A munkaerőhiány miatt a munkavállalók válogatnak a munkahelyek között. Ha elege van a főnökből vagy a munkahelyi körülményekből, elmegy máshova. Hogyan lehet megtartani hát a munkaerőt? Mindenképpen többel, mint pusztán fizetésemeléssel. Mert a lojalitás és a felmondás is ösztönös, zsigeri szinten működik – írja a Piac és Profit.

„A GfK segítségével végzett  felmérésünkből kiderült, hogy a megkérdezett magyar vállalkozók egyharmada még szeretné bővíteni az alkalmazotti létszámot” – mondta Mózes Tamás, a K&H Bank szenior szegmensmenedzsere. Ez azonban meglehetősen nehéz a munkaerőhiány korában.

Toborozni, de honnan?

„A külföldi munkaerő szerzése a szomszédos országokból egyáltalán nem olcsó. Ugyanazokat a juttatásokat kell nekik adni, mint a magyar munkavállalóknak, emellett a szállást és utazást biztosítani. De legalább vannak. Csak már nem sokan maradtak” – mondta Farkas Tünde, a Pannon-Work Zrt. kelet-magyarországi régióvezetője.

Folyamatosan tárjuk fel a munkahelyeket, aki nem alkalmas, azt nem közvetítjük ki

– mondta Hágen Tímea Katalin, a Pénzügyminisztérium Foglalkoztatási Szolgálatának főosztályvezetője.

„Már a visegrádi országokhoz képest is 10–30 százalékos lemaradásban vagyunk a bérekben” – mondta Szűts Ildikó, az Országos  Humánmenedzsment Egyesület elnöke.

Egy nap munkanélküliség után létrejövő munkaviszonynál is igénybe vehető a foglalkoztatástámogatás, mert a program célja a hosszú távú foglalkoztatás, és lehet, hogy az új munkahely lesz az, ahol megmarad a munkavállaló

– mondta dr. Varga Katalin, a Pest Megyei Kormányhivatal projektvezetője.

Eszközök a munkaerő megtartásához

„Fizetek neki, és még én jópofizzak vele, ezt kérdezik a munkaadók. A munkaerő akkor marad a cégnél, ha büszke lehet rá, hogy ott dolgozik, azonosulni tud azokkal az értékekkel és eszmékkel, amiket a vállalkozás képvisel” – hangsúlyozta Gyimesi László, a Mystic Nails Hungary Bt. ügyvezetője.

Tanulmányi szerződés esetén a munkavállaló pénzzel vagy idővel is támogathatja a tanulást. Ilyenkor legfeljebb öt évre lehet kizárni a felmondási jogot, de az időtartamának a nyújtott támogatás mértékével kell arányban lennie

– mondta dr. Nyitrai Tibor jogász, act legal a Bán és Karika Ügyvédi Társulástól.

Komoly megtartó ereje van a hűségbónusznak, ha kikötöm külön szerződésben, hogy névre szólóan számlán gyűjtöm a bónuszt 3–5 évig. Fontos, hogy a kifizetésnél az összeg egy részét kapja csak meg a munkavállaló, így a többi pénzért érdemes a cégnél maradnia

– mondta Léport László, a Quantis Consulting Zrt. fejlesztési projektmenedzsere.

Hatékonyságnöveléssel a munkaerőhiány ellen

„Előfordul, hogy folyamatszervezéssel is lehet segíteni a cégen. Pékségnél dolgozom, ahol megnéztük, hogy mely termékek állítják elő a legnagyobb értéktöbbletet. Kiderült, hogy volt nyolc termék, ami ennek csak 4 százalékát adta, s ehhez képest túl sok kapacitást foglalt le az előállításuk. Kiiktatásuk a termékskálából már önmagában sokat javított az eredményességen” – hozott személyes példát Polló László, az Effectys ügyvezetője.

„A folyamatszervezést sokan valami elvont dolognak tartják, pedig mindent lehet folyamatként modellálni. A locsolóverset éppúgy, mint azt, ami Petőfi Sándor Arany Lacinak című versében elhangzik” – mondta Szederkényi  Zsolt, az xFLOWer Group Kft. ügyvezetője.

A munkavégzés élményszínvonala

„A motiváció arról is szól, hogy azonosulni tudok-e egyáltalán a munkahelyen a célokkal. A munkaadónak figyelnie kell a munkavállalói energiaállapotát, és mint egy karbantartóként javítania azt” – mondta Czagler Zsuzsa, a VIP Coaching Center motivációs szakértője.

„Érzelmi intelligencia (EQ) nélkül nem életképes a cégvezetés. Az EQ pedig arról szól, hogyan figyelünk a másikra” – mondta Borbély László, az SPA Tudásbázis Kft. ügyvezetője.

„Mi történik veletek egy jó munkanapon? Ritkán gondolunk erre. A Harvard Business Review kutatása szerint egy ilyen napon azt érezzük, hogy előrehaladok, megcsináltam és megoldottam valamit” – mondta Szabó Csaba, a Develor vezérigazgatója.

A munkavállalók nemcsak munkahelyet, hanem élményt keresnek

– mondta Köcse Bálint, az Aon Magyarország Kft. ügyvezetője.

„Fontos, hogy éreztetnünk kell a munkavállalókkal, hogy fontosak a számunkra. Értékelnünk kell az elvégzett munkát, a befektetett energiát és azt, hogy velünk maradnak” – mondta Kelemen Viktor, a Bureau Veritas Zrt. ügyvezetője.

„A gyors és lassú gondolkodás című könyv jól leírja, hogy két szinten működünk: az egyik a gyors, ösztönös, irracionális gondolkodásunk, a másik a lassú, mérlegelő, analizáló, racionális gondolkodásunk. Az előbbire kell hatni, mert a munkahelyhez kötődés és a felmondás is az ösztönös, zsigeri szinten működik” – magyarázta Kovács Eszter, a Skilltogo Kft. ügyvezetője.

Forrás: Piac és Profit