Szolidaritási sztrájkot tart csütörtökön 8-tól 10-ig, az első két tanórában a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Azt még nem lehet tudni, összesen hány intézmény csatlakozik ehhez. Iskolánként eltérő lehet az is, hogy a tanulóknak be kell-e menniük az első két órára - tájékoztatott a szakszervezet elnöke. Szűcs Tamás arról is beszélt, hogy hamarosan ágazati sztrájk is jöhet.

Már egy ideje megy a huzavona arról, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete melyik tankerületnél tudja aláírni a megállapodást az elégséges szolgáltatásokról. Szűcs Tamás elnök az InfoRádiónak elmondta:

a szervezet honlapján teszik közzé, hogy melyik tankerületben és centrumban sikerült megállapodást kötni, és hol lehet jogszerűen sztrájkot kezdeményezni.

Nem mindegyik tankerületben és centrumban valósul ez meg – tette hozzá.

Csütörtökön reggel 8 és 10 óra között

szolidaritási sztrájkot tart a PDSZ, a közszolgálat által meghirdetett sztrájk követelései mellett demonstrál, nem a saját ágazatai követeléskért

– hívta fel a figyelmet az elnök.

A sztrájkról értesítik a szülőket, hogy aki meg tudja oldani, az első két órában ne vigye be a gyereket. Ahol nem sztrájkol minden pedagógus, az elmaradt órák alatt megoldják a felügyelet. Ha pedig mindenki részt vesz a sztrájkban, akkor a fenntartónak más intézményben lehet biztosítani a gyerekek felügyeletét – fejtette ki.

A PDSZ emellett az ágazati sztrájkkövetelésekről sem tett le.

A szakszervezet a múlt héten találkozott Bódis József oktatásért felelős államtitkárral, Latorcai Csabával, az Emmi közigazgatási államtitkárával, valamint Maruzsa Zoltán helyettes államtitkárral, és tárgyaltak a 12 követelésről.

A tárgyalásokon nem hallottak konkrétumot a béremelések mértékéről. Abban egyetértettek, hogy a pálya vonzerejét és megtartó erejét növelni kell, de ha nem lesz béremelés, akkor ez nem fog működni

– mondta Szűcs Tamás.

Az elnök szerint az hangzott el, hogy amíg a NAT-ot be nem vezetik, addig nem lesznek béremelések, a hétfői Magyar Nemzetben megjelent 30 százalékos emelésről nem volt szó.

A megbeszélésen az hangzott el, hogy jó lenne, ha a pedagógusok bére a diplomásbérek 90 százalékát elérné. A PDSZ viszont azt szeretné továbbra is, ha a minimálbérhez kötnék a tanárok fizetését, ez 40-50 százalékos béremelést jelentene – fejtette ki.

Szűcs Tamás szerint nem minden szempontból legitim sztrájkbizottsággal tárgyaltak, mert a PDSZ a kormányhoz intézte a követelések, de az Emmit képviselték a partnerek, ezért nem voltak kompetensek a 12 pont mindegyikében.

Az elnök kiemelte:

bármikor kezdeményezhető jogszerűen ágazati sztrájk,

erről a március 14. utáni napokban lesz döntés.

Forrás: Inforádió

 


Ha Te is szeretnél a rabszolgatörvény ellen tiltakozni a Facookon és szeretnél egy ilyen keretet a profilképedre, akkor:
1. kattints a profilképedre
2. kattints a "keret hozzáadására"
3. írd be a keresőbe, hogy "Stop rabszolgatörvény"
4. húzással igazítsd a kívánt helyre
5. add meg, mennyi ideig akarod használni
6. fogadd el a változtatásokat

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ