A kormány a járulékkulcs csökkentéssel is fűti a bérnövekedést, a jelenlegi nyugdíjszabályok miatt azonban ennek sok korábbi nyugdíjas a kárát látja, hosszabb távon pedig elkerülhetetlen lesz a járulékemelés. Emellett a rugalmas korhatár eltörlése, a Nők40 bevezetése, az egykulcsos szja és a nyugdíjindexálás is egyre több feszültséget okoz majd - írja az index.hu.





A magyar nyugdíjrendszer körül jelenleg nyugalom honol.

  • A nyugdíjkorhatár ütemesen növekszik (2019-ben már 64, és 2022-re pedig 65 év lesz), és senki nem mehet a korhatár elérése előtt nyugdíjba; kivéve, ha nő és a jogviszonya elérte a bűvös 40 évet (Nők40).
  • A szociális hozzájárulási adó (helyesen: munkáltatói járulék) kulcsa meredeken csökken: a 2016-os 27 százalékos értékről 2018-ban 19,5 százalékra csökkent, és megfelelő bruttóbér-növekedés esetén 2021-ben már csak 13,5 százalék lesz.
  • Egyelőre olyan gyorsan nőnek reálértékben a bérek, hogy a kiesés pótolható: 2015-ről 2018-ra 28 százalékkal nőtt az átlagos bruttó (és nettó) reálkereset.
  • Állítólag még az sem rendíti meg a nyugdíjrendszer egyenlegét, hogy egyre többen dolgoznak külföldön, és nem az itthoni, hanem az ottani rendszerbe fizetnek tb-járulékot. (Enyhe vigasz, hogy 30–40 év múlva onnan kapják majd a nyugdíjuk és időskori egészségügyi ellátásuk zömét.)

Ebben az írásban azt szeretném tisztázni, hogy az itt lefestett kép közel sem ilyen rózsás; sőt

olyan feszültségek jellemzik a magyar nyugdíjrendszert, amelyek már középtávon megoldást kívánnak


Több ok miatt is elkerülhetetlennek látok egy jelentős nyugdíjreformot:

  1. Egyre erősebb az ellentmondás az emelkedő, de merev korhatár és a változatlanul nagyvonalú Nők40 között.
  2. Egyre erősebben polarizálja az új (majd a régi) nyugdíjakat az szja progresszivitás hiánya.
  3. Relatíve egyre több évjárat nyugdíját értékteleníti el a járulékkulcs-csökkentéssel is fűtött reálbér-robbanás.

Ugyanakkor elhatárolom magam a magánbiztosítók hirdetéseitől, amelyek a tb-nyugdíjrendszer közeli összeomlásával rémisztgetik a dolgozókat, öngondoskodásra biztatván őket.

Rugalmatlan nyugdíjkorhatár

A nyugdíjkorhatár-emelés nagyon hatékony a rendszer fenntarthatósága szempontjából, hiszen meghosszabbítja a járulékfizetési időszakot, és lerövidíti a járadékos időszakot. Az alábbi keretes szövegben egy számpéldán szemléltetjük a hatást.

Tegyük föl, hogy egy átlagos dolgozó 62 helyett 65 évesen megy nyugdíjba, 40 helyett 43 évet dolgozik, és 16 év helyett csak 14 évet tölt nyugdíjban (mert 65 éves korban rövidebb a várható élettartam, mint 62 éves korban). A nettó bér a bruttó bér 67 százaléka, és átlagban az évi 2 százalékos járadékkulcs folytán minden szolgálati év a nettó bér 2 százalékát adja a nyugdíjhoz.

Ekkor egységnyi bruttó bér után számított fiktív 20 százalékos teljes nyugdíjjárulékkulcs esetén (a nyugdíjazáskori bruttó keresettel számolva) az életpálya egyenleg z-ról z'-ra változik, egységnyi éves bruttó bérben:

z = 0,2x40–16x0,8x0,67 = 8–8,576 = –0,576 helyett

z' = 0,2x43–14x0,86x0,67 = 8,6–8,07=+0,53 lesz.

(Azért számoltam alacsonyabb fiktív járulékkulccsal, hogy ellensúlyozzam: a valóságban az átlagos szolgálati évek száma csak 33, és az átlagos éves járadékkulcs a még mindig nagyon cikkcakkos skála miatt 2 helyett 2,3 százalék.)

A 2012-től érvényes drákói törvény megtiltotta az előrehozott nyugdíjba vonulást (félrevezető csak a korkedvezményes és a korengedményes nyugdíjról beszélni), és erősen korlátozta a korhatáron túli dolgozást. Ilyen szigorú törvény kevés fejlett országban található, és ahol mégis, ott (például Norvégiában 67 éves korhatár mellett) könnyű rokkantosítás enyhíti a szigort.

Bevallom, elképzelni se tudom, miért fogadja el a magyar társadalom ezt az értelmetlen basáskodást. Nemzetközi példák alapján éves 4–6 százalékos máluszt és bónuszt rónék ki az előrehozott/halasztott nyugdíjévekért. Tisztában vagyok a rugalmas korhatár hátulütőivel (például utólag sokan megbánnák, hogy az első adandó alkalommal nagyon alacsony nyugdíjjal visszavonultak, de a minimális korhatár feszes meghúzásával, 61–62 év, a kár tompítható). Itt is érvényes, hogy általában az árak hatékonyabbak osztják el a javakat és szolgáltatásokat, mint a korlátok: itt a málusz/bónusz az ár.

A szigorúság alól van egy fontos kivétel, a bevezetésben jelzett Nők40, amelyet a korhatár merevítés előzetes gyógyírjaként 2011-ben vezetett be a döntéshozó. Minden nő, akinek 40 éves jogviszonya összegyűlt, a korhatár elérése előtt nyugdíjba mehet, mégpedig csökkentés nélküli nyugdíjjal. Persze, a jogviszony szűkebb, mint a munkaviszony, nincsenek benne a szakmunkásképzős és a felsőoktatási évek. Vélhetőleg ezért hitte a döntéshozó, hogy a gyógyírt csak nagyon kevesen tudják majd igénybe venni. Tévedett, de az is lehetséges, hogy szakértői félrevezették vagy féltek megmondani az igazságot: a frissen nyugdíjba vonuló nők jelentős része, 70, majd 50 százaléka a Nők40 keretében ment nyugdíjba, ma már jelentősen fokozva a munkaerőhiányt, és károsítva költségvetést. (Bár mint később látni fogjuk, a költségvetési hatások ennél összetettebbek.)

Az indok álszent: „a Nők40 lehetővé teszi a nagymamáknak, hogy a mamák helyett ők neveljék a bölcsődés korúakat”. Ha ez igaz lenne, akkor csak a valódi nagymamákat kellett volna korábban elengedni, és nem kellett volna megengedni, hogy a kedvezményes nyugdíj mellett jelentős mellékkeresetre tegyenek szert a kedvezményezettek.

A Nők40-nek még egy alapvető hibája van, amely általában elsikkad: méltánytalan. Hosszabb érvelés helyett talán elegendő egy ikerkérdést feltenni: miért engedi el a törvény az 58 éves nőt 6 évvel a korhatár elérése előtt 40 éves jogviszony mellett, és miért nem engedi el a 63 éves nőt 39 éves jogviszony mellett?

Persze, skolasztikus okoskodók azt válaszolhatják, hogy valahol határt kell szabni a kedvezménynek is; de ez itt és most nem igaz. Például más országokban folytonos szabályt használnak ilyen esetekben: például életkor + szolgálati idő > 98 év. (Ezt sem helyeslem, de legalább nincs benne felesleges ugrás.) A jobbikos javaslat a Férfi40 bevezetésével megszüntetné az alaptörvényben engedélyezett „pozitív” nemi diszkriminációt, de az itt elemzett méltánytalanságra nem adna megoldást, a hatalmas költségvetési kárról nem is szólva.

Progresszív szja hiánya

Hogyan kerül a progresszív szja hiánya egy nyugdíjrendszerről szóló írásba? Az ok egyszerű: a járulék a bruttó keresettel arányos, a járadék viszont a nettóval. Minél progresszívabb az szja, annál jobban csökken a nettó/bruttó keresetarány, azaz a járadék/járulék-arány a bruttó kereset növekedésével.

Magyarországon 2013 óta matematikailag arányos (erkölcsileg aránytalan) szja érvényes (ez is hungarikum), azaz az évek haladtával a nyugdíjbeszámításnál egyre több év esetén növekszik a járadék/járulék-arány a bruttó kereset emelkedésével. S mivel a nagyobb jövedelműek várhatóan tovább élnek, ők tovább kapják a nagyobb nyugdíjakat:

a torz újraelosztás erősödik.

Sokan csak a jéghegy csúcsát látják, amikor a munkavállalói nyugdíjjárulék-alap plafonjának szintén 2013-as megszüntetését bírálják. Ez valóban nagyon kártékony és szokatlan intézkedés, s a hazai közvéleményt nagyon borzolják az így kialakuló milliós havi nyugdíjak. De egyelőre csak néhány darab milliós nyugdíj van (ma már a számuk szolgálati titok), és a plafon hiánya a dolgozóknak csak néhány százalékát érinti.

A lényeg: a progresszív szja nélkül az új nyugdíjak tovább polarizálódnak.

Akinek az szja és a nyugdíj kapcsolatáról itt előadottak túl bonyolultak, annak megemlítem, hogy a döntéshozó, amikor az egyszámjegyű szja-kulcsot vetíti előre, azzal sem néz szembe, hogy adott paraméterértékek (például nyugdíjjárulék-kulcs) esetén az szja és a járadékkulcs szoros kapcsolatban vannak: kisebb szja-kulcs – kisebb járadékkulcs. (A Közgazdasági Szemle 2018. szeptemberi számában megjelenő tanulmányom 3. példája szerint, ha az szja kulcs 15-ről 9 százalékra csökken, akkor hosszú távon csak emiatt a járadékszorzónak 2-ről 1,8 százalékra kell csökkennie.)

Járulékkulcs-csökkentés, reálbér-növekedés és a helyettesítési arány

A részletek kifejtése előtt az 1. táblázatban tájékoztatnom kell az Olvasót a szochóról és a nyugdíj, illetve az egészségügy közti megosztásáról. Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy a szochót a munkáltató nem a bruttó bérből vonja le, hanem ahhoz adja hozzá, így jut el a teljes bérköltségig.

Viszont a bruttó bérből levont 18,5 százalékos munkavállalói tb-járulékból 10 százalékpont a nyugdíjalapé, és 8,5 százalékpont az egészségügyi alapé.

Ezért a teljes nyugdíjjárulék kulcsa közelítően 32 (2016), 27 (2017) és 24,5 (2018) százalék.

A járulékkulcs csökkentése nyilvánvalóan összefügg a reálbérek meredek emelkedésével. Nem lévén bérszakértő, nem tudom megmondani, hogy miért kellett a kormánynak az utóbbi évek jelentős béremelését időben ennyire koncentrálnia, de úgy tűnik, hogy a folyamatot a javuló gazdasági helyzet tette lehetővé, és a munkaerőhiány kényszerítette ki.

Vegyük azonban észre, hogy a kormány megkönnyítette a bruttó és a nettó keresetek robbanását, hiszen a szochó-kulcs radikális csökkentése miatt a munkáltatók egy dolgozóra jutó bérterhe az említett időszakban nem 28, hanem „csak” 20 százalékkal nőtt (1,28x1,195/1,27=1,2). S ha tovább tart az évi 6 százalékos bruttó reálbér-növekedés, akkor a szochó-kulcs éves 2 százalékpontos csökkentése 2018 és 2021 között nem 19, hanem csak 13 százalékos bérköltség-emelést jelent (ugyanis 1,19x1,135/1,195=1,131), azaz éves szinten csak 4,3 százalék körüli szuperbruttó reálbér-emelést.

Ha a gazdaság a kormány terveit követve évente körülbelül 4 százalékkal nőne 2021-ig, akkor ez még rendben is lenne. De aki még emlékszik a 2016-os évre, azt tudja, hogy az EU-források ideiglenes kiszáradása idején a magyar gazdaság csak 2 százalékkal nőtt, és a jelenlegi 4 százalékos növekedést is csak a gyorsított forráslehívás segítette. Az IMF 2018-as augusztusi jelentése jelentősen lassuló GDP-növekedéssel számol: évente 3, majd 2 százalék.

Meglepő módon a gazdasági szakértők keveset írnak a járulékkulcs-csökkentést lehetővé tevő bérrobbanás árnyoldaláról:

árindexált nyugdíjak esetén ez elviselhetetlen egyenlőtlenségeket visz az egymás követő évjáratok átlagnyugdíjaiba.

Az árindexált nyugdíjrendszerben már az is kellemetlen, hogy egyenletes évi 2 százalékos reálbér-emelkedés esetén 20 év korkülönbség az azonos pályát befutó dolgozók egy idejű nyugdíja között akár 30 százalékos különbséget ad, azaz a 20 éve nyugdíjazott állampolgár nyugdíja átlagosan csak 70 százaléka a frissen nyugdíjazottak átlagának. De 4 százalékos tartós reálbér-emelkedés esetén a „rés” 50 százalékra nő.

Csupán az elmúlt 3 év 28 százalékos reálbér-ugrása arányosan nagyobb nyugdíjat ad majd a 2019-ben nyugdíjba vonulónak, mint amennyi a 3 évvel korábban született, ezért 2016-ban visszavonult, de egyébként azonos pályát befutó társának lesz.

A nyugdíjak évjárat közti szóródását jól mutatja az átlagos helyettesítési arány: az átlagos nyugdíj és az átlagos nettó bér hányadosa; minél nagyobb a rés az egymás utáni korosztályok nyugdíja között, annál kisebb a helyettesítési arány. A 2. táblázatban bemutatjuk a bérnövekedési ütem és a helyettesítési arány közti kapcsolatot 2015 és 2018 között.

Nem nehéz belátni, hogy ha 2022-ig kitart a reálbérrobbanás (6 százalékkal számolva), akkor tovább csökken a helyettesítési arány, akár 0,46-ra is.

És ezzel visszajutunk a járulékkulcshoz. Közismert, hogy egy felosztó-kirovó rendszerben az egyensúlyi járulékkulcs = a helyettesítési arány szorozva a függőségi hányadossal (ez utóbbi pedig a nyugdíjasok és a dolgozók létszámhányadosa.) Tehát a leszorított helyettesítési hányad teszi lehetővé a járulékkulcs csökkentését.

Egyébként ez a folyamat még a Nők40-es kedvezményeket is felülírja. Korábban a kormányzat azzal dicsekedhetett, hogy ez a program mennyire kedvez a legalább 40 éves jogviszonyt összegyűjtő nőknek; én meg éppen ezért a többi nyugdíjassal szembeni méltánytalanságért bíráltam cikkeimben és interjúimban a kormányzatot. Ha újraszámoljuk a dolgot, akkor azonban újabban jelentős veszteséget szenvednek el a Nők40 egyes csoportjai a maradókkal szemben.

Módosítjuk az iménti példát. Tegyük fel, hogy a Nők40 keretében hősnőnk 2016-ben 40 éves jogviszonnyal és szolgálati idővel 60 évesen ment nyugdíjba 100 egységnyi éves nyugdíjjal, amelyet még várhatóan 16 évig kap. Mi lett volna, ha csak 2019-ben megy nyugdíjba (43 éves teljesítménnyel)? A 80 százalékos helyettesítés 86-ra nőtt volna (7,5%-os emelkedés), a valorizáció miatt 2019-től kezdve 1,075x128=137,6 egységnyi nyugdíjjal. (Mintha a nyugdíjszámláján kivételesen jól kamatozott volna a pénze.) A halasztás miatt 16 év helyett csak közelítőleg 14 évig kapná az emelt nyugdíját. A két életpálya-nyugdíj 16x100 = 1600 egység és 14x137,6 = 1926 egység, óriási különbség a halasztó javára. Bonyolultabb a befizetett járulékok és a kifizetett járadékok egyenlegének kiszámítása, de a költségvetésnek kedvező lehet, hogy megszabadult a 37,5 százalékos nyugdíjemelés terhétől.

Ezen a ponton önbírálatot kell gyakorolnom. 2009-ben én is elfogadtam, hogy a nyugdíjdinamika megfékezésének nincs más útja, mint hogy a vegyes indexálást felcseréljük a tiszta árindexálással. Ha megmaradt volna a vegyes árindexálás, akkor a 2016–2018-as 28 százalékos reálbéremelés felét megkapta volna minden nyugdíjas, aki 2016-ban már nyugdíjas volt.

Persze, akkor a kormányzat óvatosabb lett volna a béremeléssel, inkább fékezte, mintsem támogatta volna a vállalati béremeléseket. A megoldás kézenfekvő lett volna: az éves szolgálati időt átlagosan kb. 2 százalékos nettó bérrel beszámító nyugdíjképletet kellett volna módosítani: 2 helyett 1,8 százalékos járadékszorzót alkalmazva. Még jobb lett volna már 1999-ben megmaradni a bérindexálás mellett, de akár 1,6 százalékos járadékszorzóval – ez a német (vagy szlovák) pontrendszer.

Másképp fogalmazva a fentieket: az alacsony járulékkulcs csak akkor lenne fenntartható, ha a reálbér-növekedés mostani üteme fenntartható lenne. Erre viszont nincs reális esély. De még ha lenne is, a nyugdíjasoknak az árindexálásos nyugdíjrendszerben ez állandósítaná és szélesítené az egymás utáni években nyugdíjba vonulók közti nyugdíj-aránytalanságot.

Összefoglalás

A merev korhatárral kombinált Nők40 megosztja az érdekelteket, egyelőre folytatható. Az „arányos” szja és járulék (nincs plafon) az elbutított szavazókat elbódítja, még ha maguk veszítenek is rajta. A jelenlegi reálbérrobbanás és az azzal összefonódó radikális szochó-csökkentés látszólag paradicsomi állapotokat teremt: A dolgozók sokkal jobban élnek, a vállalkozók terhei jelentősen csökkennek, és a nyugdíjasok sem panaszkodhatnak – nyugdíjuk reálértékben legalább nem csökken.

Az elmúlt két évben azonban 18 százalékos rés alakult ki a régebbi és az újabb nyugdíjak között, és ez még jelentősen szélesedni fog az idei és a további reálbér-növekedéssel.

Később a teljes reálbér-növekedés üteme szükségképpen lelassul, a magasabb keresetek indukálta magasabb nyugdíjak elterjednek, a helyettesítési arány visszaáll korábbi szintjére, és a járulékkulcsot újra emelni kell.

Akik most még dicsérik a kormányt, azok pár év múlva vélhetőleg szidni fogják a felhalmozott nyugdíjfeszültségekért és a járulékkulcs csökkentés visszavételéért. Nem irigylem azokat a (most kormánypárti vagy ellenzéki) politikusokat, akiknek enyhíteniük kell majd a keletkezett nyugdíjfeszültségeket. De nem lesz más megoldás: bármely logikus nyugdíjreformnak érdemes egyszerre bevezetnie a Nők40 nélküli rugalmas korhatárt, a progresszív szját és a nyugdíjindexálást meghaladó pontrendszert. A kérdés csak az, hogy mikor. Minél előbb, annál kisebb lesz a kár.

Simonovits András, nyugdíjszakértő

Forrás: index.hu

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ

Megvá­lasz­tot­tak — Mi lesz most?



A szem­lé­le­té­ben teljes mér­ték­ben újdon­ság­nak szá­mí­tó könyv egy­részt meg­oldást nyújt a ma­gyar szak­szer­ve­ze­te­ket is súj­tó fo­lya­ma­tos tag­lét­szám­csökkenés meg­állí­tá­sá­ra, más­részt se­gít át­te­kin­te­ni a mun­ka­he­lyi tiszt­ség­gel já­ró fe­la­da­to­kat, va­la­mint azok si­ke­res el­lá­tá­sá­hoz gya­kor­la­ti ta­ná­csok­kal lát­ja el a mun­ka­he­lyi szak­szer­ve­ze­ti tiszt­ség­vi­se­lőket.

To­vábbi in­for­má­ció