Kikerülhet a felsőoktatási törvényből az a passzus, amely ötéves szabályt ír elő az abszolutórium megszerzése után a záróvizsga letételére, ugyanakkor továbbra is az a cél, hogy 2016 szeptemberéig záróvizsgát kell szerezniük azoknak a hallgatóknak, akik még az 1993-as törvény alapján kezdték meg tanulmányaikat - mondta Maruzsa Zsoltán, az Oktatási Hivatal megbízott elnöke pénteken az MTI-nek a sajtóban megjelent hírekre reagálva.

A Népszabadság arról írt, hogy egy nem kellően pontos törvénymódosítással túl szoros, esetenként egyenesen betarthatatlan határidőt adtak azoknak a volt hallgatóknak a záróvizsga letételére, akik évek óta függőben hagyták diplomájuk megszerzését. A lap szerint ez több ezer hallgatót érinthet.

Maruzsa Zoltán emlékeztetett arra: a hallgatói kötelezettségeket az elmúlt két évtized felsőoktatási jogszabályai - az 1993-as, a 2005-ös és a 2011-es törvények - eltérő módon szabályozták.

Az 1993-as törvény még egy jóval megengedőbb szabály volt, nem tartalmazott a tanulmányok lezárására vonatkozó passzust. Akkor abból indultak ki, hogy aki egyetemre megy, az oklevelet szeretne szerezni. Ma ez azt jelenti, hogy aki annak a törvénynek a hatálya alatt kezdte meg tanulmányait, és ezen szabályok vonatkoznak rá, de még mindig nem tett záróvizsgát, nem szerzett oklevelet, nincs olyan pont, ami alapján „kivezetődne" a rendszerből. Ez tízezres nagyságrendben érint hallgatókat, ők azonban már legalább tíz éve be sem tették a lábukat az egyetemre - jegyezte meg a hivatal elnöke.

Maruzsa Zoltán hozzátette: az intézmények többször keresték az érintett hallgatókat, de nagy részük nem reagált, nem elérhető. Ezért lépett a jogalkotó abba az irányba az idén tavasszal hatályosult törvénymódosítással, hogy legyen egy végső határidő.
    A törvényben azt rögzítették, hogy aki 2016. szeptember 1-ig nem szerzi meg a záróvizsgát, annak törlik a hallgatói jogviszonyát.

Ugyanakkor már akkor gondoltak arra, hogy ne egyszerre jelenjen meg egy nagyobb hallgatói létszám, ezért bent hagyták törvényben a 2005-ös szabályt is, amely szerint legkésőbb öt évvel az abszolutórium után le kell tenni a záróvizsgát. Ez egy esetben valóban problémát okozhat, azoknak, akik 2010 és 2011 fordulóján fejezték be tanulmányaikat, mert az ő esetükben valóban rövid a határidő - jegyezte meg. Ez ugyanakkor csak néhány száz hallgatót érinthet, de a tárca nyitott arra, hogy ezt az ötéves szabályt elhagyják és egy ilyen értelmű javaslatot kapcsoljanak a hamarosan a parlament elé kerülő felsőoktatási törvénymódosításhoz. Erről a Felsőoktatási Kerekasztal szerdai ülésén már egyeztettek a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával - jelezte Maruzsa Zoltán, aki hangsúlyozta: tavasszal a célban és a szövegben is teljes egyetértés volt.

Megjegyezte: az érintett hallgatók nagy része valószínűleg már rég letett az oklevélszerzés szándékáról, a törvénymódosítás után a tárcánál 3-4 hallgató érdeklődött csupán, aki a szűk határidőben érintett.