„Érthetetlen, hogy akkor, amikor mind a hatalomgyakorlók, mind a szakma, mind a szülők egyetértenek abban, hogy a tanulók túlterheltek, miért „szívatják” őket, és persze ezzel együtt azokat a családokat, amelyek megoldanák, hogy együtt legyenek ezeken a hétvégéken is” – írja Facebookon a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) – olvasható az eduline.hu-n.

A szakszervezethez egy értelmileg akadályozott tanulókat oktató iskolából azt jelezték: a tankerületi központ fotókat kért be azokról a foglalkozásokról, amelyeket azon a szombati napon tartottak, amikor a tanítási szünet egyik napját kellett „ledolgozni”.

A PDSZ már korábban jelezte:

nem értik, a diákoknak miért kell olyan szombatokon iskolába menniük, amelyeken olyan napokat kell „ledolgozni”, amelyek tanítási szünetre esnek:

ilyen volt például a november 2-a, amely az őszi szünetre esett, november 10-én mégis tanítási napot kellett tartani az iskolákban. A két decemberi szombati tanítási nap is ilyen: december 1-jén december 24-e, december 15-én pedig december 31-e helyett kell iskolába menni.

Igaz ugyan, hogy a tanév rendjéről szóló rendelet szerint e munkanap-áthelyezésekkel jön össze a miniszteri rendeletben előírt tanítási napok száma, ám véleményünk szerint miniszteri rendeletekkel nem írható felül egy magasabb szintű jogszabály, konkrétan egy kormányrendelet, amely szerint a tanítási szünet napjai a tanuló számára szünetnapok, csak a pedagógus számára munkanapok, mégpedig tanítás nélküliek

– írják.

„Én gyógypedagógusként csak az emberséget hiányolom ezekből az intézkedésből, a differenciálás lehetőségét iskolatípusok szerint. Ugyanis a mi iskolánkban értelmileg akadályozott tanulók tanulnak, akik nem terhelhetők még hétvégén is, a Tankerület mégis bekért fotókat a foglalkozásokról, amit ezen a szombaton tartottunk. Törvényileg értem, miért kellenek ebben a tanévben ezek a ledolgozós szombatok, ami a tanulóknak tanítási nap, mivel ezekkel jön ki a 181 tanítási nap az évben. Emlékezzünk vissza, szeptember 3-án kezdtünk, és június 14-én végzünk majd. Ki szeretne júniusban, 40 fokban plusz 4 napot tanítani-tanulni még?! Nem kérhetünk mást, csak megértést és bizalmat, hogy mi tanárok szépen elosztva letanítjuk a 181 napnyi tananyagot akkor is, ha nincs rá 181 tanítási nap!” – idézi a PDSZ a hozzájuk érkezett levelet.

Forrás: eduline.hu


Ha Te is szeretnél a rabszolgatörvény ellen tiltakozni a Facookon és szeretnél egy ilyen keretet a profilképedre, akkor:
1. kattints a profilképedre
2. kattints a "keret hozzáadására"
3. írd be a keresőbe, hogy "Stop rabszolgatörvény"
4. húzással igazítsd a kívánt helyre
5. add meg, mennyi ideig akarod használni
6. fogadd el a változtatásokat

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ