Nem mehetnek táppénzre, mondvacsinált indokokkal kirúghatják őket, valahol pedig még az ebédszünet sem jár nekik. A közmunkásokat számtalan diszkrimináció éri, ezekről mégsem mernek nyíltan beszélni, mert félnek, hogy kirúgják őket – írja az abcug.hu.

Amikor a sajtóban megjelenik bármilyen negatív hír a közmunkáról, az legtöbbször valamilyen tanulmánynak a bemutatása, vagy kutatókkal készült interjú. Olyan cikket azonban soha nem lehet olvasni, amiben maguk a közmunkások beszélnének róla, hogy mi is történik velük munkavégzés közben, érik-e őket visszaélések, és ha igen, azok milyen jellegűek. Bálint Mónika, a Közmunkás Mozgalom a Jövőért csoport szervezője szerint ennek nagyon egyszerű az oka: nem mernek panaszkodni, mert félnek, hogy kirúgják őket. Közmunkások ebben a cikkben sem szólalnak meg, de Mónika és munkatársai napi szinten beszélnek velük, így ezen a közvetett módon mutatjuk be, hogy mikre panaszkodnak.

A csoport önkéntesei és a szervező napközben gyakran járja az utcákat, és keresi a közmunkásokkal a kapcsolatot. Már annak is örülnek, ha pár szót tudnak váltani, de a fő céljuk inkább az, hogy rávegyék őket, jöjjenek el a szervezet valamelyik találkozójára, programjára. Azt látják, hogy szívesen mesélnek arról, mi történik velük, de nagyon tartanak attól, hogy kiderül, beszéltek, mert annak következményei lesznek. A panaszok sokfélék, van azonban pár olyan, amit rendszeresen említenek.

Az egyik ilyen, hogy bár a törvény lehetővé teszi, hogy a munkavállalók készpénzben kapják meg fizetésüket, a közmunkások esetében erre azonban sokszor nincs lehetőség. Miközben a havi 51-52 ezer forintos bérhez képest egy, akár ezer forintos havi banki díj is komoly kiadás. “A közmunkások a legtöbbször nem is tudják, hogy joguk van készpénzben kérni a fizetésüket, de ha tudják is, akkor meg nem mernek szólni. Ez főleg akkor szembetűnő, amikor valakivel új munkaszerződést kötnek, nem fog egyből azzal indítani, hogy feltételeket szab" – meséli Móni.

Sokan panaszkodnak rá, és nehezen megfogható, bizonyítható probléma, hogy a munkavezetőnek gyakran elég nagy szabadsága van abban, hogyan ítéli meg a munkájukat, egyáltalán hajlandó-e elszámolni az adott munkaórát. “Sokszor találkozunk azzal, hogy lényegében indoklás vagy bizonyítás nélkül azt mondja a munkavezető a számára nem szimpatikus munkavállalónak, hogy nem végezte el a munkáját, vagy nem megfelelően. Például körbejárt az adott területen, és pont nem találta ott, akkor úgy veszi, hogy ott sem volt. Önkényesen levonnak egy-egy órát, vagy akár az egész napot. A legtöbb helyen pedig három igazolatlan levont nap után jön a kirúgás".

Nemrég egy vidéki közmunkás fordult Móniékhoz, mert úgy dolgozott majdnem egy hétig, hogy közben már ki volt rúgva. Nem mondta neki senki, hogy három napját nem igazolta le a munkavezető. Ez is egy olyan eset, amikor nagyon nehéz bizonyítania, hogy ő valóban ott volt. “Ha valaki írásos panaszt tenne, nehezen találna olyan munkatársat, aki névvel tanúskodna mellette. Rendkívül kiszolgáltatott helyzet". Hanyag munkavégzés miatt is gyakran elbocsátanak közmunkásokat, ebbe a kategóriába pedig tényleg bármi beleeshet. Móni itt példaként hozta fel, ha az utcán söpör egy közmunkás, mögötte öt méterrel egy járókelő eldob egy szemetet, jön a munkavezető, és azt mondja, hogy rosszul végezte a munkáját, és már meg is van az indok.

Szintén problémát okoz, ha táppénzre szeretnének menni. Ezt nem szeretik az önkormányzatok, mert ha valaki betegszabadságon van, azokra a napokra vissza kell fizetniük az államnak a közmunkára adott támogatást. Általában ilyenkor azt tanácsolják, hogy vegyen ki szabadságot, vagy egyszerűen nem engedik meg, hogy otthon maradjon. Akinek olyan betegsége van, hogy hosszabb ideig nem tud dolgozni, beleeshet abba is, hogy pont akkor hosszabbítják meg a munkaszerződését, amikor ő otthon fekszik. Ilyenkor az önkormányzat általában nem keresi meg őket, hogy menjenek be aláírni a szerződést. Ha erről lecsúszik, akkor nem lesz már hová visszamennie a gyógyulása után.

A munkavezető hozzáállásától függ, hogy van-e egyáltalán ebédszünete a közmunkásnak, és ha igen, az mennyi. Móniék azt tapasztalják, hogy míg az egyik kerületben akár naponta háromszor is kapnak húsz perc szünetet, addig máshol még ebédelni sem akarják elengedni őket. “Ezek az emberek szeretnének minél olcsóbban, ha lehet, akár ingyen is ebédelni. A belvárosban sok olyan szervezet van, amelyek ételt osztanak, ha tudnak, ide mennek ingyen ebédelni. Ugyanakkor Móniék tudnak olyan fővárosi közmunkásról, akinek megtiltotta a munkavezetője, hogy eljárjon arra az ingyenes ételosztásra, amit pont a közmunkás mozgalom gyűléseinek helyszínén tartanak. Azt mondták neki, hogy kirúgják, ha meglátják ott.

Az ebédszüneten kívül sok helyen az is probléma, hogy hova menjenek mosdóba. Elvileg, mint önkormányzati dolgozók, a közintézményekbe bejárhatnának, de például az óvodákba, iskolákba higiéniai okokból eleve nem engedik be őket.

A szervezet azt tapasztalja, hogy legtöbbször sem a közmunkások, sem a munkavezetők nem szeretik, ha munka közben elkezdi kérdezgetni őket. Ahol van valami panasz, a szervezet próbál közvetítőként fellépni, azonban ez is sokszor visszaüt. Móni szerint a közmunkában az egyik legfurcsább dolog a kollégák egymáshoz való viszonya. “Minden munkahelyen vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy jobb helyzetbe kerülhetnek attól, ha a munkatársaikra terhelő információt adnak a vezetőnek. A közmunkában nem látom, hogy mi lehet ez az előny, talán az, hogy a munkavezető elnézőbb lesz velük, lezserebben vehetik a munkát, de a fizetése senkinek nem lesz több. Amikor beszélgetek valakivel, nem csak arra kell figyelni, hogy a vezető ott van-e, hanem arra is, hogy milyen munkatárs áll éppen a közmunkás mellett. Mint a szocializmusban: megy a megfélemlítés, működik a besúgói rendszer, a belügyminisztériumtól a közmunkásig az egész rendszer a megfélemlítésen alapul" – mondja.

Vidékről hallanak durvább eseteket is, mint például, hogy a munkavezető szépen-lassan átmegy a közmunkások uzsorásába, vagy hogy munkaidőben a saját, vagy ismerősei vállalkozásában dolgoztatják a közmunkásokat, de Bálint Móni szerint ezek tipikusan azok a történetek, amiket biztosan soha senki nem merne névvel vállalni. Míg Budapesten jóval több a munka is és a lehetőség is, hogy egy másik kerületben újrakezdje a közmunkás a munkát, addig vidéken, főleg a kisebb településeken, ha egy közmunkás egyszer elvágja magát a polgármesternél, nem sok esély van rá, hogy még valaha munkát kap tőle.

Forrás: abcug.hu

 

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ