Kulturális központ és kávéház nyílik december 3-án, a fogyatékossággal élők világnapján Budapesten, az egykori Vörösmarty mozi helyén, fogyatékossággal élő munkavállalókkal.

Kárász Róbert televíziós műsorvezető, a program ötletadója, a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány elnöke a helyszínt bemutató szerdai budapesti sajtótájékoztatón felidézte: 2012-ben azért kezdték el a munkát, hogy egyszer a megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékossággal élő embereknek munkahelyet teremthessenek.

Mint mondta, ez az idén megvalósult, köszönhetően a Fővárosi Közgyűlés döntésének, amelynek értelmében idén tavasztól 15 éven át az alapítvány működtetheti a Vörösmarty mozit, ahol fogyatékosbarát munkahelyet hoznak létre. A 620 négyzetméteres helyiségcsoportot ingyen használhatja az alapítvány.

Hozzátette: az 1935-ben épült és több mint másfél éve bezárt Vörösmarty mozi üzemeltetési jogát azzal a feltétellel kapták meg, hogy garanciát vállaltak az ingatlan felújítására, és arra, hogy megőrzik művészmozi jellegét. A két hete zajló bontási munkálatoknak már a végénél járnak, és úgy tervezik, hogy december 3-án már itt tartják meg hagyományos jótékonysági maciárverésüket.

A csaknem 150 millió forintos beruházás alapítványi pénzből, támogatásokból, pályázati forrásokból valósulhat meg, mintegy 100 millió forint azonban még hiányzik - emelte ki Kárász Róbert.

Elmondta, hogy a felújítás során a Vörösmarty újabb funkciókkal bővül: az alapítvány egy speciális, akadálymentesített kávézót, egy pékséget és egy olyan kisboltot is létrehoz, ahol fogyatékossággal élők által készített termékeket árusítanak. A Vörösmarty nagy moziterme átalakul, akadálymentes lesz, és alkalmassá válik tematikus estek, koncertek és családi programok lebonyolítására.

A Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítványt alapító Törőcsik Mari köszönetet mondott a program támogatóinak, köztük a Fővárosi Önkormányzatnak, és a megváltozott munkaképességűek társadalmi integrációját és elhelyezkedésük támogatását célzó program megvalósításához további támogatók csatlakozását kérte.

Mint fogalmazott, az ember fiatalon meg akarja teremteni önmagát, mindenen könnyebben átlép. „De ahogy így már 80 éves leszek, egyszer csak fájni kezd az emberek fájdalma. Segíteni kell, és nem nagyon törődünk ám egymással" - jegyezte meg a nemzet színésze.

A VIII. kerületben megvalósuló kezdeményezésről szólva Kocsis Máté polgármester hangsúlyozta, hogy a Józsefvárosi Önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a fogyatékossággal élőkre. „Az, hogy valaki fogyatékkal élő, nem jelentheti azt is, hogy lehetőség nélkül élő" - hangoztatta a polgármester, aki szerint a kezdeményezés  szimbólummá is válhat. Mint mondta, az alapítvány mögé állnak, büszkék rá, és értéknek tekintik.

Kárász Róbert szerint Európában ez az első ilyen jellegű, komplex kulturális tér. Tájékoztatása szerint a Vörösmartyban 8-10 megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékossággal élő dolgozhat majd.

Kitért arra is, hogy az alapítvány idén tartja 5. jótékonysági maciaukcióját, amelyhez az elmúlt években több mint száz hazai híresség csatlakozott saját macijával és egy-egy személyes tárggyal. Tavaly 11 millió, az előző években 4-5 millió forint gyűlt össze a fogyatékosbarát munkahely megvalósítására - idézte fel az alapítvány elnöke.