Sorra beszélget Orbán Viktor minisztereivel, államtitkárokkal, értékeli eddigi munkájukat - mondták az atv.hu-nak kormányzati források. Rogán Antal kabinetminiszternek a pozíciója megkérdőjelezhetetlen. A kiszivárgott hírek szerint a “régiekkel”: Semjén Zsolttal, Varga Mihállyal, Szijjártó Péterrel, Pintér Sándorral, Süli Jánossal is elégedett Orbán Viktor. Palkovics László teljesítményének a megítélését nem rontotta a nagy konfliktusa az Akadémiával sem.

 Orbán Viktor a ciklus közepéig kérte fel a Fidesz tavalyi választási győzelme után minisztereit a kormányzati munkára. Ez valamennyiük számára kétéves terminust jelent formálisan, a ciklus félidejéig szól, noha a sajtóban Pintér Sándor belügyminiszter esetében jelent csak meg a félidős vállalás, és akkor a sajtóban Kocsis Mátét, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjét hozták összefüggésbe a Belügyminisztériummal.

Azt már jóval a tavalyi parlamenti választások előtt lehetett hallani, hogy Trócsányi László igazságügyminiszter megbizatása lerövidülhet majd, mert a miniszterelnök minden bizonnyal uniós biztosnak jelöli. Erről tavaly januárban itt írtunk. A jelölése decemberben hivatalosan meg is történt, Trócsányi László, mint listavezető EP-képviselő lett Brüsszelben.

Az igazságügyi miniszteri csere kapcsán június közepén megkérdeztük Orbán Viktort, és a válaszából kiderült: nem szeretne más miniszteri poszton változtatni.

A távozó Trócsányi László helyére Varga Judit EU-kapcsolatokért felelős államtitkárt kérte fel miniszternek, ő pénteken a parlament előtt le is tette az esküt. Amikor egy hónapja a kormányátalakításról kérdeztük, a miniszterelnök az atv.hu-nak úgy fogalmazott: a „nix ugri bugri” politikáját követi. Ezzel kormánya stabilitására, mint politikai értékre utalt.

A „nix ugri bugri” elve ugyanakkor forrásaink szerint nem zárja ki, hogy a ciklus felénél - ősszel vagy akár jövő januártól - változtasson a miniszteri vagy államtitkári névtáblákon adott esetben, ha szükségesnek látja.

A cél a 2022-es parlamenti választási győzelem. Ha lesz is változtatás, az az „odavezető út”, mind kormányzati struktúrában, mind a személycseréket illetően - fogalmazott forrásunk. A miniszterelnök tavaly, az áprilisi győzelme utáni beszédében világossá tette: a 2010-2030 közötti húsz évet egy korszaknak tartja, mert egy országot csak úgy lehet vezetni, ha a tervek hosszú távra szólnak.

A konzultációk a múlt héten már folytak

A miniszterelnök így most sorra beszélget minisztereivel és az államtitkárokkal, értékeli a teljesítményüket - erősítették meg kormányzati források munkatársunknak. A konzultációk már a múlt héten is folytak. Több miniszter, köztük Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Palkovics László innovációs miniszter, de EMMI-államtitkárok is jártak már a miniszterelnöknél - tudtuk meg. A beszélgetés során az elmúlt éves teljesítményüket értékeli, de az elkövetkező időszak stratégiájáról is beszélnek az adott szakterületen.

A megbeszélés a miniszterelnökkel egyik forrásunk megfogalmazása szerint “az újak számára érdekesebb”, a régiekkel, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, vagy legközvetlenebb munkatársával, Rogán Antallal elégedett a miniszterelnök, kabinetminiszterének a pozíciója, csakúgy, mint a KDNP-elnök Semjéné, megkérdőjelezhetetlen

- állították forrásaink egyöntetűen, hozzátéve: a kormányzati kommunikációért, tájékoztatásért felelős minisztere olyan “nagy rendszereket mozgat”, amire rajta kívül más nem lenne képes. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a legutóbbi maratoni, többször megszakított EU-csúcson, az Európai Tanács ülésén Brüsszelben - ahol végül megszületett a döntés a CDU-s Ursula von der Leyen jelöléséről Juncker utódjának, és amit Orbán Viktor a V4-ek sikerének könyvelt el - Rogán Antal végig ott volt a miniszterelnök mellett, erről a miniszterelnök által posztolt fotó is tanúskodik a Facebook-oldalán.

Orbán Viktor Varga Mihállyal, Szijjártó Péterrel, Pintér Sándorral is elégedett. Velük gyakran, van, akivel naponta egyeztet, a költségvetés elfogadása előtt pénzügyminiszterével például ez a “kötelező” elfoglaltság a számukra. Az 5 százalék fölötti első negyedéves imponáló gazdasági növekedés a 4 százalékos várakozást is fölülmúlta.

Forrásaink tudomása szerint Palkovics László is “jó osztályzatot” kapott, a miniszterelnök értékeli a teljesítményét az innovációs megatárca élén. A szemében nem változott innovációs miniszterének a megítélése az MTA-val való egyéves, az akadémiai oldalon forrongást és ellenállást, de nemzetközi fronton is nagy visszhangot kiváltó konfliktus miatt.

Varga Judit bizonyítványa

Varga Judit eddigi államtitkári munkájának a “bizonyítványa”: miniszteri kinevezése. Azt meg kell azonban jegyezni, hogy Gulyás Gergely államtitkára volt, ő mutatta be a miniszterelnöknek is. Gulyás Gergely kancelláriaminisztert már frakcióvezető korában is “Mr. Németországnak” hívták a háta mögött (korábban úgy nyilatkozott, hogy e téren sokat tanult Rogán Antaltól), de rendszeresen folytat megbeszéléseket amerikai diplomatákkal is. Nem tudni, hogy ő milyen értékelést kapott, azt sem, hogy folytatott-e már megbeszélést a Karmelitában. A kormányzati folyamatokra rálátó forrásaink szerint azonban az ő elmúlt egy éve sem okozott csalódást a miniszterelnöknek.

Bódissal és Maruzsával is konzultált

Volt olyan forrásunk, aki szerint a mostani megbeszélések egy későbbi kormányzati változtatást is előkészíthetnek. Érdekességként említették meg, hogy az EMMI-államtitkárokkal folytatott megbeszélésen a miniszterelnök konzultált Bódis József oktatásért felelős államtitkárral, de - az atv.hu-hoz kiszivárgott információk szerint - Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkárral is (aki korábban az Oktatási Hivatal elnöke volt). Ez forrásaink feltételezése szerint jelentheti azt is, hogy a miniszterelnök megfontolja a felsőoktatási és a közoktatási területek szétválasztását államtitkári szinten is. De forrásaink figyelmeztetnek: ezek feltételezések, őszig változhatnak a forgatókönyvek.

Novák Katalin családügyi portfóliója prioritás

Novák Katalin családügyi államtitkár portfóliója prioritás, a miniszterelnök bízik benne, elégedett államtitkárával - aki a Fidesz külkapcsolatokért felelős alelnöke is.

Kásler Miklós EMMI-miniszter megítéléséről egymásnak ellentmondó hírek terjednek, egyes fideszes forrásaink azonban tennének téteket arra, hogy nem tölti ki a ciklust, félidőben távozhat majd. Mások viszont arra emlékeztetnek, hogy a miniszterelnök általában a csúcsminisztereinek egy ciklusra bizalmat szavaz. Kásler Miklós a múlt héten egy onkológiai konferenciára utazott Lyonba, így nem tudni, megvolt-e már esetében az értékelő beszélgetés a Karmelitában.

Forrás: atv.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!