Használható nyelvtudás nélkül még mindig nem könnyű elhelyezkedni friss diplomásként – a legtöbb munkahelyen az angol az alap, de a német-, a francia-, az olasz-, a spanyoltudás is sokat ér, az SSC-k pedig tárt karokkal várják azokat a munkavállalókat, akik valamelyik „kis” nyelvet beszélik – írja az eduline.hu.

Jobline aktuális álláshirdetései is erről árulkodnak: csak néhány száz olyan állást kínálnak a munkáltatók, amelynek a megpályázásához nem szükséges nyelvtudás, míg például az angoltudáshoz kötött nyitott pozíciók száma 1895, de a némettudás is majdnem ötszáz állásnál alapfeltétel.

 „Az angol az alap” - mondták az Eduline által megkérdezett pályakezdők, akik ugyanakkor azt is érzékelik, hogy az angol- mellett a némettudás is sokat ér a munkaerőpiacon, műszaki-mérnöki, informatikai, gazdasági vagy akár bölcsészdiplomával is. A legnagyobb német vállalatok – például a Bosch, a Siemens, a Mercedes-Benz vagy a Knorr-Bremse – mellett kisebb cégek is működnek az országban, ezekkel együtt majdnem hatezer német cég van jelen a hazai munkaerőpiacon. A vendéglátással-turizmussal foglalkozók sem spórolhatják meg a némettanulást, a Balaton, Budapest és a magyarországi gyógyfürdők ugyanis évtizedek óta a német turisták bevett úti céljai, ez pedig azt jelenti, hogy a strandbüféstől a szállodaigazgatókig mindenki találkozik németül beszélő vendégekkel.

Holland-, spanyol-, szlováktudás: van, ahol ez a legfontosabb

Az angol mellett németül vagy más nyelvet beszélő pályakezdők számára számos pozíciót kínál az SSC szektor is. A shared service centerek végzik a multinacionális cégek bizonyos tevékenységeit, így például a számlázást, a könyvelést, a beszerzést, a HR-feladatok egy részét, az ügyfélszolgálatot, az IT-feladatokat. Vagyis csupa olyan feladataik vannak, amelyeket a világ bármely pontjáról el lehet látni - így Magyarországról is.

Az elmúlt években több tucat szolgáltató jött létre nemcsak Budapesten, hanem több vidéki nagyvárosban is,

több mint nyolcvan szolgáltató központ közül lehet válogatni. A munkaerőpiaci várakozások szerint a következő években még több diplomás pályakezdőt szívhat fel ez a szektor.

A legtöbb SSC-nél az angoltudás az alapelvárás.

„A középfok jellemzően nem is elég, egy

erős középfokkal vagy felsőfokkal lehet állást találni.

Az angolul, németül és a többi nagy európai nyelvet ismerők mellett a kis nyelveket beszélőket is nagyon keresik. Ha valakinek például van egy erős holland, spanyol vagy akár szlovák nyelvtudása, mellette pedig angolul is jól beszél, tárt karokkal várják az SSC-k, amelyekben ráadásul nagyon gyorsan előre lehet lépni” – mondta korábban az Eduline-nak Hajdú Csongor, a HVG Állásbörze főszervezője.

Nyelvtudás: kell a papír?

Mindig előny, ha a szakmai ismeretek vagy a nyelvtudás meglétét papírral is bizonyítani lehet (ráadásul a diploma megszerzésének, sőt 2020-tól az egyetemi-főiskolai felvételinek is feltétele a nyelvvizsga-bizonyítvány bemutatása), de akkor sincs ok az aggodalomra, ha nem szereztetek papírt, a munkaadók ugyanis más eszközökkel is fel tudják mérni, az elvárt szinten beszéltek-e angolul, németül vagy más idegen nyelven.

Kérhetnek idegen nyelvű önéletrajzot és/vagy motivációs levelet, az állásinterjú egészét vagy részét is tarthatják angolul, németül vagy más nyelven, és persze próbafeladatokat is adhatnak a pályázóknak az adott nyelven – így könnyen be tudjátok bizonyítani, hogy megfelelő szintű a nyelvtudásotok.

Forrás: eduline.hu