Jövő februártól átlagosan 20 százalékos illetményemelést kaphatnak a rendőrök, a túlórapénz megmaradna, de több pótlékot megszüntetne egy belügyi törvénycsomag, amelyet az egyik szakszervezet szerint november 20-ig benyújthat a Belügyminisztérium a parlamentnek – írja a napi.hu.

A Belügyminisztériumban elkészült egy jogszabály-tervezet, amely

a rendvédelmi igazgatási szolgálati viszonyba kerülők számára új bértáblát és előmeneteli rendszert alakít ki. Az előterjesztés szerint 2019. február 1-jétől átlagosan 20 százalékos, 2020. január 1-jétől pedig átlagosan további 10 százalékos illetményemelést eredményezne.

A bértábla 205 ezer forintról indul - olvasható a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) honlapján. (A béremeléssel kapcsolatban kerestük a Belügyminisztériumot is, válaszukkal frissítjük majd cikkünket.)

A törvénytervezet jelenleg nem publikus, így azt nem tudta még nyilvánosságra hozni a szakszervezet. Ugyanakkor Kontrát Károly, a Belügyminisztérium politikai államtitkára szeptemberben arról beszélt a parlamentben, hogy hamarosan egy belügyi törvénycsomagot nyújtanak be, aminek része lesz a 2019-es illetményemelés is. A politikus szerint 2015 és 2019 között 50 százalékos illetményemelés zajlott a rendvédelmi ágazatban, és nem igaz, hogy több ezren elhagyják a pályát.

Az FRSZ azt is tudni véli, hogy jogszabályt legkésőbb november 20-áig tervezi benyújtani a Belügyminisztérium, hogy az Országgyűlés még idén el is tudja fogadni. A szakszervezet által ismertetett tervezet szerint, akik nem járulnak hozzá jogviszonyuk módosításához, azok közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel megszüntetik. A közalkalmazotti állományból a közép- és felsőfokú iskolai végzettségűeket ugyanis átsorolnák a hivatásos állomány szolgálati viszonyát szabályozó törvény (Hszt.) hatálya alá, az alapfokú iskolai végzettségűeket pedig visszaminősítené a Munka törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalónak. A Hszt. hatálya alá kerülő közalkalmazottak jogviszonyát rendvédelmi igazgatási szolgálati viszonynak nevezték el.

Mindenkire vonatkozzon

A nem hivatásos szolgálati jogviszonyban állók illetményének emelésére irányuló béremelési szándékot méltányoljuk, de ragaszkodunk ahhoz, hogy az mindenkire megvalósuljon, mégpedig ténylegesen, azaz egyénenként, minden egyes érintett esetében a saját meglévő személyi alapbéréhez viszonyítottan történjen meg a 20 százalékos emelés 2019-ben

- írta a Belügyminisztériumnak címzett levelében Pongó Géza. Az FRSZ főtitkára szerint a béremeléssel párhuzamba állított jogkorlátozások viszont aránytalanok és eltúlzottak.

A rendvédelmi igazgatási szolgálati viszonyba kerülőkre ugyanis kiterjesztenék a hivatásos állományra vonatkozó jogkorlátozásokat. Például más kereső tevékenységet csak engedéllyel végezhetnének, kiterjesztenék rájuk a kifogástalan életvitel ellenőrzését, egyes munkakörökben a nemzetbiztonsági ellenőrzést, és a vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget is, valamint bevezetnék számukra is a teljesítményértékelést, ami negatív minősítés esetén 20 százalékos illetménycsökkenést is megalapozhatna.

Az FRSZ által ismertetett jogszabály-tervezet szerint a túlóra pénzben megváltható maradna, de az ilyen esetben jelenleg fizetendő 50 százalékos bérpótlékot megszüntetik.

Az is szigorítást jelent, hogy nyelvpótlékot és címpótlékot megszüntetnék, a veszélyességi pótlék a jelenlegi 20 ezer forint helyett kevesebb mint 10 ezer forint lesz.

Aki pedig nem jogosult gyermek utáni pótszabadságra, annak kevesebb lenne a szabadságnapja a tervezet szerint.

Mindenki támogatja

Ritkán akad olyan törvényjavaslat, amelyet valamennyi parlamenti párt támogat, de egyelőre

úgy néz ki, a kormánypárti és az ellenzéki képviselők is megszavazzák, hogy 2022 végéig meghosszabbítsák a honvédelmi és a rendvédelmi állomány lehetőségét, hogy túlszolgálatuk kompenzálását szabadidő mellett túlórapénzben is kérhessék.

A problémát egy uniós irányelv jelenti, amely alapján a túlfoglalkoztatást főszabály szerint szabadidőben kell megváltani, a honvédség és a rendőrség munkájának jellegéből adódóan azonban ez ezeken a területeken nem megoldható. A honvédség és a rendőrség 10-15 millió óra túlszolgálatot teljesít évente, ennek szabadságban történő megváltása pedig mindkét szervezet működését veszélyeztette volna, ezért minden párt támogatja, hogy megmaradjon a túlórapénz.

Forrás: napi.hu