Csökkenni fog a hagyományos meghajtású autók értékesítése, az elektromos autók gyártásához pedig jóval kevesebb munkáskézre van szükség – jelentette ki Gunnar Herrmann, a Ford Deutschland vezérigazgatója gazdasági újságírók előtt Düsseldorfban – írja az autopro.hu.
A megszorításokat az autóiparban a belsőégésű motorokról az elektromosításra átállás miatt kialakult technológiai reformkényszerrel indokolta a vezérigazgató. A jövőben csökkenni fog ugyanis a kizárólag dízel és benzinmotoros meghajtású autók értékesítése,
az elektromos autók gyártásához pedig jóval kevesebb munkáskézre van szükség. Emiatt az alkalmazottak száma akár negyedével is csökkenhet – mondta.
Évente ezres leépítéssel számol
Az amerikai Ford 24 ezer alkalmazottat foglalkoztat Németországban, ebből 6 ezret Saarlouisban és 18 ezret Kölnben. A Ford márciusban jelentette be szándékát 5400 munkahely megszüntetésére, beleértve a lejáró munkaerő-bérleti szerződéseket is. A teljes leépítési létszámból a 24 ezres törzslétszámra jutó csökkentést a munkavállalókkal kötött megállapodásokkal és korai nyugdíjazással tervezik megoldani. Üzemgazdasági indokkal a Ford 2022-ig nem tervez elbocsátásokat.
A már bejelentett létszámcsökkentést 2020-ra tervezi befejezni a Ford. Azt, hogy eddig hány munkavállalóval sikerült már megállapodásra jutni, a vezérigazgató nem közölte.
– A 2020-ra kitűzött leépítési cél elérését követően évente nagyjából ezer fős létszámcsökkenésre számítunk természetes fluktuációval – mondta, megjegyezve, hogy öt év alatt így el is tudják érni a csökkentés tervezett nagyságrendjét.
Veszteséges év után nyereség
Az amerikai Ford autógyártó konszern kölni székhelyű európai érdekeltsége 2018-ban 398 millió dollár működési eredmény szintű veszteséget könyvelt el. Az idei első negyedévben a működési eredmény azonban már pozitív, 57 millió dollár lett. Gunnar Herrmann a tájékoztatón annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a trend az idén folytatódik és az évet már "egészen biztosan" nyereséggel zárja a cég. A Ford 2021-re hat százalékos bevételarányos jövedelmezőséget tervez elérni Európában.
Több Fordot vásároltak a németek, mint tavaly
Miközben más európai országban gyengén alakulnak az értékesítések, Németországban idén növekedtek a Ford eladásai a német szövetségi gépjármű-nyilvántartási hivatal, a Kraftfahrtbundesamt adatai szerint. Januártól májusig Németországban 118 ezer Ford járművet helyeztek forgalomba, 6,4 százalékkal többet, mint a tavalyi azonos időszakban.
Forrás: autopro.hu
Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!