Azonban a kormány még a szükségletek felmérésében is csak félmegoldásokig jutott – írja a Népszava.

 Egyre több 65 év feletti idős ember szorul segítségre, gondozásra vagy ápolásra, de az ellátó hálózat nem képes lépést tartani a növekvő igényekkel.

Már az az adat is megdöbbentő, hogy az 1,8 milliós 65 év feletti korosztályból 1,3 millióan valamilyen korlátozottsággal élnek, de házi segítségnyújtásban csak 7 százalékuk részesül, idősotthoni ellátásban pedig mindössze 3 százalékuk. Ez a humántárca egyik híre szerint azt jelenti, hogy 56 ezer idős emberről gondoskodik az állam önkormányzati, egyházi vagy alapítványi intézményeken keresztül. (A KSH legutóbbi,  2017-es adata szerint a létszám csak 54 770 fő.) Idén április 5-én valamilyen bentlakásos elhelyezésre 33 ezer 822 idős ember várt, kiugróan sokan a fővárosban és Pest megyében, valamint Győr környékén. Ez utóbbi 3500 fős várólista azért is meglepő, mert a többi nyugati megyénkben alig pár százan vannak a listákon: Vasban 194, Zalában 270 a várakozók száma. A házi segítségnyújtás várólistáján ezernél is kevesebben vannak.

A szükségletek várható növekedését ezeknél a számoknál jobban mutatja, hogy az előrejelzések szerint 2070-re már 2,7 millió nyugdíjas korú él hazánkban, és ezen belül nagyon gyorsan nő a 80 év felettiek száma.

Kétségtelen tehát, hogy át kell gondolni, milyen ellátásra van szüksége ezeknek az embereknek, mit kellene megoldani az államnak és mit a kisebb közösségeknek, köztük a családoknak. Az utóbbi hetekben idősgondozás ügyben megszólalók többnyire két kérdést feszegettek: egyrészt, hogy fel kellene mérni a valós szükségleteket, másrészt hogy a kormánynak új bentlakásos intézményeket kellene létrehozni.

Krémer Balázs szociológus azonban arra figyelmeztet, meg kellene változtatni a szakma és a közvélemény hozzáállását is ehhez a kérdéshez. A múlt század ötvenes éveit idéző intézményrendszer konzerválása és bővítése helyett számtalan egyéb lehetőséget is meg kellene vizsgálni az idős emberekről való gondoskodás keretében. A Szociális Szakmai Szövetség elnöke szerint ma a rászorulók többségének a család, főként a lányaik, más rokonok és a szomszédok hosszú ideig segítenek az aktivitásuk, élni akarásuk fenntartásában és ez így természetes. Nagy baj lenne, ha nem így lenne. A nagyobb gond akkor kezdődik, amikor az illető már ápolásra szorul, mert a kevés férőhely miatt az ellátást végzők gyakorlatilag azzal foglalkoznak, akivel akarnak.

Ráadásul a bentlakásos intézményeket szinte kivétel nélkül egy paternalista, függésben tartó szemlélet uralja, ahogy az egészségügyet is – teszi hozzá a Debreceni Egyetemen is tanító szakértő, nem pedig a tapintatos segítés, amire az időseknek valóban szükségük lenne.

A szakemberhiányt firtató kérdésre a szociológus azt hangsúlyozza, hogy nem csak szakképzett szociális munkások vagy ápolók dolgozhatnak a nyugdíjas korosztály ellátásában, segítésében, séta közben karon fogni valakit diploma nélkül is lehet, ahogy a háztartás rendben tartásához vagy a beszélgetéshez sem kell papír. Amit viszont minden idősekkel foglalkozónak meg kell tanulni Krémer Balázs szerint, az a tapintat.

A jó idősgondozó nem akar mindent jobban tudni, mint a nagymama családja, jól kezeli az intimitásokat, de ha baj van, azt azonnal érzékeli és tudja, mihez nem ért, mit nem szabad még jóindulatból sem megtennie. Viszont ilyenkor rögtön intézkedik, a mentőt vagy a szakmailag profi főnökét hívja és csak addig marad, amíg megvan iránta a bizalom – sorolja az elvárásokat. Mindezek alapján a teendők közt a szociológus elsőként a segítő kapacitásokat mérné fel és mozgósítaná, majd a technikai eszközökhöz való hozzáférést javítaná. Ha az idős ember sokat szédül és biztonságosabban tudna zuhanyozni egy lenyitható ölőkén, akkor a szociális ellátórendszernek ilyet kellene neki vinni és felszerelni – hoz példát a segítség tágabb értelmezésére. Ilyen ötlet az időseknek vagy fogyatékos embereknek szociális alapon biztosítható korszerű infokommunikációs eszköz, vagy a rendszerváltás előtti tiszteletdíjas segítői hálózat felélesztése is, amikor valaki minimális pénzért vitt a rászorulóknak is a családi ebédből.  Összességében Krémer Balázs sokkal tarkább szolgáltatási kínálatban gondolkodik, és hisz abban, hogy egy jól megtervezett ellátórendszerben nem kellene a mainál több bentlakásos idősotthon vagy gondozóház. Az idősgondozással kapcsolatban feltett kérdéseinkre a szociális államtitkárságtól nem kaptunk választ.                                                            

A szociális térképtől a diagnózisig

Már a 90-es években is téma volt, hogy fel kell mérni az idős lakosság helyzetét és ellátási szükségleteit, majd ezekre az ismeretekre alapozva kell megkezdeni a szociális intézményi háttér átalakítását, de még ma is csak az első lépéseknél tart ez a munka. Már az ezredforduló előtt készültek úgynevezett szociális térképek, amelyek egy-egy település szintjén rögzítették a szükségleteket és ahol tudnak rá pénzt fordítani és sikerül beszervezni több tucat kérdezőbiztost is, ott ma is születnek ilyenek. Martfű például kétéves munkával tavaly készítette el a maga idősekkel foglalkozó szociális térképét, ami - ahogy a kisváros honlapján olvasható: „hozzájárul, hogy a segítség azokhoz a rászorulókhoz is eljusson, akik azt önmaguk nem kérik, de szükségük lenne rá”.

Országos szükséglet-felmérésre készült az előző Orbán-kormányban államtitkári rangot viselő Czibere Károly is, aki 2011-ben a miniszterelnök felkérésére elkészítette a 2020-ig szóló Nemzeti Szociálpolitikai Koncepciót. Ennek megvalósítására 2014-től elvileg lehetőséget is kapott, bár terveit inkább nyirbálták, mint segítették. Így maradt meg torzóként a szociális és gyermekvédelmi törvény 2016-os módosításával bevezetett szociális diagnózis elkészítésének ötlete, amihez a végrehajtási rendelet azonban csak Czibere távozása után, idén februárban készült el. Ezt követően született egy szakmai útmutató is a kérdőív kitöltéséhez, a Szociális Szakmai Szövetség elnöke, Krémer Balázs szerint mégis alapvető kérdések hiányoznak belőle.

Nem kérdez rá például a segítséget kérő iskolai végzettségére, pedig ez nagyban meghatározza életmódját és így szükségleteit is, de arra sem derül fény a kérdőív alapján, hogy mekkora távolságra él valaki a városközponttól, boltoktól, gyógyszertártól, holott ez alapvető információ a segítség megszervezésekor.

Az országos helyzetfelmérésben egyébként nem hisz a szociológus, hisz – mint mondja, az idősek szükségletei folyamatosan változnak.

Pataki Éva, a Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatója is úgy látja, a diagnózisból nem derül ki, hogy az idősek társadalma mennyire rétegzett, differenciált. Ráadásul nem pontosan tisztázott a szociális diagnózis célja sem. Az idősellátás szolgáltatásai, intézményei és azok befogadóképessége is adottság, ami nem változik meg attól, hogy rögzítem a szükségleteket – érvel szakember.

A diagnózisnak épp azt a célt kellene szolgálni, hogy a feltárt igény alapján megfelelő ellátási formához segítsék az idős embert, de most többnyire csak azt tudják elérni, hogy felkerüljön a várólistára.

Ugyanarra a várólistára, amire maga vagy családja is felírathatja, ha az idősgondozásban valahol jelentkeztek. Ezek az intézmények, szolgáltatók is készítenek egy alapos felmérést, ami alapján eldöntik a kérés jogosságát és ma nem tudják a szakemberek sem, melyik kérdőív az erősebb, melyik biztosít jobb helyet a várólistán. Pataki Éva szerint eredetileg az volt a cél, hogy az állami intézményekben előnyt jelentsen a diagnózis az ez alapján érkező idősnek, de a gyakorlatban ez ma nem így van. Nincs elég hely és ez azért különösen veszélyes, mert egy idős ember állapota egyik napról a másikra megváltozhat, leromolhat, s attól kezdve állandó figyelmet és ellátást igényel. Ilyen helyzetekre ma nagyon nehéz azonnali megoldást találni.

A probléma mögé néznek

Az eredeti terv szerint a szociális diagnózist készítő szakember adhatott volna az ellátásra szoruló idős embernek egy vócsert, amit bárhol beválthatott volna, ahol a neki szükséges szolgáltatást nyújtani tudják, de ezt végül nem fogadták el, így maradt a levegőben lógó kérdőív – mondta el a Népszavának Takács Imre, a Magyar Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének elnöke. Miben más ez, mint az idősotthonba jelentkezővel készített interjú? A diagnózis egy általános problémafeltáró beszélgetés, ami megpróbálja kibogozni, hogy milyen szükségletei vannak a jelentkezőnek és az egész családnak. Az a tapasztalat ugyanis, hogy ha valaki bemegy egy családsegítőbe, csak azt a gondját mondja el, amit a legkönnyebben meg tud fogalmazni, pedig sokszor ennél súlyosabb bajok állnak a háttérben. Ha ezt tudják, miért nem figyeltek eddig a mögöttes gondokra?

Túl kevés a szociális szakember, annyira leterheltek, hogy elég volt megoldani azt az egy gondot, amiben konkrét kérést kaptak.

Nem lett több szakember, mégis kötelező diagnózist készíteni? Felemás ez a megoldás. Ma minden járási központban kötelező alkalmazni egy szociális diagnózist felvevő szakembert, ami nagyon kevés, minden szolgálatnál szükség lenne ilyenre. Ugyanakkor a jelentkezőnek nem kötelező ezt a hosszabb beszélgetést választani, kérheti, hogy csak az adott kérdésben segítsenek a szakemberek. 

Forrás: Népszava

 


Ha Te is szeretnél a rabszolgatörvény ellen tiltakozni a Facookon és szeretnél egy ilyen keretet a profilképedre, akkor:
1. kattints a profilképedre
2. kattints a "keret hozzáadására"
3. írd be a keresőbe, hogy "Stop rabszolgatörvény"
4. húzással igazítsd a kívánt helyre
5. add meg, mennyi ideig akarod használni
6. fogadd el a változtatásokat

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ