A harminc évvel ezelőtti szakfelügyelet és az új tanfelügye­leti rendszer közötti jelentős különb­ségről, az ellenőrzéssel kapcsolatos tanári aggodalmakról, valamint a portfóliókészítéshez adott segítségről is beszélt a Magyar Hírlapnak Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettese.

  – Miért számít ekkora újdonságnak a most elindult tanfelügyelet? Milyen pedagógiai szakmai ellenőrzés volt korábban?

   - Már csaknem harminc éve nincs hazánkban kötelező, külső és erre a feladatra célzottan felkészített szakemberek bevonásával működő, állami pedagógiai szakmai ellenőrzés a nevelési-oktatási intézmények esetében. Az 1986-ban megszüntetett szakfelügyeleti rendszer keretei között többnyire a pártállami rendszer felkészített és ellenőrzött szakemberei működtek közre, kimondva-kimondatlanul is bizonyosan volt ideo­lógiai kontroll, amely meghatározta az ellenőrzések alapelveit is. Azután 1993-ig még működött az átalakult szakfelügyelői, immár inkább szaktanácsadói hálózat, de nem kötelező jelleggel. Vagyis az intézményeknek lehetőségük volt arra, hogy ne hívjanak szaktanácsadókat munkájuk ellenőrzésére, támogatására, és egyre növekvő számuk inkább így nem is hívott. A pedagógiai szakmai ellenőrzést, ahány fenntartó, annyiféleképpen végezte ebben az időben. Sok helyen megelégedtek az intézmény pénzügyi és személyi ellenőrzésével, a pedagógiai tárgyú dokumentumok vizsgálatával. Tehát megnézték például a tanmenetet, az órarendet, az éves munkatervet, vagy a fenntartó képviselője elment mondjuk a tanévzáróra, és bekérte a tanév végi szakmai beszámolót. Azonban a pedagógusok órai munkáját nem értékelte, tehát kevesebb szerep jutott a külső megítélésre.

   - Hogyan lehet jellemezni az elvi különbséget a harminc évvel ezelőtti és az új rendszer között?

   - Akkoriban alapvetően a kritika volt a meghatározó, nem pedig a szakmai támogatás. Most ez az új típusú ellenőrzési rendszer igazodik a világszerte működő fejlett, szakmaitámogatás-központú tanfelügyeleti módszerekhez, irányokhoz. A pedagógusok és az intézmények a tanfelügyeletet segítségnek tekintik, ezáltal fejlődhetnek, munkájukat magasabb színvonalon végezhetik. Nemcsak dokumentumokat vizsgálnak majd a tanfelügyelő szakértők, hanem sor kerül személyes óralátogatásra, beszélgetésre, egyeztetésre is. A tanfelügyelői szerepet ellátó mesterpedagógus-szakértővel való találkozás, beszélgetés nem kritikai megállapításokkal, semmiképp sem szankcióval kell záruljon, hanem - szükség esetén - javaslattal arra, miben kell fejlődnie, segítséget kérnie a pedagógusnak.

   - Mégis félnek a pedagógusok.

   - Természetes, hogy az ember izgul minden ilyen jellegű helyzetben, még akkor is, ha rendszeresen látogatták az óráit kollégái vagy a vezetője. De sok olyan pedagógus van, akinek a foglalkozását akár tizenöt éve senki sem látogatta meg, nem elemezte az ott folyó munkát. Ez távol áll a nemzetközi gyakorlattól is. Az idősebb kollégák emlékeznek a régi rendszerre, amikor beült az órára a szakfelügyelő, akár váratlanul, bejelentés nélkül, négyszínű tollal írogatott valamit a kockás füzetébe hátul ülve a padban, és nem láttuk, mit írt, nem biztos, hogy azt mondta el, amit írt, és ki tudja, mi lett utána mindennek a következménye. Általában nem volt kellemes élmény. Bízom benne, ha most a kollégák túl lesznek az első tanfelügyeleti látogatásokon, úgy gondolják majd, hasznos volt. Az egész folyamat nyílt elektronikus platformon zajlik, a tanár olvashatja a jegyzőkönyvet, sőt, viszont értékelhet. Ha olyan visszajelzés érkezik, hogy a szakértő nem segítő-támogató hozzáállással látja el a feladatot, nem volt kompetens, akkor valószínűleg újabb képzésen kell részt vennie.

  - Nyilván sok múlik a szakértőkön, hiszen a pozitív tapasztalatok nyomán szűnhetnek meg az ellenérzések a tanfelügyelettel szemben. Mégis, nem lehetett volna jobban kommunikálni a segítő szándékot a pedagógusok felé, hogy eleve ne alakuljon ki a félelem?

  - De. Mint minden új rendszernek, ennek is komoly kihívást jelent a bevezetése, el kell találni a hangsúlyokat. A több ezer felkészített szakértő tapasztalatait egy év múlva összegezni, értékelni kell, és ez alapján, ha szükséges, változtatni kell a képzésükön is.

  - Másrészt, azzal együtt, hogy nem kritikaközpontú az ellenőrzés, a problémáknak lehet következményük?

  - Egyesek abból indulnak ki, hogy a pedagógusok tökéletesen tanítanak, az intézmények maximálisan gyermekközpontúak. Ám sajnos nem mindenütt ez a helyzet. Tehát nem kizárt, valahol az intézmény pedagógiai programja és az órán látottak között óriási különbséget tapasztal a szakértő, esetleg felkészületlen kollégákkal is találkozik. Ilyenkor adódik a kérdés: hagyhatjuk-e ezt iránymutatás nélkül? Természetesen nem, mert ez a gyerekek, tanulók érdekével ellentétes lenne. Itt a cél az, hogy az érintett pedagógust támogassuk, akár POK-ok, azaz a pedagógiai oktatási központok szaktanácsadói rendszerével, vagyis szakértői segítséget kapjon a fejlődéséhez. Ettől nem kell tartani, hiszen közös céljuk a szereplőknek, hogy a nevelés-oktatás eredményesebben, szakszerű, méltányos keretek között szerveződjön.

  - Ahol súlyos problémákat látnak, egy idő után eljuthat-e a folyamat mondjuk igazgató- vagy pedagógusváltásig?

  - Ha van egy szervezet, amely az elvárásokhoz, a kitűzött célokhoz képest folyamatosan gyengén teljesít, az irányító vagy a vezető igyekszik javítani következetesen, nem fogja hagyni, hogy ugyanúgy működjön, mint korábban, hiszen ez nyilvánvalóan károkkal, veszteségekkel járna. Lehet gyenge szakmai színvonalon teljesíteni, de ez épp a gyerekek, a tanulók kárára történik. A tanfelügyelőnek kötelességük felhívni az intézményvezető és az érintett pedagógus figyelmét a tapasztalt problémára – ha lesznek ilyenek -, de ez fegyelmi felelősségre vonással nem járhat. Ha azonban eltelik több év, és nem javult a pedagógiai munka, a fenntartónak célszerű elgondolkodnia, hogy az intézményvezető vagy az érintett pedagógus más munkaköri feladatokat lásson el a jövőben. De nyilván az is látszik majd, ha javul a helyzet, ami egyben a pedagógiai módszertani fejlődés szép példája lehet. Megjegyzem, egyszeri értékelésből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni.

   - Sok bírálatot kapott a pedagó­giai szakmai ellenőrzés részét képező intézményi önértékelés, sokan feleslegesnek tartják.

   - Az Európai Parlamentnek van erre vonatkozó ajánlása a tagálla­mok részére, ez alapján a külső és a belső intézményi ellenőrzés egyensúlyára figyelni kell. Az önértékelés nem új az iskolák számára, még 2000-ben a Coménius–2000 programon belül, de 2002-től az intézményi önértékelési programokban dolgozták ki módszertanának alapjait, akkori alkalmazásának kereteit. Fontos eleme, hogy a szülők az intézményt véleményezzék.

   - Ha már a szülőknél tartunk: ők mennyit tudhatnak meg a tanfelügyeleti ellenőrzés eredményéről?

   - Az intézményvezető tájékoztathatja az érdeklődő szülőket főbb vonalakban és anonimizált formában, de a pedagógus értékelése alapve­tően nem a szülőkre, hanem az intézményre, a vezetőjére és különösen a pedagógusra tartozik.

   - A pedagógusminősítési rendszerben elvárt portfólióírást a tanárok megterhelőnek érzik, sokan úgy tartják, a pedagógusoktól idegen az önmenedzselés.

   - Valóban, régen erre nem volt ilyen formában szükség, a korábbi közalkalmazotti és közoktatási törvényekből fakadó automatikus előrelépési, bérezési rendszer miatt. Akkoriban háromévente feljebb jutott a pedagógus. Az új életpályarendszerben az előrelépés nem automatikus, tenni kell valamit a következő fokozatért, ez persze megterhelőbb. De a reálszférában mindenkinek van egyfajta portfóliója, karrierépítési terve.

   - Sok vállalkozás kínál segítséget a pedagógusoknak a portfólió összeállításában, sőt, állítólag kész portfóliót is lehet venni ötven-hatvanezer forintért. Miért van erre kereslet? Nem kapnak elég segítséget a tanárok a hivataltól?

   - A felsőoktatási tanulmányok zárásához kapcsolódóan is sajnos hallani, hogy szakdolgozat-készítést vállalnak egyesek, miért lenne más a portfóliókészítés? Mindez azon túl, hogy bűncselekmény, nyilván teljességgel elfogadhatatlan. Hivatalos oldalunkon a portfólió elkészítésével kapcsolatban minden tudnivaló megtalálható, a feltöltésre alkalmazott felület segíti a pedagógusokat. Ráadásul rengeteg továbbképzés is volt a másfél év alatt, hogyan kell a portfóliót elkészíteni, és a POK-oknál is érdeklődhetnek. Az még nem baj, hogy segítséget adnak különféle vállalkozások a portfóliókészítéshez, de a plagizálás és a nem saját készítésű munka etikátlan. Emellett mindez könnyen kiderülhet, ha a minősítő szakértő belekérdez a tartalomba a vizsgán. Az Oktatási Hivatal minden segítséget megad, hogy az a csaknem húszezer pedagógus, aki a jövő évi minősítési tervben szerepel, elkészítse a szükséges dokumentumokat.

Forrás: Magyar Hírlap