A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) szerint lelkileg, szellemileg és fizikailag is megviseli a vasutasokat a menekültek szállításával járó, a korábbinál lényegesen nagyobb terhet jelentő munka, ezért pluszpénzt várnak a MÁV-csoport vezetőitől a menekültek szállításában rendszeresen résztvevő több száz vasutasnak.

A szakszervezet szerdai MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: elvárják, hogy a kormány ne csak a határsértők ügyének gyors tárgyalására a helyszínre költöztetett bírák, hanem a nehéz körülmények között dolgozó vasutasok munkáját is elismerje, visszamenőleg, a menekültáradat kezdetétől. A vasutasok ugyanis naponta több ezer menekülő utaztatásáért felelősek.

Kiemelték, hogy a folyamatosan érkező tömeg biztonságos és kulturált körülmények közötti utaztatása „végtelenül kimeríti" a vasutasokat, főleg azokat, akik a kezdetektől részesei a speciális helyzetnek. Időnként emberfeletti erőfeszítéssel lehet javítani, kellően tisztán tartani - vagy egyáltalán kitakarítani - a szerelvényeket, mosdókat, állomásokat az átutazók után. Ráadásul a kiszolgáltatott emberek feszültsége is a vonatokon és az állomásokon szolgáló vasutasokon csapódik le. Az időnkénti összeszólalkozások, a problémás utasok és helyzetek kezelése a legtürelmesebb embert is megviseli - hangsúlyozták.

A VSZ felszólítja a MÁV-csoport tulajdonos képviselőit, hogy a részletek egyeztetése érdekében mielőbb üljenek tárgyalóasztalhoz.