Nem irreális cél a tisztes munka, a gazdagság és a technika fejlettsége sokkal jobb életkörülmények megteremtését tennék lehetővé Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnöke szerint.

A tisztes munka világnapja alkalmából, szerdán a Deák téren tartott performansz után a közszféra munkavállalóit tömörítő szakszervezet elnöke kiemelte: ha nem a versenynek és a pénznek lenne minden alárendelve, sokkal több ember végezhetne minőségi, tisztes munkát, tisztességes körülmények között.

Állandóak a megszorítások, az elbocsátások a munka világában, aminek az a következménye, hogy aki nem veszti el állását, annak sokkal többet kell dolgoznia - fejtette ki.

Földiák András szerint a költségvetést is folyamatosan a versenyszféra érdekeit szolgálva tervezik, alacsonyan tartva a béreket.
    Egyelőre csak ígéretet kaptak a közszférabeli szakszervezetek a jövő évi bértárgyalások megkezdésére a Nemzetgazdasági Minisztériumtól - mondta el a SZEF elnöke az MTI kérdésére.

A SZEF szeretné elérni, hogy a minisztérium legalább arról nyilatkozzon, mikorra várható béremelés a közszféra azon területein, ahol ez eddig elmaradt. Az itt érintett munkavállalók a felsőoktatási dolgozók, az egész kulturális terület, valamint a szociális szféra is, amely eddig rendkívül alacsony emelést kapott - mondta.  

A világnap kapcsán kiadott sajtóanyagban a SZEF kiemeli: minden kormányt fel kell hívni arra, hogy foglalkozzon többet a tisztes béreket biztosító munkahelyek megteremtésével. Ezen a napon a világ számos pontján hívják fel a figyelmet a szakszervezetek arra, hogy munkavállalók tízmilliói dolgoznak tisztességtelen feltételekkel, embertelen körülmények között, törvénytelenül - írják.

A performanszot a Hét Mínusz Egy Mesterlövész Akciószínház tartotta a SZEF megbízásából.

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ