A magyar álláskeresők zöme az alacsony fizetés miatt mondott fel az előző munkahelyén, több mint nyolcvan százalékuk számára pedig a fejlődési lehetőség a legfontosabb a leendő munkahelyen – derült ki a DreamJo.bs által készített legfrissebb felmérésből, amelyet a Szerethető Munkahelyek verseny kapcsán készített.

A hazai aktív és passzív álláskeresők 42,5 százaléka az alacsony fizetés miatt hagyta ott a legutóbbi munkahelyét, a második és a harmadik felmondási ok a fejlődési lehetőség hiánya és a főnökkel való elégedetlenség volt (36-36 százalék) – derült ki a DreamJo.bs újgenerációs állásportál legfrissebb online kutatásából*.

Hiába magas a fizetés, ha rosszul érzi magát az ember a munkahelyén. A jó fizetés szükséges, de nem elégséges ahhoz, hogy a vállalatok megtartsák a legkiválóbb munkaerőt

– hangsúlyozza Balogh-Mázi Mária, a DreamJo.bs vezérigazgatója.

Az álláskeresők körében végzett felmérés eredményei is alátámasztják ezt, hiszen a fejlődési lehetőség toronymagasan vezet, a válaszadók 78 százaléka jelölte be ezt legfőbb szempontként a munkahelyválasztásnál. A második helyen a családbarát jelző végzett 61,6%-kal, a harmadikon a sokszínű és befogadó munkahely (52,7 százalék). Utóbbi olyan, népszerűnek gondolt jellemzőket utasított maga mögé, mint a környezettudatos (33 százalék) vagy az egészségtudatos (29 százalék).

 

A kutatásban legnagyobb arányban 36-45 év közötti munkavállalók vettek részt, vagyis azoknak az X és Y generációs munkavállalóknak a preferenciáit tükrözik legnagyobb arányban az eredmények, akik legalább tíz éve vannak a munkaerőpiacon. Vagyis nem csupán az új generációnak fontos, hogy a választott munkahelyen fejlődni tudjon, hanem a már tapasztaltabb munkavállalóknak is ez az elvárásuk.

A válaszadók 63,8 százaléka nem elégedett a fizetésével jelenleg sem, a megkérdezettek legnagyobb része, közel fele 10-25 százalékos fizetésemeléssel békülne ki. Az elégedetlenség mértékét jelzi, hogy több mint harmaduknak még ez sem lenne elég, ők 25-50 százalékos fizetésemelést szeretnének. 

Miért fontos a megkérdezettek számára a magas fizetés? Legnagyobb részük, 83 százalékuk szeretne félretenni a fizetéséből, ezt követte 38 százalékkal a családfenntartás mint cél, vagyis a mindennapi szükségletek előteremtése. A válaszadók harmada hiteltörlesztésre (32 százalék), illetve utazásra, szórakozásra (33 százalék) költené a magasabb fizetését. 

„2019-ben már nem nagyon engedheti meg magának egyik szektorban vagy méretben lévő cég sem, hogy ne kommunikáljon őszintén magáról, mégis számtalan megtévesztő álláshirdetéssel lehet találkozni a mai napig. A cégeknek is az az érdekük, hogy a potenciális jelöltek már a legelső alkalommal tisztában legyenek azzal, hogy mit várhatnak az adott munkahelytől” – mondja Balogh Péter, a Szerethető Munkahelyek Díj egyik alapítója.

A DreamJo.bs kezdeményezésére létrejött Szerethető Munkahelyek Díj célja, hogy lehetőséget adjon a hazai munkaadóknak, kis- és nagyvállalatokat egyaránt, hogy őszintén megmutassák, miért jó náluk dolgozni, illetve a munkavállalóknak, hogy megismerhessék ezeket a cégeket. Az idei, harmadik alkalommal megrendezésre kerülő versenyre több mint ötven városból közel 500 nevezés érkezett a hazai vállalatoktól.

A közönségnek október 31-ig van ideje szavazni az általa legszerethetőbbnek tartott munkahelyre az erre a célra kialakított felületen. A szavazás során algoritmus osztja el a nevezett cégeket a szavazók között, így minden bemutatkozó oldal egyenlő arányban kerül a szavazók elé elbírálásra, vagyis direktben nincs lehetőség szavazni a cégekre.

Kivétel ez alól a „Dolgoznék itt” különdíj, ahol akár a kollégák is szavazhatnak. A „Dolgoznék itt” gomb megnyomásával a cégprofiljukat megoszthatják a nevezők a saját social media csatornáikon, és így gyűjthetik a céges like-okat október 31-ig. A legtöbb szavazatot begyűjtők értékes nyeremények és a Dolgoznék itt különdíj büszke tulajdonosai lehetnek.  A verseny díjazottjait november 21-én ünnepélyes díjátadó gálán köszöntik a szervezők, amelynek keretében a szakmai különdíjakat is átadják. Lehetőség van többszöri szavazásra annak érdekében, hogy az érdeklődők minél több hazai céget megismerhessenek. A szavazók között értékes nyereményeket sorsolnak ki november 4-én.

További információ a Szerethető Munkahelyek Díjról.

A DreamJo.bs egy újgenerációs állásportál, ahol a cégek őszintén bemutathatják önmagukat, hogy olyan új kollégát találhassanak, aki valóban passzol a csapatba. A DreamJo.bs-nál abban hisznek, hogy minden munkahely valaki álommunkahelye – és mindenki álommunkaerő az álommunkahelyén.

Szerintük a toborzás többről kell, hogy szóljon, mint arról, „megfelelő-e” a diplomája az adott jelentkezőnek: legalább ennyire fontos, hogy mennyire passzol egy csapatba. A DreamJo.bs-nál azon dolgoznak, hogy mindenki tudatosan dönthesse el, hol érezné jól magát, tudna boldogan dolgozni. A DreamJo.bs minden oldalra kikerülő céges profil és hirdetés áttekintésével (és tanácsadással) segíti a cégeket, hogy úgy tudjanak toborozni, hogy bemutathassák: miért szerethetőek.

A DreamJo.bs és a Szerethető Munkahelyek koncepcióját Balogh Péter és Balogh-Mázi Mária álmodták meg.

*kérdőíves, nem reprezentatív online kutatás az aktív és passzív magyar álláskeresők körében: összesen 558 fő töltötte ki a kérdőívet, a válaszadók 82 százaléka nő, 18 százaléka férfi, a kérdőívet kitöltők 49 százaléka 36-45 év közötti, 39 százalékuk 26-35 éves.

Forrás: uzletem.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!