Évről évre kevesebb a bukás az iskolákban a Magyar Nemzet cikke szerint, amelyben az Oktatási Hivatal adataira hivatkoznak. Idén 25 ezerrel kevesebb gyerek morzsolódott le és negyedével kevesebben ismételtek évet, mint 2017-ben. Kunhalmi Ágnes szerint viszont a tankötelezettségi korhatár leszállítása miatt sokan kiestek a rendszerből. Ezek a gyerekek rontanák az adatokat, de őket nem is látja az oktatási kormányzat. Az atv.hu írása.

 A tanulók által legkevésbé szeretett tárgy a matematika, ebből sokan meg is buknak, idén több mint 15 ezren írtak belőle egyest. A Magyar Nemzet cikke szerint az évismétlésre kényszerülő diákok száma idén 11 ezer, ez elvileg negyedével kevesebb, mint két éve volt. „Ez a cikk, ami most megjelent a magyar nemzetben így önmagában nem értelmezhető a lemorzsolódás és az oktatás eredményeinek romlása alapján pedig azt lehet mondani, hogy szinte közömbös” – fogalmazott Híradónknak Szüdi János oktatási szakértő.

A Pedagógusok Szakszervezete szerint örvendetesek azok a számok, amelyekről a Magyar Nemzet beszámol, ők mégis inkább tanácsot adnának az oktatás irányítóinak: azt, hogy folyamatos nagy rendszeralakítások helyett stabilitásra lenne szükség.

Arra hogy a tanórai munkára, a pedagógiai munkára tudjunk koncentrálni, a szaktanári ellátottságot kéne növelni, és a pedagógustársadalmat megerősíteni abban, hogy a tanórára, amelyik az oktatás leglényegesebb színtere arra tudjanak koncentrálni

– vélekedett Palotás József, a Pedagógusok Szakszervezetének szakértője.

Az MSZP egyik oktatáspolitkusa is úgy véli, hogy nem teljeskörűek a számok. „A tankötelezettség korhatárának leszállítása miatt már nagyon sok gyerek kiesett az iskolából, akik rontanák ennek a statisztikának az adatait” – mondta Kunhalmi Ágnes.

Az MSZP politikusa szerint több mint 100 ezer olyan gyermek van, aki nem hogy szakmai végzettség, hanem általános iskolai végzettség nélkül esett ki a közoktatásból.

Forrás: ATV

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!