Vállon veregette magát a kormány a tegnapi foglalkoztatási és munkanélküliségi adatok láttán. Valóban, a Központi Statisztikai Hivatal szerda reggeli közlése szerint a vártnál jobban csökkent a munkanélküliség a harmadik negyedévben, és ismét csúcsot döntött a foglalkoztatottság – írja a Népszava.

Ebben a terminusban 15-74 éves korcsoportban 4,26 millióan végeztek legalább egy órányi munkát, ami a június-augusztusi háromhavi átlaghoz képest 13,8 ezer fős, előző év azonos időszakához mérten pedig 116 ezres a növekedést mutat. A foglalkoztatási ráta 56,6 százalékra emelkedett. Ám, ha ebből levesszük a közmunkásokat (226,6 ezer) és a külföldön dolgozókat (114,2 ezer), az Mfor.hu számításai szerint már csak 3,92 millióan vannak az itthon dolgozók, így nincs meg a kormány által vágyott 4 millió foglalkoztatott sem. Azaz a foglalkoztatottság egy év alatt elért 116,2 ezres növekményéből a belföldi piac "csak" 49 ezer munkahelyet állított elő.

A jó számok ellenére a munkanélküliség alakulásával sem büszkélkedhet a kormány. A KSH statisztikája szerint a munkanélküliség tovább csökkent, 292,7 ezren voltak munka nélkül a harmadik negyedévben, közel 10 ezerrel kevesebben az előző időszakinál. A munkanélküliségi ráta 6,4 százalékra mérséklődött a korábbi 6,7-ről és az egy évvel ezelőtti 7,4 százalékról. Abban az esetben, ha a közmunkásokat is a munkanélküliek közé soroljuk, akkor már 519,3 ezer fős létszámról beszélhetünk, ami egy 11,3 százalékos munkanélküliségi rátát eredményez - írja a Portfólió. Vagyis a közmunka-program nélkül ehhez közelálló szám tükrözné leginkább a valóságot.

Forrás: Népszava