Nem akarnak még többet túlórázni a közúti közlekedésben dolgozó autóbuszvezetők, ezért határozottan tiltakoznak a munka törvénykönyve (Mt.) tervezett módosítása, egyebek mellett a 400 túlóra bevezetése ellen. A Volán társaságok zöménél most is kimerítik a kollektív szerződésben megengedett 300 túlórát, életveszélyes ennél többször kiküldeni őket az utakra. A Közúti Közlekedési Szakszervezet tiltakozik a változtatás ellen - olvasható a KKSZ közleményében.

 A közlekedési dolgozók, többek között a Volán társaságok járművezetői is kiakadtak a fideszes törvénymódosítási javaslat miatt, miszerint nemcsak a munkaidőkeretet növelné meg a kormány 3 évre, hanem lehetőséget adna a munkaadóknak arra, hogy a mostani 250 - kollektív szerződés szerint legfeljebb 300 - túlórát 400-ra emeljék.

Ez embertelen és a közlekedési ágazatban egyenesen életveszélyes is

- hangsúlyozzák.

A közlekedésben dolgozókat is hátrányosan érintené a beterjesztett Mt.-módosítás, amennyiben a parlament elfogadja azt - közölte a Közúti Közlekedési Szakszervezet. A KKSZ elnöke, Baranyai Zoltán leszögezte: a közúti közösségi közlekedésben foglalkoztatott autóbuszvezetők szinte minden cégnél már eddig is évi 300 órát túlórázhatnak a kollektív szerződések alapján. Ennél többet nem akarnak, hiszen ezen felül még így is átlagosan havi 30-40 óra pluszt töltenek a munkahelyen. Ez nem munkaidő, csupán rendelkezésre állás.

Így összesen átlagosan napi 9 órát dolgoznak, ami valójában 11-12 óra jelenlét a munkahelyen. Ez az idő jövőre tovább nőne, amennyiben a parlament elfogadná az ominózus tervezetet.

Így érvelnek a kormánypártok

A törvényjavaslatot Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf fideszes képviselők nyújtották be kedden, azóta a munkavállalói oldal folyamatosan tiltakozik annak parlamenti elfogadása ellen.

A kormánypártok erre reagálva csütörtökön közleményt adtak ki, melynek a címe sokat mond: "aki többet akar dolgozni és keresni, megtehesse".

A magyar gazdaság jól teljesít, az ország tartós növekedési pályára állt, egyre többen dolgoznak, nőnek a bérek és úgy látjuk, hogy sokan szívesen dolgoznának még többet. Ez elől szeretnénk lebontani a bürokratikus akadályokat, hiszen ez a munkahelyteremtés kormánya. Mi azt javasoljuk, hogy aki többet akar dolgozni és keresni, az megtehesse, ne legyen ezelőtt bürokratikus akadály

- írta a Fidesz, melynek érvelése azért sántít, mert jellemzően nem a munkavállaló dönt saját túlóráiról, hanem a sok szektorban munkaerőhiánytól szenvedő és emiatt kényszerhelyzetben lévő munkáltatók.

A Népszava cikkében azt írja: "a dolgozók ráadásul mindezért kevesebb túlóradíjat kaphatnak, mivel a javaslatban eldugott passzus szerint, ha a dolgozó aláírja, hogy a munkarendjét 96 órán belül is lehet módosítani, akkor a túlmunka nem is számít majd túlórának, és nem jár érte a pótlék". A munkaidőkeret 1 évről 3 évre emelése pedig azt jelenti, hogy a dolgozó akár 3 év múlva juthat majd a pénzéhez, de akkor sem lesz könnyű dolga, hiszen ennyi idő távlatában a már most is pontatlanul vezetett munkaidőnyilvántartások miatt nehéz lesz megmondani, mi számított túlórának és mi nem.

Forrás: Portfolio