A munkáltatók és munkavállalók közös érdeke a munkakörülmények javítása, a munkavédelembe fektetett költségek fontos szerepet játszanak Magyarország versenyképességének alakulásában is - mondta Nesztinger Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Munkafelügyeleti főosztályának vezetője hétfőn Budapesten az Európai Munkahelyvédelmi Hét keretében tartott sajtótájékoztatón.  

Az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) által rendezett eseményen Balogh Katalin, az EU-OSHA Nemzeti Fókuszpont vezetője elmondta, hogy lezárult az ügynökség 2014-ben indított Egészséges munkahelyek - Kezeljük a stresszt című, kétéves kampánya. Megemlítette, hogy Magyarországon évente mintegy 440 milliárd forintra - a 4-es metró árához közeli értékre - becsülik a munkahelyi stressz okozta költségeket, amelyek az Európai Unióban a 136 milliárd eurót is elérhetik.

Kiemelte, hogy az ügynökség már egy 2010-ben készült felmérésben rámutatott arra, hogy a munkahelyi stressz az Európai Unió aktív korú népességének 28 százalékát, mintegy 56 millió munkavállalót, Magyarországon pedig a több mint 4 millió munkavállalóból közel 1,1 milliót közvetlenül is érint.

Erősné Bereczki Edit, az NGM munkafelügyeleti főosztályának orvosi szaktanácsadója arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az állandó teljesítménykényszer és a munkahelyi túlzott megterhelés miatt 2030-ra a depresszió lesz a vezető betegség. Azonban arra is rámutatott, hogy a munkahelyi stresszt leginkább a megfelelő munkahelyi szociális közeg tudja ellensúlyozni.