Már tavaly is rettenten megugrott azon külföldiek száma, akik munkavállalási, jövedelemszerzési céllal kértek tartózkodási engedély. Idén még jobban kinyílhatnak az ország kapui előttük – írja a Privátbankár.

Az egyre fokozódó munkaerőhiány megoldása érdekében a kormány külön programot is indított azért, hogy ukrán vendégmunkásokkal tudják a munkaadók feltölteni a hiányszakmákat. A közel félmilliárdba kerülő programnak köszönhetően több mint 5000 ukrán helyezkedett el a magyar munkaerőpiacon.

A munkavállalási céllal érkezők száma azonban ennél sokkal nagyobb, mint arról tavaly beszámoltunk.

2018 szeptember végéig a tartózkodási engedélyt kérők több mint felére volt igaz ez a megállapítás. 83 611 engedélykérő között 44 617-en érkeztek munkavállalási céllal. Valójában azonban ennél jóval több harmadik országból érkező számára engedélyezte a kormány a munkavállalást, idén pedig tovább bővítik a dolgozó külföldiek keretszámát.

A csütörtökön közzétett Hivatalos Értesítőben jelent meg a pénzügyminiszter, Varga Mihály közleménye a 2019-ben Magyarországon munkavállalási engedéllyel foglalkoztatható harmadik országból érkező állampolgárok legmagasabb számára. Eszerint idén egyidőben munkavállalási engedéllyel foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok legmagasabb létszámát 57 ezer főben határozta meg Varga Mihály.

Ez a keretszám - vélhetően a fokozódó munkaerőhiányból fakadóan is - nagyobb az előző évinél, akkor 55 ezer főben határozta meg Varga a maximális létszámot.

2017-ben viszont ezeknél is több, 59 ezer harmadik országból érkező állampolgár dolgozhatott Magyarországon egyidőben.

Forrás: Privátbankár