A leendő nyugdíj összege a szolgálati időtől és a nyugdíjjárulék-köteles jövedelem összegétől függ, nem mindegy tehát, hogyan alakulnak ezek a számok – írja az adozona.hu.

Az egy évvel korábbihoz képest csaknem 38 ezerrel kevesebben, összesen 4 millió 928 ezren szereztek nyugdíjra jogosító szolgálati időt tavaly – derül ki az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság legfrissebb statisztikai zsebkönyvéből.

  A megszerzett szolgálati napok száma átlagosan 289 nap volt, két nappal több, mint 2013-ban. Ezekben az adatokban benne vannak az általános és a speciális (például katás, őstermelői) szabályok alapján szerzett szolgálati idők, továbbá a nem keresőtevékenység alapján beszámított idők és a megállapodáson alapuló jogszerzések is. Korcsoportonkénti bontásban a legtöbb (353) szolgálati napot a 40–59 év közöttiek szereztek.

   Ugyanebben a korcsoportban volt a legmagasabb (átlagosan havi 215 876 forint) a nyugdíjszámításhoz figyelembe vehető kereset, míg a 60 év felettieknél 200 854 forintot, a 20–39 év közöttieknél pedig 191 314 forintot lehetett beszámítani.

Forrás: adozona.hu