Ötmilliárd forintos európai uniós forrásból, egy 2020-ig szóló program keretében pályázati úton segíti az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a fiatalok felkészülését a munkába állásra és a családalapításra.

Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta: a 12-35 éves korosztályt szeretnék megszólítani, és eljuttatni hozzájuk az őket érintő legfontosabb információkat.

Ennek fontos eszköze az Új Nemzedék Központ, amelynek egyik kiemelt feladata, hogy segítsen a fiatalok életpályájának tervezésében, azaz szakértői tájékoztatást adjon a különböző ösztöndíjakról, továbbtanulási és vállalkozási lehetőségekről, illetve a munkába állást és a családalapítást segítő programokról - hangsúlyozta.

A központ húsz kihelyezett kontaktirodájában a pályázat keretében közösségi tereket is létrehoznak, valamint a központ munkatársai továbbra is megtalálhatók lesznek különböző fesztiválokon és rendezvényeken - tette hozzá.

Szintén a pályázati forrásból valósul meg 2016-ban egy ifjúságkutatás, amelynek keretében nyolcezer fős minta alapján térképezik fel a fiatalok érdeklődési körét, életvezetési szokásait - mondta az államtitkár, hozzátéve, 2000 óta négyévente készítik el ezt a kutatást, amely fontos visszajelzést ad az ifjúság aktuális helyzetéről.

Novák Katalin kitért arra, hogy uniós forrásból egy önkéntesközpontot is létrehoznak, amely az önkéntes tevékenységet országos szinten koordinálja majd. Megjegyezte, az érettségi feltétele a kötelező közösségi szolgálat teljesítése, ezért a nemrég elindított önkéntesportál, a www.onkentes.gov.hu mellett a központ is segítséget nyújt majd ennek elvégzésében.

Köpeczi-Bócz Tamás, az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, a program öt évre szól, ezzel garantálják a tervezhetőséget és a kiszámíthatóságot. A célok közül kiemelte a fiatalok identitásának megerősítését, ezáltal elvándorlásuk megakadályozását bizonyos térségekből.

Úgy fogalmazott, a nemzetközi tapasztalatok szerint abban kell segítséget adni a mai ifjúságnak, hogyan lépjen be a társadalomba, a munka világába, és hogyan hangolja ezt össze a magánéletével és a családjával.