„A demográfia nemcsak az élve születések tudománya és politikája” – állítja Gregor Anikó és Kováts Eszter a Nőügyek 2018 című kutatás kapcsán a Magyar Narancsban.

magyarnarancs.hu: A Nőügyek 2018 című kutatásotok egyik fő megállapítása az, hogy a nők problémáival kapcsolatban a valóság és a közbeszéd nem egyezik.

Kováts Eszter: A közbeszédben a nőügyekről sokszor mint kultúrharcról beszélünk, mintha a felvilágosultak állnának szemben azokkal, akik a nőket vissza akarják küldeni a konyhába, vagy az értékeket óvók a rombolókkal, szinglihordákkal. De valójában nem így fogalmazódnak meg a problémák a nőkben. Mintha a női emancipáció karrierkérdés volna, ahol a család kötelességként jelenik meg, olyan tényezőként, ami visszafogja a nőket, pedig ők a munkában akarnak kiteljesedni. Holott a kutatás során azt tapasztaltuk, hogy ez csak a nők kisebbségénél van így. A rosszabb pozíciójú nőknek sokszor a család jelent biztonságot a vad munkaerőpiaci körülményekkel szemben. Nem a gondoskodás a gát, hanem épp a gondoskodást nem tudják kiélni úgy, ahogy jelen vannak a munkaerőpiacon.

Gregor Anikó: A magyar nők helyzetével kapcsolatban általában röviden, hatásos üzeneteket megfogalmazva, sokkoló számokat sorolva szoktunk beszélni arról, hogy 12 százalék a parlamenti képviselők között a nők aránya, hogy a cégek menedzsmentjében vagy a médiában alig jelennek meg nők. De ezekhez az egyébként valós problémákhoz a magyar nők jelentős része nem tud kapcsolódni. Nem gondolkodnak országos politikai szerepvállalásban,

nekik az a kérdés például, hogy a gyes után hogyan tudnak visszamenni a munkaerőpiacra, hogyan oldják meg az idős szülők vagy a tartósan beteg gyerek ápolását. Egyáltalán hogy tudnak megélni abból a kevés pénzből, amijük van.

magyarnarancs.hu: Ez azt jelenti, hogy nem annyira rossz a magyar nők helyzete?

GA: A magyar nők helyzete azért nem rózsás. Bár ez általánosan így van, hiszen még az Európai Unión belül bezzeg országoknak kikiáltott országokban sem valósult meg a nemek egyenlősége. Ha a nemek közötti egyenlőségi indexet nézzük, amit az EU is használ, Magyarország a százas skálán 51 pontot kap, ami a második legalacsonyabb, mögöttünk már csak Görögország van.

A bezzeg országokban azért tud megvalósulni egy nagyobb fokú egyenlőség, mert a jóléti állam olyan szolgáltatások biztosításával, mint a bölcsődei vagy óvodai rendszer, vagy az idősgondozás, eléri azt, hogy ne csak a nőknek kelljen a tradicionális női szerepekkel átitatva ezeket a gondoskodói feladatokat végeznie.

Illetve ott van egy olyan nagy tömegű kelet-európai réteg, akik oda bevándorolva elvégzik a nyugat-európai nők és férfiak helyett a munkát.

KE: Éppen ezért félrevezető, amikor bezzeg nyugatozunk, és nem tesszük fel a kérdést, mely nőknek jobb ott, ahol a Fülöp-szigeteki vagy kelet-európai nők a saját családjukat hátrahagyva végzik a gondoskodást. Vagy ha a munkaerőpiaci részvételt nézzük, az is emancipációs tényező: azt szoktuk mondani, hogy minél magasabb a nők aránya a munkaerőpiacon, annál egyenlőbbek. Az ilyen számok sok mindent elfednek. Vegyünk egy másik példát: Zapatero, korábbi spanyol miniszterelnök egyik kormányában 16-ból 8 férfi és 8 női miniszter volt. Ha a számokat nézzük, bólogathatunk, megvalósult a nemek egyenlősége. De ha azt nézzük, hogy a 8 férfi miniszternek összesen 20 gyereke volt, a 8 nőnek csak 5, akkor az azért árnyalja a képet. Nem akarom azt sugallni, hogy egy nőnek csak gyerekkel lehet teljes az élete, de elég sokatmondó, hogy mely nők tudnak magas pozícióba jutni: akiknek nincsenek gondoskodási feladataik. Ezért leegyszerűsítő csak a szexizmust okolni például a nők alacsony politikai képviseletéért.

magyarnarancs.hu: A kutatás szerint a nőket érintő problémák közül az első és legsúlyosabb a megélhetés. Ezzel kapcsolatban ti is megjegyeztétek, ez nem kifejezetten női probléma.

GA: Abból a szempontból valóban nem női probléma, hogy nemcsak nők küzdenek ezzel, viszont azok az élethelyzetek, amit a nők átélnek a munkaerőpiacon, mégis speciálisak és így nőivé válik. A fókuszcsoportos beszélgetéseken megosztották velünk tapasztalataikat arról, hogy

ha férfi a főnökük, sokszor nem veszi figyelembe, hogy úgy csinálja meg a beosztást, hogy a nő el tudjon menni a gyerekért az óvodába, vagy együtt tudjon lenni este a család.

Ez hatványozottan nehéz, ha valaki egyedül neveli a gyerekét.

magyarnarancs.hu: Egy beszélgetőpartneretek jegyezte meg, hogy minden korosztály kiszolgáltatott: akinek nincs gyereke, attól azt kérdezik, mikor fog szülni, akinek van, attól tart a munkáltató, sokszor lesz beteg a gyerek, ha pedig már kirepültek, túl idős a nő. Mégis mivel lehet ezt feloldani?

KE: Kicsit elégtelennek érzem azt, amikor azt mondjuk, hogy többet kellene tenni a munka és a magánélet összeegyeztethetőségéért. Ráadásul ez a probléma csak a nők kapcsán merül fel, mintha a férfiaknak nem lenne családja.

Vannak persze előremutató intézkedések, mint a bölcsődei férőhelyek bővítése, de nem elegendő, hogy csak kicsit változtatunk a rendszeren, és nem nyúlunk a nagy egészhez. Szemléletváltásra lenne szükség, fel kellene ismerni, hogy alapvető érdekellentét van a munkaerőpiac működése és az emberi élet szervezése, kapcsolataink ápolása között. És ez annál erősebb, minél kevésbé privilegizált valakinek a státusza.

GA: A különböző női szakszervezeteknek hosszú listája van arról, hogy a munka törvénykönyve a női munkavállalói jogokat hogyan teszi zárójelbe. Hogy még mindig ott egy kiskapu, hogy ha gyesen vagy, szervezeti átalakítással megszüntethető a pozíciód. Hogy a gyed extrával nyílik egy olyan kiskapu, hogy egy nap alatt ki lehet rúgni, ha visszamész dolgozni. Meg kell ezeket a szervezeteket hallgatni végre.

magyarnarancs.hu: Ezen az sem segít, hogy a kormány alapvetően anyaként beszél a magyar nőkről. Ehhez kapcsolódva jelentette be Orbán Viktor a demográfiai súlypontú kormányzást és a nőkkel kötendő átfogó szerződést is. Tud mindez pozitív változásokat is magával hozni?

GA: A kutatásból is látszik, hogy vannak olyan döntések, amit a válaszadók is kötöttek a Fideszhez és úgy látják, hogy a női problémákra reagálnak. Ilyen a nők 40 éves szolgálati viszonya utáni nyugdíjba vonulása. Ennek honnan jött az ötlete? Hogy így majd a nagymamák tudnak vigyázni a gyerekekre, amíg a fiatalok visszamennek dolgozni. Nem arról van szó, hogy ez ne lehetne segítség, de foglalkozni kellene például azzal is, hogy mindenki számára elérhető intézmények helyett vannak bevetve, hogy ezeknek a nőknek milyen a munkaerőpiaci helyzete, és hogy 40 év alatt leromolhatott az egészségügyi állapotuk, ezért megfelelő ellátást kellene biztosítani neki.

KE: Kritikus vagyok azzal a beszédmóddal kapcsolatban, hogy

a nők csak akkor értékesek, ha anyák. A nők mint állampolgárok akkor is fontosak, ha nem szülnek gyereket.

Ettől persze még igaz, hogy legtöbbször épp azért éri őket hátrány, mert vagy anyák, vagy anyák lehetnek.

GA: Az is probléma, hogy mindezt összekapcsolják a nemzethalál víziójával:

szüljetek, mert kihal a magyar.

Holott a demográfia nemcsak az élve születések tudománya és politikája. Azzal is foglalkozni kellene, hogyan lehet az aktív korúak egészségi állapotát megtartani, hogy ne essenek ki a munkából, hogy ne haljanak meg annyian kórházi fertőzésekben és elkerülhető betegségekben, vagy az aktív korúak munkavállalói jogainak hiánya ne adjon teret a kizsákmányolásra.

magyarnarancs.hu: Vagyis úgy látjátok, a demográfiai súlypontú kormányzás pozitív is tud lenni, ha minderről szó van, és nemcsak arról, hogy szülessen több gyerek?

GA: Akkor igen, ha az egész rendszert megpiszkálják, nemcsak azt, hogy mennyit szülnek a nők. Attól ugyanis önmagában, hogy sokan élnek egy országban, nem lesz a gazdaság prosperáló. Nézzük meg bármelyik fekete-afrikai országot, például Nigériát.

KE: Ráadásul a munkaképes korú inaktívak aránya 30 százalék feletti ma Magyarországon, vagyis a darabszám nem jelent mindig járulékbefizetést is. Az elvándorlásról nem is beszélve. Már az is jó lenne, ha belátná a kormány, materiális hátrányok befolyásolják azt, hogy ki hány gyereket tud vagy akar bevállalni. És ha a már megszületett gyerekekről is gondoskodnánk, például hogy ne legyen ekkora a gyerekszegénység, vagy legyen megfelelő színvonalú oktatás.

Többet kellene foglalkozni azokkal, akik már kint vannak az anyák hasából, mint akik még gondolatban sincsenek meg.

Az a kutatás során is világos volt, hogy a nők érzékelik a nyomást – legyen 3 gyereked –, de éreznek egy ellentmondást, hiszen az ehhez szükséges – nemcsak anyagi – támogatást nem kapják meg.

GA: Magyarországon nem jellemző az akaratlagos gyerektelenség, talán ezeknek a normáknak a hatására is, a beszélgetések során sem propagálta senki a gyerektelenséget. Ha valaki nem akar, nem azért, mert gyerek nélkül akar élni, hanem mert látja az anyagi korlátokat.

magyarnarancs.hu: A kutatás másik fő eredménye, hogy az idősek gondozása nehezen megoldott és nagy teher, főleg, ha arról a szendvicsgenerációról van szó, akik még támogatják a gyerekeiket, és már ápolják a szüleiket. Ezen a területen milyen intézkedésekre lenne szükség?

KE: Sejtettem, hogy ez ügy a magyar nőknek, de hogy ennyire, az meglepett. Arról még beszélünk, hogy segítsük az embereket a gyerekvállalásban, de a demográfia másik oldaláról, arról, hogy nemcsak megszületünk, hanem meg is halunk, és mindez hogyan történik meg, már kevés szó esik. Pedig

a 65 év felettiek 30 százalékának segítségre van szükségük a bevásárláshoz, felöltözéshez, tisztálkodáshoz. Az otthonápolás támogatásából az állam kivonja magát, az intézményi elhelyezésnél pedig az 54 ezer férőhelyre 30 ezer várakozó jut.

És arról még nem is beszéltünk, hogy milyen kevés a gondozó.

Aki otthon gondoz, annak egyenes út vezet a szegénységhez: az ápolási díj mértéke megalázóan alacsony; aki kiesik a munkaerőpiacról, akár évekre is, ráadásul 45 év felett, az nagyon nehezen tud visszailleszkedni, ha egyáltalán vissza tud. Ráadásul az ápolás miért nem számít bele a nyugdíjba, miért csak az az értékes munka, amit a munkaerőpiacon végzünk?

És mi lesz azoknak az 50–60 éveseknek az egészségével, akik a szüleiket ápolják? Az egy kemény fizikai munka, és jelentős mentális teher is. A szeretet nem óv meg attól, hogy ne merülj ki, ahogy nem feltétlenül tesz téged képessé arra sem, hogy professzionálisan végezd az ápolást.

GA: És ne felejtsük el: nincs szabadság sem. Illetve akkor van, ha a család megszervezi, hogy egy másik családtag, jellemzően egy másik nő, leváltsa a gondozót.

magyarnarancs.hu: Ráadásul a kutatás eredményei szerint a megkérdezett nők a gondoskodást abszolút női szerepként értelmezik, a férfiakra nem számítanak.

KE: Ezek a számok minket is megütöttek. Nagy kérdés, hogy vajon ez azért van, mert úgy gondolják, csak a nő segíthet, ez egy női dolog, vagy úgy látják, ha egy idős szülőről, vagy egy fogyatékossággal élő gyerekről kell gondoskodni, akkor teljes egészében a férfira hárul a kenyérkereső szerepe, jobban kell teljesítenie a munkaerőpiacon, és ezért az ápolásban már nem számíthatnak rá.

magyarnarancs.hu: Akár ezt a kérdést, akár a többit nézzünk, mennyire állja meg a helyét az a megállapításotok, hogy a nemek közti egyenlőség sokszor nem valósul meg, sokak valóságában benne sincs, hiszen „csak úri huncutság”?

KE: A tanulmány bevezetőjében fogalmaztam meg azt, hogy érdekes, hogy miért tűnik úgy egyes embereknek, hogy

a nemek egyenlőségéért küzdeni csupán úri huncutság

holott mi meg vagyunk győződve, hogy ez egy fontos és valós dolog. Ez nem azt jelenti, hogy dobjunk el mindent, amit eddig gondoltunk a nemek közti egyenlőségről, viszont önreflexióra van szükségünk nekünk is a nyelvvel kapcsolatban, amit erre használunk. Ha sikerülne a különböző női szerveződési csoportoknak koalíciót alkotni és a materiális, kézzelfogható dolgokról is tudnánk beszélni, akkor talán eljutna a fülekbe, hogy egyébként nem szükségszerű, hogy te gondozd az anyósod, mert azt csak te tudod elvégezni, és nincs rendben, hogy ez a fajta nyomás a férfi-nő kapcsolatra is erodáló módon hat.

magyarnarancs.hu: A fókuszcsoportos beszélgetések a #metoo kampány idején zajlottak, a szexuális zaklatás témaköre mégsem jelent meg, a családon belüli erőszak viszont igen. Miben látjátok ennek az okát, utóbbi már nem tabu, az már jobban benne van a közbeszédben?

GA: Ebben a kérdésben a civilek szerepét nagyon fontos hangsúlyozni, azt ugyanis, hogy erről szó legyen, nem az állam érte el plakátkampányokon keresztül, hanem ők.

KE: Valóban érdekes, hogy nemhogy a szexuális zaklatás és a kampány, de semmi más szexuális jellegű téma nem került elő, azt leszámítva, hogy mennyire rossz, hogy a fiatalok a pornóból tájékozódnak. Az, hogy valami nem jelent meg a beszélgetés során, nem azt jelenti, hogy nem ügy, hanem az is lehet, hogy csak nem merik behozni a beszélgetésbe, túlságosan privátnak érzik. Az, hogy a családon belüli erőszak kérdése felmerült, nagyrészt a nőszervezetek érdeme, akik évek óta folyamatosan igyekeznek ezt a közbeszédben tartani. A hat fókuszcsoport közül kettőben is volt túlélő, és még sokan tudtak olyanról, aki átélte. Az pozitív és reménykeltő dolog, hogy már tudnak erről beszélni. Ez az első lépés.

Névjegy

Gregor Anikó szociológus, az ELTE TÁTK Társadalomkutatások Módszertana Tanszékének egyetemi adjunktusa.

Kováts Eszter politológus, a Friedrich-Ebert-Stiftung Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában programjának vezetője, az ELTE ÁJK Politikatudományi Doktori Iskolájának hallgatója.

A Nőügyek 2018 című kötet a fókuszcsoportos beszélgetések és a kérdőíves kutatás eredményeinek összefoglalója, amely igyekszik feltérképezni a mai magyar nők problémáit és javaslatokat fogalmaz meg. A tanulmány letölthető innen.

Forrás: Magyar Narancs

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!