Súlyos tanárhiány feszíti a hazai közoktatást. A mélyben gyökerező problémák egészen messzire visznek, távolban egy teljesen szétzuhanó társadalom sejlik fel, amely egymással semmilyen kapcsolatban nem lévő csoportokra bomlik – mondta a Zoom.hu-nak Radó Péter oktatáskutató.

„Nincs, mi feldobjon a felmérés eredményén, és sajnos nem is lepett meg” – mondta Radó Péter oktatáskutató a Szülői Hang Közösség honi tanárhelyzettel kapcsolatos, több mint 5 ezer szülő részvételével készített országos online felmérésének eredményéről a Zoom.hu-nak. A közölt anyag túlzás nélkül kiábrándító helyzetet fest a magyar közoktatásban fennálló viszonyokról. A válaszok 45 százalékából az derül ki, hogy az iskolákban súlyos tanárhiánnyal küszködnek. És ez még csak a jéghegy csúcsa.

Forrás: Fortepan

A Szülői Hang által részletesen közzétett eredménysor ugyanis úgy sorolja a problémákat, mint egy kisdiák a bebiflázott, végtelennek tűnő verset.

A felmérésben a többi közt rámutatnak, hogy a legnagyobb pedagógushiány éppen azokon a területeken van – matematika, angol, informatika –, amelyek a legnagyobb kihívás előtt állnak a jövőben.

Az ma már nem vonható kétségbe, hogy a robotizáció és a digitalizáció terjedésével alapvető társadalmi változásokat élünk meg a következő években, évtizedekben. Az ezzel kapcsolatban készülő gazdasági és társadalmi viszonyokat vizsgáló előretekintések rendre azt hangsúlyozzák: a fejlődés olyan gyors – iránya viszont csak nehezen konkretizálható –, hogy bajosan látható tisztán, mely készségek lesznek a legkívánatosabbak a munkaerőpiacon. Annyi viszont egészen biztosan kijelenthető – jegyzik meg ezek az anyagok –, hogy ha valaki boldogulni akar 15-20 év múlva, akkor egy idegen nyelv – jellemzően az angol ismerete – elengedhetetlen lesz, s nem árt, ha alapos informatikai és matematikai tudással is fel van vértezve az illető.

(Ide vonatkozik: a McKinsey gazdasági tanácsadó éppen kedd este mutatta be a digitalizáció régióban tapasztalható kérdéseivel, kihívásaival foglalkozó kutatását. Ennek egyik markáns megállapítása, hogy a digitális kitörést most kell megkezdeni. Az oktatási körülményeket látva a kérdés már csak az: lesz-e kivel?)

Nincs azonnali megoldás

A felmérésből kirajzolódó gyászos képpel kapcsolatos felvetésünkre, hogy ilyen problémahalmazzal – azaz szinte kezelhetetlen tanárhiánnyal – szembesülve menthető-e még a közoktatás helyzete, Radó Péter nem kevésbé szomorú választ adott. Úgy véli, „sajnos gyorsan biztosan nem. Ennek egyszerűen az az oka, hogy annyira komplex és strukturálisan mély problémákra vezethető vissza a szakemberhiány, amelyeket rövidtávon képtelenség orvosolni.”

Az egyik legfontosabb probléma – szerinte –, hogy a tanári pályát sikerült alacsony presztízsű foglalkozássá devalválni. Ezen pedig az elindított életpálya program sem változtatott semmit. A megítélést csak rontotta, hogy ez a rendszer egyszerűen

kékgalléros szakmunkásokká fokozta le a pedagógusokat – magyarázta az oktatáskutató.

„Ennek egy magas hozzáadott értékű, értelmiségi szakmának kellene lennie, amelyet nagy önállósággal lehetne végezni. Utóbbinak a garanciája, hogy széleskörű legyen azoknak az intézményeknek önállósága, ahol a pedagógusok dolgoznak. Ha megszüntetjük az iskolák szakmai, gazdálkodási szervezeti autonómiáját, akkor a tanári munka autonómiáját romboljuk le” – jelentette ki. Ez az egész rendszer megmérgezi a tantestületeket és az iskolákat is, mindennek a következménye, hogy rengetegen elhagyják a szakmát. Ezt lényegében lehetetlen megfordítani bármilyen azonnali intézkedéssel – tette hozzá Radó.

Most ott tartunk, hogy a pályaelhagyás miatt kieső pedagógusok száma nagyjából kétszer akkora, mint a nyugdíjba vonulóké.

További eleme a devalválódásnak, hogy az iskolák száma eltávolodott a tanulókétól. Az ebből fakadó feszültségek különböző formában ütik fel a fejüket. „Borzasztóan sok a kisiskola, nagyon sok az olyan település, ahol csak egy piciny iskola van, bőven akadnak olyan területek, ahol viszont a szükségesnél jóval több oktatási intézmény található. Az intézmények számának elszakadása a tanulókétól jelentős részben az egyházi iskolák térnyerésére vezethető vissza. Lezajlott egy erőteljes átrendeződés az iskolahálózatban” – magyarázta. A nem állami kézben lévő intézmények száma ugyan növekszik, ám ezt szinte teljes egészében az egyházi tulajdonban lévők „viszik el”. A lényeg: manapság túl sok helyen akarják foglalkoztatni a rendelkezésre álló pedagógusállományt.

„További súlyos gond, hogy a közoktatásban jelenleg egyszerűen nincs humánerőforrás-gazdálkodás. A munkáltatói jogokat alapvetően a tankerületi központok gyakorolják. Ami annyit tesz, hogy noha az iskolaigazgatók be vannak vonva az új pedagógusok kiválasztásába, a létszámkereteket és a létszámgazdálkodást kívülről menedzselik, ami egyszerűen abszurd” – fejtette ki a szakember.

Akad egy nagyon markáns pont is a problémák közt, amiről természetéből fakadóan szinte egyáltalán nem beszélnek, mégpedig:

a kormányzat minden problémát elrejt.

Az államosításnak, a bürokratikus centralizációnak az volt a velejárója, hogy ha bármilyen probléma fölvetődik a közoktatásban, az automatikusan a kormányzatra hullik vissza, hiszen minden döntési kompetenciát magukhoz vontak. Alighanem politikai okokból a kormányzat egy hárító magatartást vett fel. Ha a rendszerben előáll valamiféle hiba, akkor az első számú válasz úgy szól: ez a probléma nem létezik. Utóbbi következménye, hogy nem tesznek erőfeszítéseket a gondok orvoslására. Helyette inkább olyan rendszereket működtetnek, amelyek mögé el lehet rejteni a gondokat.

„A tanárhiány esetében például kikényszerítik, hogy a hiányzók óráit a foglalkoztatott pedagógusok tartsák meg – adott esetben plusz pénzek nélkül is. Így tüntetik el, vagy mérséklik a valós tanárhiányt. Ez egy dráma” – fogalmazott Radó. Ez a politikai attitűd ugyanis éppen annak az esélyét veszi el, hogy a nehézségeket kezeljék, kezelni lehessen.

Már most vesztettek?

Arra a kérdésünkre, hogy azok a gyermekek, akik a mostani állapotok között nem kapják meg a megfelelő ismereteket, vajon elvesztek-e, s már eleve hátrányba kerültek-e, az oktatáskutató annyit felelt: sajnos jelentős részük esetében ez a helyzet.

„A középosztálybeli, felső középosztálybeli szülők képesek lehetnek kompenzáció biztosítására, arra, hogy az iskola által nem fejlesztett alapképességeket javítsák.”

Ehhez ráadásul hozzátartozik, hogy a hazai a világ egyik legbrutálisabban szelektáló közoktatási rendszere. Ez azt jelenti, hogy működteti azokat a szigeteket, ahol a közép- és felső középosztálybeli gyerekek megkapják azt az oktatást, amire szükségük van. A gyermekek másik, döntő része viszont ettől elesik. Ez kiegészül azzal, hogy a jó státuszú gyermekek oktatását biztosító intézményekbe irányul az erőforrások jelentékenyebb része – ez pedig valójában katasztrófa. Így ugyanis

teljesen szétzuhan a társadalom, egymással kommunikálni képtelen, semmilyen kapcsolatban nem lévő csoportokra bomlik. Ez pedig senkinek sem jó.

Újra tüntetnek az oktatás szabadságáért

Aligha véletlen ezek után, hogy a november 24-ére, a Fővám térre hirdetett, az Oktatási Szabadságot csoport által szervezett demonstráció immár a sokadik megmozdulás a témában. A jövő szombati tüntetés természetesen a CEU melletti kiállás is lesz egyben, hiszen mint azt Szijártó Imre főszervező a posztjában írja, a kormány magatartása „támadás a CEU ellen, egyben támadás a tudományos és az oktatási szabadság, a jogállam, az egyetem 1500 oktatója és alkalmazottja, sőt az Európa alapköveit jelentő demokratikus alapértékek ellen.”

Forrás: zoom.hu