melyről a 24.hu is beszámolt, a középmezőny gyakorlatilag megszűnt  az országok között Európában.

Vagyis:

A tíz legmódosabb ország lakossága az európai átlagjövedelem mintegy másfélszereséből gazdálkodik, míg 26 ország az európai átlag alatti elkölthető jövedelemhez jutott 2015-ben.

A négy legnépesebb ország – Németország, Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország – a kontinens vásárlóerejének 60 százaléka fölött rendelkezik.

A választóvonal Észak-Dél és Kelet-Nyugat között feszül. Dél- és Kelet-Európa országaiban a lakosság vásárlóereje a gazdasági válság ellenére némiképp nőtt, ám még így is komoly lemaradást tükröz Nyugat- és Észak-Európa országaihoz képest.

Ugyanez igaz Magyarországon belül is, azzal, hogy némileg mérséklődött a leggazdagabb Budapest és a legszegényebb Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közötti szakadék.

Nálunk az egy főre jutó nemzeti vásárlóerő 2015-ben 5239 euró (1,64 millió forint) volt. Nagy-Britanniában, Németországban ugyanez 22 289 euró (7 millió forint).

Mindez azt jelenti, hogy az európai átlag 38,4 százalékából gazdálkodhatnak a magyarok. Ezzel 42 európai ország közül Magyarország harmadik éve a 31. helyen áll.

Míg Budapest indexe összességében csökkent, a kerületenkénti megoszlás a megyei tendenciákkal ellentétesen változott: a leggazdagabb kerületek (XII., II.) vásárlóerő szempontjából tovább erősödtek, ugyanakkor a főváros legkevésbé tehetős régiói (VIII., X.) tovább szegényedtek.

Forrás: 24.hu