{subtitle} Jogszabály határozza meg, hogy egyes feladatokat milyen jogállásban lehet ellátni {/subtitle}
Bár egyes hírek szerint közmunkásként foglalkoztatja vissza a Klik az egyes kirúgott kisegítőket, a minisztérium szerint ez éppen fordítva történik, bár jelenleg több mint négyezer közfoglalkoztatott dolgozik az intézményfenntartó központnál, a BM pedig vizsgálatot folytat a visszaélések feltárására – olvasható a HVG-ben.
Miután a sajtóban megjelent, hogy több állami intézménynél, köztük a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnál (Klik) drasztikusan nőtt a közfoglalkoztatottak száma, ami egyes hírek szerint azt is jelenti, hogy a közalkalmazottakat közmunkásként foglalkoztatják vissza, az LMP-s Szél Bernadett azzal az írásbeli kérdéssel fordult az Emmihez, az NGM-hez és a BM-hez, hogy folytatnak-e bármilyen vizsgálatot a visszaélésekkel kapcsolatban.
Az NGM válaszában kifejtette, hogy jogszabály határozza meg, hogy egyes feladatokat milyen jogállásban lehet ellátni, és ennek nem része a közfoglalkoztatás. A minisztérium szerint az is akadályozza a kirúgást és utána közmunkásként visszafoglalkoztatást, hogy aki a közfoglalkoztatásban munkáltatóként részt akar venni, annak vállalnia kell, hogy az adott munkakörben három hónapon belül nem bocsátottak el senkit.
Az Emmi azt írta, a Kliknél a folyamat éppen fordított, mert már 805 olyan személy dolgozik az intézménynél, aki korábban közmunkásként került oda, oktatók, nevelők viszont nem lehetnek közmunkások. Az Emmi a Klik adatai alapján azonban azt írta, május közepén összesen 4403 közfoglalkoztatott dolgozott az intézménynél, június elsején pedig 4383-an, de őket alapvetően technikai munkakörökben foglalkoztatják, főként takarítóként, adminisztrátorként, ügyintézőként, gyermekfelügyelőként, kisegítő munkásként, karbantartóként, portásként vagy hivatalsegédként.
Hozzáteszik, a Klik mind a technikai, mind a nevelő és oktató munkát segítő alkalmazottak esetében ott számít a közfoglalkoztatottak munkájára, ahol a jelzések alapján a megnövekedett terhek miatt több alkalmazott munkájára lenne szükség, és erre az adott intézmény nem rendelkezik elegendő státusszal. "A sajtóban megjelent információk, miszerint a Klik azért küld el közalkalmazottakat, hogy közmunkásként visszafoglalkoztassa őket, tévesek. Ahogy tévesek azok az információk is, mely szerint a közalkalmazottak száma jelentősen csökkent, mert a 142 ezer fő az engedélyezett maximális létszám, míg a 134 ezer a ténylegesen foglalkoztatott közalkalmazottak 2015. év eleji létszáma" – közölték.
A BM ezzel szemben azt írta, megkezdték a törvényellenes gyakorlat adminisztratív feltárását, de egyelőre nem tudni, hogy mikorra lesz ennek a vizsgálatnak eredménye.
Forrás: HVG