A munkanélküliségben Somogy megye a fekete bárány, ott egyre több az állástalan, a gazdaságilag aktívak száma pedig csaknem megegyezik az inaktívakéval – olvasható a Világgazdaságban.

A sokat emlegetett munkaerőhiány ellenére vannak olyan megyék, régiók, amelyekben a gazdaságilag aktívak, azaz a foglalkoztatottak és a munkanélküliek együttes száma csökkent. Budapesten ez az aktivitási arány 2018 első negyedévében 1 százalékkal kisebb volt, mint egy esztendeje; a 859 ezer aktív mellett gyakorlatilag változatlan maradt az inaktívak 458 ezres tábora. A gazdaságilag aktívak létszáma Somogy megyében 7,8 százalékkal apadt, Csongrádban 2,6, a Jászságban pedig 2,1 százalékkal – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.

A munkanélküliségi ráta Somogyban 9,3, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 9,2, Baranyában 8,1, Nógrádban 7,4 százalék volt.

Az utóbbi három megyében az elmúlt egy évben emelkedett a gazdaságilag aktívak és a foglalkoztatottak száma is, de Somogy megye kakukktojás. A Kaposvár-központú térségben az aktivitási arány 8,9 százalékkal elmarad az országos átlagtól, csökkent a foglalkoztatottak száma, és nőtt a munkanélkülieké. Majdnem annyi a gazdaságilag aktívak létszáma (123 ezer fő), mint az inaktívaké (109 ezer), ráadásul az utóbbiak 7,5 százalékkal többen lettek egy év alatt. Az aktívak között 11 ezer munkanélküli is van, azaz az inaktívak és a munkanélküliek többen vannak a megyében, mint a foglalkoztatottak.

A KSH adatai szerint a gazdaságilag aktívak száma az első negyedévben alacsonyabb volt a Közép-Dunántúlon, a Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön is, mint tavaly az utolsó negyedévben, Csak Közép-Magyarországon – Pest megyének köszönhetően – és a Nyugat-Dunántúlon gyarapodott. A főként 2-3 százalék alatti munkanélküliségi rátával büszkélkedő dunántúli megyék közül a két déli, Somogy és Baranya rí ki, míg az ország túlsó felét tekintve (kedvezőtlenebb geopolitikai helyzete ellenére) Csongrád és Heves teljesít jól.

Előbbi munkanélküliségi rátája 2,8, utóbbié 3,6 százalék volt, tehát a 3,9 százalékos országos átlag alá szorították a regisztrált állástalanok számát az első negyedévben.

A KSH 15–74 évesek körében végzett felmérése szerint Vas és Tolna megyében mindössze 2-2 ezer regisztrált munkanélküli volt az első negyedévben, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében 3-3 ezer.

Ugyanakkor Budapesten 30, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 25, Baranyában 14, Borsodban pedig 13 ezer az állástalanok száma. Meghatározó, hogy a munkanélküliek számához milyen foglalkoztatottsági mutató párosul az adott megyében. Míg Tolnában 95, Vas megyében 124 ezer embert foglalkoztattak a munkaerőpiacon, addig Komárom-Esztergom megyében 141, Győr-Moson-Sopron megyében 231 ezren dolgoztak. Budapesten 829, Szabolcsban 245, Baranyában 156, Borsod-Abaúj-Zemplénben pedig 269 ezer volt a foglalkoztatottak száma.

A gazdaságilag aktívak száma Pest megyében 609 ezer főt tett ki, ez 598 ezer foglalkoztatottból és 11 ezer munkanélküliből állt. A gazdaságilag aktívak 3,6 százalékkal lettek többen Pest megyében, az inaktívak száma pedig 3,8 százalékkal csappant meg, de még így is 351 ezer a számuk.

Ennél is markánsabb a gazdaságilag aktívak számának emelkedése Győr-Moson-Sopron megyében: ott a mutató 235 ezres értéke 6,4 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti adatokat, míg az inaktívak köre 9,9 százalékkal, 119 ezer főre zsugorodott.

Forrás: Világgazdaság

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!