Az IWG legújabb felmérésében 96 ország 18 ezer munkavállalóját kérdezte meg a rugalmas munkavégzéssel kapcsolatos attitűdjeikről – ez az eddigi legnagyobb kutatás a témában – írja az ado.hu.

Az átfogó kutatás szerint globális szinten a munkavállalók kétharmada dolgozik az irodán kívülről és több mint felük a munkahét felét így tölti – ez pedig komoly változásokat vonhat maga után a vállalati ingatlanok piacán.

A kutatást az IWG, a Magyarországon is működő Regus irodák anyavállalata készítette. Szakértői szerint a rugalmas munkavégzés népszerűségének növekedése elsősorban a technológia fejlődésének, a globalizációs folyamatoknak és a munkavállalók változó igényeinek köszönhető.

Az IWG kutatásában 96 vállalat több mint 18 ezer munkavállalója vett részt. A válaszok alapján a dolgozók 70 százaléka legalább egy napot az irodáján kívül dolgozik és több mint a dolgozók fele (53 százalék) a munkahét felét így tölti. A válaszadók közül minden tizedik (11 százalék) egész héten az irodán kívül dolgozik.

„A munkavállalóknak, legyen szó a világ bármely pontjáról, Seattle vagy Szingapúr, London vagy Budapest, ma már nem kell minden idejüket az irodában tölteni.” - emelte ki Mark Dixon, az IWG csoport alapítója és vezetője.

Rendkívül izgalmas korba lépünk be most, amikor a rugalmas munkavégzés általánossá válik nemcsak az egyéni munkavállalók, hanem a vállalatok számára is. Ez egy hatalmas, világszintű változás, ami a vállalatok ingatlan- portfóliójára is nagy hatással lesz.

Generációk óta magától értetődőnek vesszük, hogy az irodai munka együtt jár azzal, hogy mindennap 9-től 5-ig ugyanabban az irodában ülünk. Mégis, egyre több vállalat teszi le a voksát egy teljesen eltérő munkamodell mellett, mely

a munkáltató és a munkavállaló számára egyaránt előnyökkel jár.

Az IWG kutatása alapján a vállalkozások már felismerték, milyen hasznot jelenthet a rugalmas munkavégzés lehetősége: 89 százalékuk üzleti növekedést, 87 százalékuk a versenyképesség növekedését tapasztalta. 82 százalék szerint nőtt a termelékenység, 80 százalék könnyebben tudta bevonzani és megtartani a tehetséges munkarőt, 83 százalék pedig profitmaximalizálásról számolt be.   

A rugalmas munkavégzés növekvő tendenciája rámutat a munkavállalók változó igényeire és elvárásaira is. A kutatásban résztvevők 80 százaléka egyetértett azzal, hogy

a rugalmas munkavégzés hozzájárul a tehetséges munkavállalók megtartásához, 64 százalék pedig arról számolt be, hogy már a kiválasztási folyamat során is előnyt jelent.

A válaszadók több mint fele (58 százalék) egyetértett azzal, hogy a rugalmas munkavégzés lehetősége javítja a munkavállalók elégedettségét, ez kiválóan példázza, hogy a vállalatoknak olyan munkakörülményeket kell teremteniük, amely megfelel azon kiemelkedő munkavállalók igényeinek, akiket olyan nagyon meg akarnak tartani.

A vállalatok rendkívül sokat profitálhatnak a rugalmas munkavégzésre alkalmas irodákból: a válaszadók 91 százaléka állította, hogy ezek a munkaterek nagyban növelik a produktivitást.

A technológiai újítások lehetővé teszik, hogy bárhol és bármikor dolgozhassunk. A vállalatok számára most az a kihívás, hogy hogyan optimalizálják folyamataikat ebben az új környezetben

– mondta el Ian Hallett, az IWG Group vezérigazgatója és a cégcsoport márkáinak globális vezetője.

Csak azért fizessünk, amire valóban szükségünk van

A kérdőív eredményei alapján kijelenthetjük, hogy a rugalmas munkavégzés és a közösségi munkaterek már nem csak a startup cégek kiváltságai. A világ vezető nagyvállalatai – olyanok, mint az Etihad Airways, Diesel, GSK, Mastercard, Microsoft, Oracle vagy az Uber – szintén igénybe veszik a rugalmas munkatereket és új megközelítést alkalmaznak a munkavégzés szervezésében.

,,A technológiai változások és a digitalizáció miatt a vállalkozások egyre inkább az igény szerinti, on-demand, szolgáltatásokat keresik és szívesen kiszervezik a nem központi folyamataikat.” – mondta Mark Dixon.- ,,Növekszik az igény az on-demand munkaterület bérléssel támogatott rugalmas munkavégzésre olyan területeken  mint a kockázatkezelés,, üzletfejlesztés, HR és marketing. Nemsokára fordulóponthoz érkezünk a munka világában és

hamarosan a „rugalmas munkavégzést” egyszerűen csak „munkavégzésnek” hívjuk majd.”

Forrás: ado.hu

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!