Falta az állami-önkormányzati milliárdokat, most pedig bedőlt a pápai húsgyár. A tulajdonos önkormányzat pár hónapja nem ment bele abba, hogy egy érdeklődő 1 euróért megvegye a céget, most az önkormányzat döntött a felszámolás elindításáról.

Nagyon úgy fest, véget ért – a súlyos állami, önkormányzati pénzeket felemésztő – pápai húsgyár évek óta tartó agóniája. A tulajdonos pápai önkormányzat pénteken, november 6-án úgy döntött, hogy felszámolást kezdeményez a Pápai Vagyonhasznosító és Értékesítő Kft. és a Pápai Hús Kft. esetében. Erről a helyi lapot, a Veol.hu-t is tájékoztatta az önkormányzat.

Elégett állami-önkormányzati milliárdok

Ez pedig azt is jelenti, hogy elégett az a másfél milliárd forint, amelyet az Orbán-kormány – voltaképpen a pápai önkormányzaton keresztül – egy 2012 végi döntésével beleöntött a húsgyárba. (A pénzt hivatalosan a város kapta, amely abból kísérletet tette a rossz bőrben levő húsgyár megmentésére.) De az állam által odafolyatott pénz ennek a többszörösére rúg.

 A gyármentés Pápán főként abból állt, hogy önkormányzati tulajdonba vették a céget. A kormánytól kapott 1,5 milliárd forintból tőkeemelést és kölcsönt ígért az önkormányzat, de a  pénzek befizetésével több mint egy évet csúszott, és a húsüzem csak 2014.  április 19-től kapta meg a mentőövet. Ezt azonban a cég 2013-as beszámolója szerint azonnal el is kellett költeniük a beszállítók kifizetésére. (Elég zavarosan intézték az ügyet, hiszen a húsgyárat üzemeltető cég legfrissebb adatai szerint az önkormányzat még mindig nem fizette be a tőkeemelés közel felét, több mint 600 millió forintot.) A gyár emellett további 400 millió forintot kapott a Vidékfejlesztési Minisztériumtól, ami szintén a beszállítók egy részének kifizetésére ment el.

Mint beszámoltunk róla, a mentőakció kudarcát már 2013-ban is nagy biztonsággal meg lehetett jósolni, és ebből hamar valóság is lett. A húsgyár 2,1 milliárd forint veszteséggel zárta a 2013-as évet, magyarán már az első esztendőben bőven elégett a kormányzati támogatás összege. A gyár nem is tudta fizetni az adósságait és finanszírozni a termelést, ezért 2013 közepén csődvédelembe menekült, aminek az lett az eredménye, hogy 2014-ben egy csődegyezség alapján a hitelezők milliárdokat buktak, a követeléseik közel felének búcsút mondhattak. A veszteségek és a csőd ellenére azonban a cégnek 2014 júniusában ismét mentőövet dobott a kormányzat. Ez megint elég kacifántos módon történt, az MFB újabb 4,2 milliárd forintot adott a cégcsoport egyik tagjának, amiből az megvette a Pápai Hús 1913 Kft. eszközeit, és ebből kifizették egy korábbi MFB-hitel egy részét.

Az állam összességében az elmúlt hat évben – különböző csatornákon keresztül – összesen csaknem 11 milliárd forintot öntött ebbe a vállalatba. Ennek azonban a részleges megtérülése is erősen kétséges az eddigi teljesítmény alapján. A társaság legnagyobb hitelezője a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), amely 2008-ban közel 5 milliárd forint hitelt adott, akkor is azért, hogy megmentse az összeomlástól.

Nemrég valaki átvette volna a céget - nem adták neki

A sorozatos mentőövek ellenére a pápai húsgyár (egészen pontosan: az üzemet idén júliusig üzemeltető cég) megint súlyos helyzetben van, a társaság törzstőkéje a jegyzett tőke alig több mint 20 százaléka volt, magyarán a cég komoly vagyonvesztést szenvedett el – írtuk idén július végén,  mire a város polgármestere a cég honlapján egy közleményben azt állította, hogy cikkünk elferdít tényeket, más körülményeket elhallgat, valótlanul tüntet fel.  Ez a közlemény fogadja a látogatókat most is a cég honlapján, holott az önkormányzat épp tegnap döntött a cég felszámolási eljárásának elindításáról. Az indok nem kevésbé érdekes.

A Veol.hu-hoz eljuttatott közleményben azt írják, hogy a Pápai Vagyonhasznosító és Értékesítő Kft. (korábban Pápai Hús 1913 Kft.) tavaly júliusban csődegyezséget kötött a hitelezőivel, azonban a továbbra is fennálló tőkehiány miatt a reorganizáció elmaradt, a társaságok tartalékai idén november elejére kimerültek. Állításuk szerint az oroszországi export ellehetetlenülése jelentősen hozzájárult a helyzethez.

Érdekes, hogy az önkormányzat most maga jelenti be gyakorlatilag a cég haláltusáját, mert pár hónapja, egy májusi jegyzőkönyvből kiderült, hogy lett volna egy jelentkező a húsgyárra, 1 eurót adott volna érte, de a tulajdonos önkormányzat nem ment bele az ügyletbe.

Termelnek – egyelőre

A személyi juttatásokat november elején kifizették a cégeknél, írja a pápai önkormányzat, a termelés egyelőre folyamatos, a megrendeléseknek az üzem eleget tesz.

Forrás: HVG