Egyre hajmeresztőbb dolgokkal találkozhatunk az egyentankönyvekben, amelyeket azonban gyakran félretesznek a szülőkkel megegyezve a tanárok.

Kérdezd meg a szüleidet, miért nem kereszteltek meg; a régi falvakban nem volt jellemző a válás és a családon belüli erőszak

– ilyen és ehhez hasonló felszólítások, illetve kijelentések vannak Bánhegyi Ferenc új honismereti tankönyvében, amelyet a hvg mutat be.

Erről is kérdeztük Miklós Györgyöt, a Szülői Hang közösség képviselőjét, aki elsőként elmondta: készítenek egy online felmérést arról, hogy a szülők mit gondolnak a közoktatás helyzetéről; három témát emeltek ki, ezek a túlterheltség, a nyelvoktatás, és a tanárhiány. Utóbbi „mindent visz”, mert ha nincs tanár az iskolában, mondhatnak bármit a tantervről vagy a 21. századi oktatásról, nem lesz sok értelme. A tanárhiányhoz a kontraszelekció is hozzátartozik; elmondhatják a szülők, hogy ugyan van tanár, de nem oda való, és a nagy létszám is, a csoportbontás hiánya.

Arra a műsorvezetői felvetésre, hogy egyre erősebb a központosítás az iskolákban, Miklós György úgy válaszolt: tovább romlott a helyzet a nyáron, az alternatív iskolák is nehezebb helyzetbe kerültek, az iskolaigazgatók kinevezése is mindenkit érint, és ettől az évtől kezdve csak egyentankönyveket lehet használni a közoktatásban.

Lehet, hogy a jövőben még több olyan példával találkozhatunk, mint a műsor elején említettek. Néhány esetben lehet megoldást találni, van, ahol a szülők és a tanárok megbeszélték, hogy saját költségen megvesznek egy magánkiadós könyvet. Az említett honismeret könyvvel kapcsolatban azt mondta: felmerül a kérdés, hogy nem pont azért vezették-e be ezt az egyentankönyv-rendszert, hogy egy adott világlátást propagáljanak.

A könyvek használata egyébként nem kötelező, azokat sok tanár mellőzi. „Milliószámra vannak nem használt tankönyvek”, mert csak beszerezni volt kötelező. A tanár ellensúlyozhatja, ki is hagyhatja az ominózus részeket; ha felnőttől, akár szülőtől, akár tanártól hall egy gyerek arról, hogy mi is történt valójában, hogyan kell értelmezni ezeket a példákat, akkor annak erősebb a hatása, mint annak, hogy mi van a könyvben.

Felmérésükre visszatérve Miklós György közölte: a kormány nem szokott figyelni rájuk, de a közvélemény tájékoztatását fontosnak tartják, mert „a tanárhiány végül is az ország jövőjét veszélyezteti”.

(Bánhegyi Ferenc korábbi történelemkönyveit vissza kellett vonni, a Népszabadság cikke szerint azért, mert rokonszenves figuraként mutatta be Adolf Hitlert, valamint összekapcsolta a Tanácsköztársaság vezetőinek zsidó származását az általuk elrendelt kivégzésekkel.)

Forrás: Klubrádió

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ