A raktározás és logisztika dinamikusan fejlődik Magyarországon, a munkavállalók 5 százalékát foglalkoztatják az ágazatban, amely a GDP 6,5 százalékát adja - mondta Szabó László külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár a Pacapime Logistics Kft. új logisztikai központjának átadásán szerdán. A csaknem egymilliárd forintos beruházásból 321,61 millió forintot uniós és hazai támogatás fedezett.


   Több jelentős logisztikai beruházást adtak át az országban a közelmúltban, amelyekhez szervesen kapcsolódik a belga Pacapime fejlesztése - mondta Szabó László külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár. Hozzátette: bebizonyosodott, hogy a magyar gazdasági modell működik, lehet úgy dinamizálni a gazdaságot, hogy közben az ország adóssága csökken. A tavalyi 3,7 százalékos növekedés - amely az unióban a második volt - csak akkor tartható fenn, ha a jól képzett munkaerő rendelkezésre áll. Ezért fontos a szakképzés átalakítása, a duális képzés bevezetése, amelynek köszönhetően már a gyakorlatban is azonnal hasznosítható tudással hagyhatják el a fiatalok az iskolát. Hozzáfűzte, hogy Belgium Magyarország tizenötödik legfontosabb külkereskedelmi partnere. A magyar kivitel tavaly 23 százalékkal bővült az előző évhez képest.

   Ludo Pissens, a Pacapime Logistics Kft. ügyvezetője felidézte, a Pacapime-csoport, amely Belgium egyik vezető hullámpapírgyártója és a mai napig családi vállalkozásként működik, 2007-ben döntött arról, hogy zöldmezős beruházásként gyártó és logisztikai tevékenységének helyszínéül Mórahalmot választja. A kisváros három ország határán fekszik, ami segíti a cég további közép-európai terjeszkedését.

A versenyképes árakon minőségi szolgáltatást nyújtó cég éves árbevétele idén várhatóan 6,5 milliárd forint körül alakul, negyven munkavállalót foglalkoztat, a létszám azonban a közeljövőben nyolcvanra bővül - tudatta a szakember. Az ügyvezető hangsúlyozta, bár az uniós támogatási programok nagyon fontosak a vállalkozások számára - a több mint 8 ezer négyzetméteres fedett, raktározásra alkalmas csarnok is részben ebből épült -, a régió gazdasági fejlődése a következő generációk képzettségén múlik. Hozzátette: hiány van a diplomásokból, elsősorban a műszaki területen.

   Nógrádi Zoltán (Fidesz) Mórahalom polgármestere kijelentette, a logisztikai központ létrehozása mérföldkő a település számára. A rendszerváltás éveiben egyetlen ipari munkahely sem volt a kisvárosban, ma már a 6 ezer lakosú település évente 450 ezer turistát fogad, a több mint százhektáros ipari parkban pedig csaknem 50 befektető telepedett meg - közülük a Pacapime a legnagyobb vállalkozás - és csaknem négyszáz embernek adnak munkát - mondta a település vezetője.