Törvénysértő lehetett több közalkalmazott elbocsátása, ezért sokan munkaügyi bírósághoz fordulhatnak a jövőben. A szakszervezet szerint nőni fog a rendszerben maradtak túlterheltsége.

 2600 embert bocsájtottak el a közalkalmazottak közül. Boros Péterné a Magyar Köztisztviselők Közalkalmazottak és Közszolgálati dolgozók Szakszervezetének elnöke arról beszélt az ATV Start műsorában, hogy

a kormányzat az új közszolgálati törvény 200. paragrafusát sértette meg, amely a munkahelyi érdekegyeztetésről szól.

Eszerint meg van szabva, hogy kik nem kerülhetnek bele a létszámleépítési listába, így például az egykeresős szülők és a többgyermekes családok. 

Az érintettek többsége már bejelentette, hogy munkaügyi döntőbizottsághoz, utána a bírósághoz fog fordulni, melyre november 28-ig lesz lehetőségük – tette hozzá a szakszervezeti vezető. 

Az MKKSZ elnöke elmondta, hogy ők

értesítették a munkáltatókat, hogy készen állnak az érdekegyeztetésre, de a munkáltatók egy része azt sem tudta, miről beszélnek.

Két napjuk lett volna rá, de sajnos az érdekegyeztetés nem történt meg – magyarázta.

Állítása szerint a kormányzat felé tettek javaslatokat is, de félvállról vették őket.

Azt is említette, hogy voltak olyanok, akik önként felmondtak volna, részben a túlterheltség, részben az alacsony bérek miatt, így megkímélve a fiatalabb kollegákat, és volt, akinek sikerült is felkerülni a létszámleépítési listára. Az elnök szerint a létszámleépítéssel a túlterheltség csak nőni fog, szemben a bérekkel.

Borosné szerint zavaros időszak várható az elkövetkező két hónapban.

Említette, hogy gondoskodni szeretnének az elbocsájtott emberekről, és már kapcsolatban állnak egy munkaközvetítő céggel, mert állásajánlatokkal szeretnének segíteni. 

Arról is beszélt, hogy

várható egy új életpálya rendszer kialakítása, melyet a kormányzat hat hét alatt szeretne lefolytatni, de még az egyeztetések sem kezdődtek el.

Az emberek kétszeres nyomás alatt vannak – folytatta – mert félnek az „egzisztenciális jövő rémétől”, és a fizetésüket is szeretnék tudni. Ugyanis – Borosné szerint – újraosztanák a feladatokat és valamennyi keresetet is. A teljesen új rendszerben tehát mindenki érintett lesz, a szakszervezeti vezető pedig azt szeretné, ha ez pozitív érintettség lenne, nem pedig csalódás.

Forrás: atv.hu