100 éves évfordulója volt december 11-én a 8 órás munkanap bevezetésének – amelyet a világon elsőként a szovjet Munkatörvénykönyvben hirdettek ki – írja a magyardiplo.hu a histoireetsociete.wordpress.com cikke alapján.
Mennyi munkáskönny és -vér kellett ennek eléréséhez…
A nyolcórás munkanap vagy a napi maximum nyolc órai munka, mint követelés, végig a XIX században a munkásmozgalom történelmi követelése volt. Akkoriban ugyanis a munkások legalább napi 10 órát dolgoztak, de ez elérhette a napi 12, sőt a 14 órát is. A „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” jelszót Robert Owen hirdette meg még 1817-ben.
A munkaidőt korlátozó első szabályokat a gyárakban dolgoztatott gyerekmunkára vezették be. A gyerekeket, beosztottként, alacsonyabb rendű feladatokra alkalmazták, ugyanolyan rossz munkakörülmények között, mint a felnőtteket, de alacsonyabb bérért. Dolgoztak gyerekek Észak-Anglia pamutgyáraiban, a kikötők dokkjaiban, az amerikai textilgyárakban, a francia szövödékben. Angliában a Factory Act [Gyártörvény] 1833-ben tiltotta meg a 9 évnél fiatalabb gyerekek foglalkoztatását a textiliparban, és a napi munkaidőt az életkor szerint korlátozta: a 9–14 éves gyerekek napi 10 órát, a 14–18 évesek napi 12 órát dolgozhattak legálisan. Ez a törvényt a többi iparágra csak 1853-ban terjesztették ki.
Angliában a nők és a gyerekek 1847-ben harcolták ki a napi 10 órás foglalkoztatást, míg Franciaországban a 10 órás munkanap az 1848-as forradalom vívmánya volt. Ezt a forradalom leverése után alig néhány hónappal el is töröltek, és újra rákényszerítették a francia munkásokra a napi 12 órát.
A napi 8 órás munkaidő az 1864-ben, Londonban megalakított I. Internacionálé történelmi követelése volt, amelyet 1866-tól tűztek a programjukba.
Az Egyesült Államokban az amerikai szakszervezetek 1884-es kongresszusa döntött úgy, hogy két év alatt kényszeríti a gyártulajdonosokat, hogy nyolc órára korlátozzák a napi munkaidőt. Akkor határozták el, hogy május 1-én indítják a kampányt, mivel sok amerikai vállalat akkor kezdi meg a könyvelési újévet, ami azt is jelenti, hogy sok munkaszerződés május elsejével lép érvénybe. 1886-ban nagyon sikeres általános sztrájkot szerveztek az anarchisták kezdeményezésével. Az országban úgy 340 000-en sztrájkoltak aznap. Chicagóban, egyes vállalatoknál, a sztrájkot több napig folytatták. Május 3-án, egy tüntetésen három munkást megöltek a McCormick Harvester gyár sztrájkolói közül. Másnap tiltakozó felvonulást tartottak, és este, a felvonulás feloszlásakor robbant ki a haymarketi zavargás[1] – innét eredeztetik általában a május elsejei felvonulások szokását.
1889-ben Párizsban összeült a II. Szocialista Internacionálé a francia forradalom századik évfordulója és a párizsi világkiállítás alkalmából. Jules Guesde és Munkáspártja, illetve Raymond Lavigne javaslatára 1889. július 20-án a II. Internacionálé döntött arról, hogy minden május elsején tüntetést tartanak a nyolc órás munkanap bevezetéséért (ami heti 48 órás munkaidőt jelentett, hiszen akkoriban kizárólag a vasárnap nem volt munkanap).
1890. május elsején több-kevesebb résztvevővel a legtöbb országban tüntetést tartottak.
1891. május elsején Észak-Franciaországban a tüntetés drámai fordulatot vett. A rendőrség rálőtt a munkásokra, ennek következtében kilencen meghaltak, és sokan megsebesültek. Ez az új dráma véglegesen beírta a május elsejét az európai munkásharcok hagyományos eseményei közé. A tüntetők piros vadrózsát tűztek a gomblyukukba, amely egy hagyományos virág Észak-Franciaországban, ugyanakkor utal a munkások véráldozatára.
Az akkor már több mint száz éves munkáskövetelést végül a fiatal bolsevik forradalom valósítja meg, amikor hivatalosan törvénybe foglalja a napi nyolcórás munkaidőt. A kapitalista országok innét veszik át, mint sok más egyéb vívmányt is…[2]
A szerző, Danielle Bleitrach szociológus. Az eredeti cikk elérhetősége: https://histoireetsociete.wordpress.com/2018/12/11/anniversaire-de-la-journee-de-8-heures-officiellement-etablie-apres-un-siecle-de-luttes-et-de-morts-en-urss/#comments.
Forrás: magyardiplo.hu
