Nógrád megyében minden ötödik általános iskolást lemorzsolódás veszélyeztet, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakközépiskolások több mint 21 százaléka teljesít aggasztóan gyengén az iskolában, de Borsod-Abaúj-Zemplén megyében sem jobb a helyzet – többek között ez derül ki az Oktatási Hivatal friss adataiból. Pedig 2020-ra tíz százalékra kellene csökkenteni az iskolaelhagyók arányát.

Nógrád megyében a legrosszabb a helyzet:

a 2017/2018-as tanév második félévi adatai alapján a diákok 16,2 százalékát, vagyis több mint kétezer tanulót veszélyeztet lemorzsolódás.

Az Oktatási Hivatal 2017/2018-as tanév második félévére vonatkozó adatai szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében sem sokkal jobbak az arányok: előbbiben 15 százalékos, míg Borsodban 14,1 százalékos a nagyot rontó diákok aránya. A köznevelési törvény azokat a diákokat sorolja a lemorzsolódással veszélyeztett tanulók közé, akiknek a tanulmányi átlaga közepes alatti, vagy az előző tanévi átlageredményükhez képest legalább 1,1-es romlást mutatnak - nekik célzott segítségre van szükségük ahhoz, hogy tovább tudják folytatni tanulmányaikat és iskolai végzettséget szerezzenek.

A legkevesebb, lemorzsolódással veszélyeztetett diák Budapesten (5,46 százalék), Győr-Moson-Sopron (6,57 százalék) és Csongrád megyében (5,93 százalék) él. Az Oktatási Hivatal térképet is készített az érintett tanulók arányáról, a legrosszabb helyzet a narancssárgával jelzett megyéket jellemzi:

A szakközépiskolákban a legrosszabb a helyzet

A lemorzsolódással veszélyeztetett diákok száma és aránya nemcsak megyénként, hanem iskolatípusonként is eltérő.

Nógrád megyében például az általános iskolások majdnem 21 százaléka tartozik ebbe a kategóriába - vagyis minden ötödik diákot fenyeget a lemorzsolódás -, míg Budapesten mindössze 5,76 százalékos az arányuk az általános iskolákban.

A szakközépiskolákban (vagyis a volt szakiskolákban) ennél is rosszabbak az adatok:

még Budapesten is 16 százalékos a lemaradó diákok aránya, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 21,32 százalék, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig 19,43 százalék – vagyis minden negyedik szakközépiskolás esetében tartani kell attól, hogy idő előtt abbahagyja a tanulást.

Legkevésbé a Tolna megyei szakközépiskolásokat fenyegeti a lemaradás, de még így minden tizedik diákot érinti a probléma.

Aligha meglepő, hogy a szakgimnáziumokban és a gimnáziumokban alacsonyabb a nagyot rontó diákok aránya: Budapesten mindössze 1,97 százalékukat fenyegeti lemorzsolódás, de Nógrádban és Vas megyében is alacsony az arányuk, az egy százalékot sem éri el.

A szakgimnazistáknak átlagosan 6-8 százalékát sorolják a lemorzsolódással veszélyeztetettek közé, ám a területi különbségek itt is nagyok: míg például Győr-Moson-Sopron megyében a szakgimnáziumba járóknak mindössze 5,17 százalékát érinti a probléma, addig Nógrádban a diákok 16 százalékának vannak komoly problémái a tanulmányi előrelépéssel.

Forrás: eduline.hu

 


Ha Te is szeretnél a rabszolgatörvény ellen tiltakozni a Facookon és szeretnél egy ilyen keretet a profilképedre, akkor:
1. kattints a profilképedre
2. kattints a "keret hozzáadására"
3. írd be a keresőbe, hogy "Stop rabszolgatörvény"
4. húzással igazítsd a kívánt helyre
5. add meg, mennyi ideig akarod használni
6. fogadd el a változtatásokat

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ