Nem tartják jónak a mostani szakszervezeti konföderációs rendszert, ezért a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elhagyja a Liga nevű tömörülést, amely már nem képviselte megfelelően az érdekeiket – mondta Szűcs Tamás PDSZ-elnök a Klubrádiónak. A Liga elnöke, Mészáros Melinda nem érti, a PDSZ, miért nem tárgyalt velük előtte.

Kilép a Liga szakszervezeti tömörülésből a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), amely három évtizede tagja a szervezetnek

– tudta meg a Klubrádió. Szűcs Tamás elnök elmondta: úgy tapasztalták, hogy a Liga már nem képviselte megfelelően a PDSZ érdekeit.

Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke

Az érdekképviseleti vezető arról is beszélt, hogy

a jelenlegi szakszervezeti konföderációs rendszert nem látják jónak, ehelyett egy-egy közszférás és versenyszférás konföderációt tartanának a legjobbnak.

Sajnálatosnak tartja a PDSZ kilépését a Liga szakszervezete elnöke, Mészáros Melinda, aki érthetetlennek nevezte, hogy a PDSZ vezetése szinte egyáltalán nem kereste velük a kapcsolatot, nem tárgyalt velük a kilépésről sem.

Mészáros Melinda szerint a PDSZ jelenlegi vezetésének semmilyen javaslata nem volt az együttműködésre.

A PDSZ elnökének álláspontjára, miszerint a sok konföderáció megosztja a szakszervezeti mozgalmat, Mészáros Melinda azt mondta, ez korábban valóban problémát jelentett, de mostanában erős összefogás alakult ki.

A Liga-elnök szerint amíg egységes a fellépés és az akarat, nem számít, hány konföderáció van az országban.

Forrás: Klubrádió