A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda hatásköre lehetett annak meghatározása, hogy melyik minisztériumból hány dolgozót bocsássanak el a tavaly ősszel végrehajtott „bürokráciacsökkentés” alkalmával – írja a Mérce.

Mint arról tavaly ősszel mi is sűrűn cikkeztünk, jelentős létszámcsökkentést hajtott végre a kormány a központi közigazgatásban. Eleinte 9-10 ezer munkavállalóról is szóltak hírek, a vonatkozó kormányhatározat a minisztériumokban végül 2600, a miniszterek irányítása alá tartozó szerveknél 4610 fős létszámcsökkentést rendelt el.

A legtöbb dolgozót az akkor frissen létrehozott Innovációs és Technológiai Minisztériumból, a Belügyminisztériumból és a Pénzügyminisztériumból bocsátották el minisztériumi szinten, míg a minisztériumok alá tartozó intézmények közül az EMMI-nél járnak a legrosszabbul, az elbocsátottak közel harmada EMMI-s háttérintézmény dolgozói közül kerültek ki.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő szerdán közzétett blogbejegyzésében beszámolt arról, hogy a Miniszterelnökségnél próbálta megtudakolni, készült-e a mintegy 20 százalékos leépítés előtt valamilyenfajta  hatástanulmány, előzetes számítás arra vonatkozóan, hogy hány fő kell az egyes feladatok ellátásához, a működőképesség megőrzéséhez. Emellett arra is kíváncsi volt, hogy hogyan alakulhattak ki olyan aránytalanságok az elbocsátottak számában, mint például a Rogán vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda és az Agrárminisztérium között (előbbiből összesen 10 embert küldtek el, míg utóbbi dolgozóinak harmadát elbocsátották).

A Miniszterelnökség azonban mosta kezeit Szél kérdését követően, mondván nem ők voltak a leépítés adatkezelői. A politikus aztán a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordultam állásfoglalásért, akik azt írták,

a Miniszterelnökség tényleg nem adatkezelő, mivel a Miniszterelnöki Kabinetiroda találta ki, hány fővel működjön a központi közigazgatás.

Ők mondták meg, hány >>fölösleges<< statisztikus, meteorológus, járványügyi szakember, környezetjogász, nyugdíjfolyósító van, és mennyi a >>feladataik ellátásához elengedhetetlenül szükséges létszám.<<

– írja Szél.

A független képviselő szerint az, hogy Rogán keze alatt határozták meg, hol hány emberre van szükség a feladat ellátásához, és nem az elvileg illetékes Miniszterelnökségen, azt is jelenti, hogy ezt személyesen Orbán Viktor adhatta utasításba.

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!