Palkovics László akkor sem enged egy ponton az Akadémiának, ha ezen múlik a megegyezés, a konfliktus lezárása: nem járul hozzá, hogy az új, a kutatóhálózatot irányító testületben csak egyharmad legyen a kormány delegáltjainak aránya, ragaszkodik az ötven százalékhoz. A sorsdöntő, május 6-ai MTA közgyűlésen „természetesen” ott lesz - mondta ma munkatársunk kérdésére a miniszter.

 Békülékeny hangot ütött meg Lovász László MTA-elnök a hvg.hu-nak adott mai interjújában a Palkovics Lászlóval fennálló MTA-konfliktus ügyében. Amellett, hogy a minisztert gyakorlatilag megvédte abban az ügyben, hogy “jogtalanul” vett volna fel fizetést az egyik akadémiai kutatóintézettől, Lovász László dicsérte is Palkovicsot, kiváló mérnöknek nevezte.

Újabb MTA elnökségi ülés lesz

Emellett az MTA elnöke a hvg.hu interjúban bejelentést is tett: a május 6-ai “sorsdöntő” MTA közgyűlés előtt még egy elnökségi ülés lesz. Szavaiból az derült ki: az elnökség újra dönt az Akadémia kutatóintézeteinek a sorsáról, a finanszírozási kérdésekről, az MTA átalakításáról.

Holott az MTA-elnökség a múlt héten már meghozta állásfoglalását, legalábbis úgy tűnt: elutasították a március 8-án aláírt Lovász-Palkovics szándéknyilatkozatot, melyben az MTA elnöke „tudomásul vette”, hogy az akadémiai kutatóhálózatok az MTA-n kívül működnek 2020 januárjától.

Most Lovász László szavaiból az is kiderült, hogy az MTA elnökségi döntése ellenére továbbra is tárgyalnak Palkovics László minisztériumával a kutatóhálózatokról és az MTA átalakításáról.

Az Akadémia elnöke a hvg.hu-nak azt mondta  a korábbi, sokak által véglegesnek tekintett, és az MTA kutatóhálózatainak a kiszervezését abszolút elutasító múlt heti elnökségi határozatról, hogy “ez még nincs abban az állapotban, hogy ezt a közgyűlés elé lehetne terjeszteni, sok ponton még dolgozunk, tárgyalunk a kormánnyal”. Még számos pont van, amelyben ugyan homlokegyenest ellenkezőek az álláspontok - hogy az Akadémia égisze alatt maradjanak-e a kutatóhálózatok -, de ezeket le kell tárgyalni, és egy teljesen kidolgozott javaslatot a közgyűlés elé kell terjeszteni - mondta Lovász László.

Már közelednek a Max Planck-féle modellhez

Kulcskérdésnek nevezte, hogy az MTA alá tartozzon-e a hálózat vagy sem, és azt reméli, az érveik, „amiket talán majd a közgyűlés is osztani fog, még befolyásolhatják a döntést. De a parlamentnek olyan döntési jogai vannak, amiket az MTA tudomásul kell, hogy vegyen” - tette hozzá.

Lovász László szerint a tárgyalásokon körvonalazódott modell „sok tekintetben közeledik a német Max Planck társaság modelljéhez”, de szeretnék, ha néhány vitatott kérdésben még jobban közeledne hozzá – például finanszírozásban, képviseletben. Ezekben a még nem teljesen lezárt kérdésekben ez jó lenne - mondta az MTA elnöke.

Palkovics „elvi szinten” ragaszkodik az 50 százalékhoz

Egy mai sajtótájékoztatón megkérdeztük Palkovics Lászlót, mit szól ahhoz, hogy újra dönt az MTA-elnökség, és hogy tud-e engedni az Akadémia azon új felvetésének, hogy a kutatóhálózat irányító testületében egyharmad legyen az MTA-, egyharmad a kormánydelegáltak aránya, és szintén egyharmadnyian legyenek maguk a tudós kutatók is a top szervben.

A miniszter kérdésünkre válaszolva megköszönte Lovász László őt dicsérő szavait, és egyértelművé tette: nem tud engedni a neuralgikusnak tűnő 50 százalék kormánydelegált-50 százalék MTA-delegált arányból, „elvi szinten” ragaszkodik hozzá. Munkatársunk kérdésére, hogy ha azon múlik a megegyezés a sok konfliktus után, hogy ő elfogadja-e, hogy a kutatók külön egyharmados arányban bekerüljenek a hálózatot irányító testületbe, Palkovics László szavaiból az derült ki: a közös munkacsoportok dolgoznak még a jó megoldáson. A fele-fele felállás elvi kérdés a kormány számára azzal, hogy az irányító testület elnökét Orbán Viktor miniszterelnök nevezi ki. De a fele-fele “struktúrán belül” lát lehetőséget Palkovics László a megoldásra, hiszen a kutatók maguk is lehetnek az MTA-, illetve a kormánydelegáltak kontingensében.
Ahhoz ragaszkodik a kormány, hogy a kutatóintézeti hálózat az Akadémián kívül működjön.

Palkovics László, aki maga is akadémikus, kérdésünkre, hogy ott lesz-e május 6-án az MTA közgyűlésén, úgy válaszolt: természetesen.

Forrás: ATV