A kormány szerdai ülésén tárgyalja újra a felsőoktatásban dolgozók béremelésére vonatkozó javaslatot, amely már tartalmazza a legutóbbi kormányülésen kért pontosításokat is - közölte Palkovics László felsőoktatási államtitkár szerdai online fogadóóráján.

A felsőoktatási államtitkár ezekről a pontosításokról a kormánydöntés előtt nem kívánt  részleteket közölni, azt ugyanakkor hangsúlyozta: a javaslatban megjelölt januári időpontot a bevezetésre továbbra is tarthatónak látják. (Az eredeti javaslatban az szerepelt, hogy 2016-tól az adjunktusok bére 32 százalékkal, a tanársegédeké 25 százalékkal növekedhet; ez azt jelenti, hogy előbbiek 70 ezer, utóbbiak  40 ezer forinttal kapnának majd többet, mint az idén.)

Az MTI azon kérdésére, hogy az előző évekhez hasonlóan a jövő évre vonatkozóan is állapítanak-e meg bizonyos szakoknál előzetes ponthatárokat a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) egyeztetve, közölte: a HÖOK-kal hamarosan megkezdik a megbeszéléseket. Jelenleg az elmúlt évre vonatkozó elemzések zajlanak, amelyek kiterjednek a munkaerő-piaci adatokra, felvételi jelentkezésekre, intézményi kapacitások változására, és érintik a szakstruktúra átalakításakor felmerült kérdéseket is - tette hozzá Palkovics László.

Kitért arra is, hogy a hallgatói kompetenciamérések technikai feltételeinek kialakítása jelenleg zajlik. Ebben az évben a hallgatók eddig nyújtott teljesítménye - érettségi, korábbi bizonyítvány-eredmények, releváns felvételik - alapján készítettek egy kompetencia profilt, amely jövőre kiegészül a korábban említett kompetenciateszttel. Ezt a folyamatot az Oktatási Hivatal fogja koordinálni, az eredményeket a korábban szokásos módon - a diplomás pályakövetési rendszeren keresztül - nyilvánosságra hozzák. Általános bevezetése 2016 szeptemberétől várható. 

További kérdésre a felsőoktatási államtitkár közölte: elkészült a konzisztóriumokra vonatkozó végrehajtási rendelet, amely tartalmazza a jelölési szabályokat is.

A rendelet megjelenését követően az intézmények és a minisztérium felhívást tesz közzé a jelölésre, amelynek a tervezett lezárási határideje december 15-e. Ilyen módon január elsejével a konzisztóriumok felállhatnak - ismertette Palkovics László.