Egyes kórházi osztályokon jelentős a gyógyító személyzet hiánya - állapítja meg maga a Központi Statisztikai Hivatal a csütörtökön megjelent Magyarország 2018 című kiadványban, amellyel a statisztikai törvényben foglaltaknak megfelelően tájékoztatja az Országgyűlést, a kormányt, valamint a szélesebb nyilvánosságot a gazdasági és a társadalmi helyzetről, továbbá a környezet főbb jellemzőiről – írja a Portfolio.

A 240 oldalas dokumentum egészségüggyel foglalkozó részében a KSH a legutóbbi adatok alapján megállapítja, hogy az egészségesen várható élettartam hossza évek óta változatlan. Hazánkban a nők várható élettartama és az egészségesen leélhető időszaka között közel 18, a férfiak esetében 13 év a különbség, azaz átlagosan ennyi időt küzdenek betegségekkel az életük során.

A várható élettartam tekintetében az országon belül nagyok a különbségek: míg a Közép-Magyarország nagyrégióban a két nem elmaradása az uniós átlagtól csak 1-1 év, addig az észak-alföldi férfiaké és a dél-dunántúli nőké már több mint 8 év volt.

2017-ben a háziorvosok nyilvántartásai szerint 3 millió 155 ezer 19 éves és annál idősebb, és közel 11 ezer 19 évesnél fiatalabb pácienst kezeltek magas vérnyomással.

A 19 évesnél fiatalabbak 0,6%-a (a lányok 0,4, a fiúk 0,7%-a), az annál idősebb népesség négytizede (a nők 42, a férfiak 37%-a) küzdött a betegséggel, az érintettség azonban ennél is nagyobb lehet, mivel a betegség sokáig nem okoz tüneteket, illetve a betegek egy része nem fordul orvoshoz. 

A KSH friss jelentése azt is kimondja, hogy egyes kórházi osztályokon jelentős a gyógyító személyzet hiánya.

Az egészségügy 185 ezer álláshelyének 79%-ában orvosokat (42 ezer) és szakdolgozókat (104 ezer) foglalkoztattak 2017-ben. A működéshez szükséges álláshelyek 4,0%-a üres (az orvosi 3,8, a szakdolgozói 3,4%-a). Az orvosi állások 38, a szakdolgozói állások 52%-a a fekvőbeteg-ellátásban van, ahol az orvosi állások 6,2, a szakdolgozói állások 4,9%-a betöltetlen. Az üres orvosi álláshelyek aránya Szabolcs-Szatmár-Bereg (9,9%) és Jász-Nagykun-Szolnok (7,1%) megyében a legmagasabb, de további hat megyében és Budapesten (4,5%) is átlag (3,8%) feletti.

A statisztikai hivatal mindemellett részletes táblázatban mutatja be a legnagyobb munkaerőhiánnyal küzdő kórházi osztályokat a 2017-es adatok alapján.

Forrás: Portfolio

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!