Szeptemberben több új munkahelyet hirdettek meg, mint amennyire felvettek dolgozót. Viszont hosszú idő után 100 ezer alá esett a legalább egy éve állást keresők száma – írja a vs.hu.

Folytatódott az elmúlt hónapok tendenciája, és ismét csökkent a regisztrált álláskeresők száma – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adataiból. Eszerint szeptemberben valamivel több mint 341 ezren szerepeltek a hatóság rendszerében, közel 10 százalékkal kevesebben, mint egy éve. A változás nem feltétlenül kizárólag a versenypiac teljesítményének köszönhető, abban szerepe lehetett a közmunkások számának növekedésének is: tavaly szeptemberben ugyanis 202 ezer embert alkalmazott ilyen formában a kormány, míg az idei utolsó KSH-adat szerint augusztusban csaknem 212 ezren voltak – folyamatosan növekvő havi tendencia mellett.

Ezt támasztja alá az új munkahelyek számának változása is: szeptemberben összesen 67,8 ezer üres álláshelyet jelentettek be a cégek a hatóságok felé, ám ennek 72 százalékához, avagy 49,3 ezer munkahelyhez igényeltek valamilyen támogatást. A támogatott munkahelyek túlnyomó része pedig a közfoglalkoztatást jelentette.

Az új munkahelyek közel harmadát szeptemberben a cégek egyébként Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megye mellett Budapesten jelentették be. Persze jelentős eltérés van abban, hogy milyen állásokat hirdetnek meg: Borsodban például nem éri el az ezret az állam által nem támogatott munkahelyek száma, miközben több mint 13 ezer a támogatott, míg például a ország fejlettebb, nyugati részén található Vas megyében háromszor annyi nem támogatott állás jött létre, mint támogatott. Az NFSZ adataiból az is kiderül, hogy a nem támogatott állások elsősorban az egyszerű ipari, a mechanikai gépösszeszerelő, egyszerű szolgáltatási és szállítási, bolti eladó, valamint rakodómunkás foglalkozásokra vonatkoztak.

Amennyiben az üres, betöltetlen állások országos eloszlását nézzük, úgy azt látjuk, hogy szeptemberben összesen 138 ezer állás állt a munkanélküliek rendelkezésére, ezekből a hónap végére valamivel több mint 80 ezer maradt betöltetlen. Ebből a legtöbb, 16,3 ezer a fővárosban, de 10 ezer feletti számot mért az NFSZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is. A másik végletet Tolna jelentette, ahol mindössze 570 állást hirdettek meg a cégek.

Az összes álláskeresőt nézve is egyértelmű tendenciákat lehet felállítani, hiszen a 341 ezer főből 177 ezer a szakképzetlen, azaz legfeljebb 8 általánost vagy gimnáziumot végzett, miközben a diplomások száma alig haladja meg a 20 ezret. Jó hír ugyanakkor, hogy hosszú idő után 100 ezer alá esett a tartósan regisztrált álláskeresők száma, magyarán azoké, akik legalább egy éve nem találtak maguknak új munkahelyet.

Forrás: vs.hu