Szakszervezeti becslések szerint országos átlagban hetvenen látják el száz pedagógus munkáját. A következő 15 évben ráadásul 60-70 ezren elérik a nyugdíjkorhatárt – írja a Népszava.

 A zökkenőmentes tanévkezdéshez nagy szeretettel várunk még öt pedagógust: egy matekost, egy németest, egy tesist és két bármilyen szakost, egyet napközis nevelőnek, egyet pedig a könyvtárba (magyar, illetve könyvtár szak természetesen előny). Igen örülnénk még egy karbantartónak is, mert a fű megint kezd nagyon megnőni, hogy mást ne említsünk

- olvasható a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium Facebook-oldalán megjelent álláshirdetésben.

 A problémával nincsenek egyedül: a közigazgatási álláskereső portálon még egy héttel a tanévkezdés előtt, augusztus 26-án is 1055 álláshirdetést lehetett találni a „tanár” szóra rákeresve, és további 696 hirdetés jelent meg a „pedagógus” címszó alatt.

Van olyan iskola, ahol csak 1-1 álláshelyet hirdettek meg, de van olyan is, ahol ennél lényegesen többet. Például a Gyömrői Weöres Sándor Általános Iskolában nyolc tanári álláshely betöltésére várnak jelentkezőket. Az oktatási kormányzat szerint mindezzel semmi probléma nincsen.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központ rendre arra hivatkozik az országban tapasztalható tanárhiányról szóló hírekkel kapcsolatban, hogy a nyári időszakban „természetes” a betöltetlen álláshelyek számának növekedése, sokan ugyanis ilyenkorra időzítik a költözést, munkahelyváltást, az őszre pedig rendeződik a helyzet. Hogy pontosan hogyan rendeződik, arról egy Pest megyei iskola tanára, Hajnalka számolt be a blogján.

 Az alakuló értekezleteken a verejtékező intézményvezető bejelenti, hogy sajnos nem sikerült 2-4-6-8 kollégát felvenni. A feladat megoldásra vár. A szakosokat (ahol még van) szólítják meg előbb. Még két-három osztály belefér, mi az a 30-32 letanított óra hetente? Azután következnek az önként jelentkező nem szakosok. Így lesz fizikatanár is az angolos, matekos is a tesis, és az elsőt tanító még napközis is

- írta. Szerinte ezzel a megoldással a betöltetlen állások 60-75 százalékát el is lehet tüntetni.

– Csak megerősíteni tudom, amit a kolléga írt – mondta lapunknak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Szűcs Tamás szerint az idei nyáron összességében több álláshelyet hirdettek meg a tankerületek, mint tavaly, de még mindig csak a jéghegy csúcsát látjuk.

– A közigazgatási állásportálon nem jelennek meg az egyházi, alapítványi intézmények, de az állami iskolák betöltetlen álláshelyei közül sem hirdetik meg mindet. A GYES-en, fizetés nélküli szabadságon, tartós táppénzen lévők álláshelyeire nem hirdetnek pályázatot – mutatott rá Szűcs Tamás. Szerinte a valós tanárhiány lényegesen nagyobb, mint az a meghirdetett álláshelyekből kiolvasható, a szakszervezet becslése szerint országos átlagban 100 pedagógus munkáját 70 tanár látja el.

Javulásra pedig nem lehet számítani, még a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Kar előrejelzése szerint is 60-70 ezer pedagógus éri el a nyugdíjkorhatárt a következő 15 évben, utánpótlásra pedig alig lehet számítani.

Megírtuk: az Emmi adatai szerint a tanári szakon végzettek csupán mintegy fele kezd el iskolában dolgozni, s közülük is sokan elhagyják a pályát már az első néhány évben.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!