Több jogszabály is változik 2019. augusztus elsejével. Csütörtöktől már a kutatóintézetei nélkül működik tovább az MTA, változik a médiatörvény és még több automatát kötnek be a NAV-hoz. Ezentúl még könnyebb lesz diákhitelt felvenni és gyűlölet-bűncselekmény protokollt vezet be a magyar rendőrség – írja a napi.hu.

Kutatóintézetek nélkül működik az MTA

Augusztus elsejével választják le a kutatóintézeteket az akadémiáról és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatba szervezik.

Az 13 fős irányító testületbe az MTA és az ITM is delegál tagokat (hatot-hatot), a tagokat a miniszterelnök nevezi ki. A törvény alapján a kutatóintézeti hálózat működtetését szolgáló, az MTA tulajdonában és ezen kutatóhelyek használatában lévő vagyonelemeknek ingyenes használatba bocsátását az akadémia biztosítja. A hivatalos indoklás szerint a változtatások célja a magyar gazdaság versenyképességének növelése. A változtatások az MTA köztestületi státuszát nem érintik, a kutatási hálózat a költségvetési törvényben önálló költségvetési fejezetet kap, nem tartozik a kormány irányítása vagy felügyelete alá - fogalmazott Palkovics László innovációs miniszter a javaslat országgyűlési vitáján. Az MTA viszont úgy fogalmazott, hogy a tervezett intézményi és finanszírozási struktúra ellentétes a kutatásfinanszírozás európai elveivel, és veszélyezteti a tudományos szabadságot.

Változik a médiatörvény

Csütörtöktől újra változik a médiatörvény:

bár a főbb módosításokra uniós jogharmonizációs kötelezettségek miatt volt szükség, néhány magyar szabály is más lesz. Többek közt a jelentős befolyásoló erővel rendelkező médiaszolgáltatók (RTL Klub, TV2, M1) esti híradóinak hossza augusztus 1-től maximum 45 perc hosszúak lehetnek. Az új szabályozás több teret ad a bulvártartalmaknak is. Jön a pornó liberalizációja, miközben változnak a műsorkvóták is. Továbbá a Médiatanács elnöke és tagjai, valamint az NMHH vezetői illetménye is emelkedik, így például Karas Monika NMHH-elnök fizetése havi 1,3 millió forintról négymillió forintra ugrik.

Még több automatát kötnek be a NAV-hoz

Fontos határidő jár le az automatások számára: július 31-éig szankció nélkül bejelenthetik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) az üzemeltetők az adóhivatalnak azokat az automata berendezéseket, amelyek olyan terméket vagy szolgáltatást kínálnak, amelyért helyben fizetnek a vásárlók, működésükhöz nincs szükség kezelőszemélyzetre. Bejelenteni nemcsak az élelmiszert árusító automaták adatait kell, a kötelezettség vonatkozik a szolgáltatástól és árucikktől függetlenül minden berendezés üzemeltetésére - ilyen például a parkolóautomata, a személyzet nélküli autómosó berendezés, a "százforintos" játékkiadó gép, és a legkülönfélébb árucikkeket kínáló automata. Az eredeti határidő június 30-a volt, az adóhivatal további egy hónapot hagyott az üzemeltetőknek, hogy az automaták adatait biztosan be tudják küldeni. Augusztustól pedig a be nem jelentett berendezések üzemeltetője mulasztási bírságra számíthat.

Új szabályok jönnek az állattenyésztésben

Augusztus elsején léphet hatályba az állattenyésztést szabályozó új kerettörvény, amely az 1993. évi állattenyésztési törvényt váltja fel. A jogszabály főleg keretszabályokat tartalmaz, és egyben felhatalmazza a kormányt és az agrárminisztert, hogy rendeletekben alkossák meg a részleteket.

Még könnyebb lesz diákhitelt felvenni

A kormány döntése nyomán bevezetik október 1-től a nyelvtanulási hitelt, amely 500 ezer forintig vehető igénybe.

Induló kamata megegyezik a Diákhitel1-ével, de akkor éri meg igazán, ha a tanulás végén a diák sikeres nyelvvizsgát tesz, hiszen a nyelvvizsga megszerzése után 0 százalékossá válik. Augusztus 1-jét követően pedig az ügyfélkapun keresztül személyes megjelenés nélkül is igényelhetők már a hallgatói hitelek.  Az évi 1,99 százalékos kamatú Diákhitel 1 keretében havi maximum hetvenezer forintot lehet igényelni, egy félévben legfeljebb öt hónapra. A képzési díjakra felvehető Diákhitel 2 kamatmentes, ezzel az önköltséges képzésben résztvevő hallgatók húsz százaléka él.

Tarlós megígérte, még nem jött össze

Tarlós István főpolgármester még áprilisban azt ígérte, hogy augusztus 1-jétől éjszakai repülési tilalom lesz a ferihegyi repülőtéren. Csakhogy azonban a szükséges jogszabályok és az üzemelési eljárások módosítása folyamatban van. Ha életbe lép a korlátozás, akkor nulla és öt óra között a főváros felett nem lehet repülési manővert elvégezni (azaz fel- vagy leszállni), ugyanakkor a reptér megközelítése délkeleti irányból továbbra is biztosított lesz.

Új vezér kerül a magyar BMW élére

Augusztus elsejétől Maciej Galant tölti be a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatói tisztségét. Elődje, Massimiliano Di Silvestre Olaszországban folytatja karrierjét, Milánóban, a BMW Group Olaszország elnökeként dolgozik tovább. Galant az utóbbi három évben a BMW Group Szlovénia ügyvezető igazgatójaként dolgozott. A szakember 2006-ban csatlakozott a BMW Grouphoz, ahol tíz éven át a BMW Group Lengyelország értékesítési igazgatójaként alapozta meg vállalaton belüli karrierjét.

Kezdődik a Deutsche Bank nagy átszabása

A következő három évben 7,4 milliárd eurót felemésztő szerkezetátalakítást hajt végre a Deutsche Bank, és ennek keretében munkavállalói mintegy ötödét, 18 ezer embert bocsát el.  A legnagyobb német kereskedelmi bank megpróbálja áramvonalasítani tevékenységét és újra stabilan nyereségessé tenni működését. A radikális átalakítások részeként a felügyelőbizottság jóváhagyta az augusztus elsejétől működő új vezetési struktúrát, amely nagyobb rugalmasságot biztosít, felgyorsítja a döntéshozatali folyamatokat és bátorítja a vállalkozói szellem kibontakozását a bankok belül.

Forrás: napi.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!