A Magyar Posta alap-, közép- és felsőfokú végzettségű munkavállalóknak kínál állást az Állami Karrierexpón május 16-án a Magyar Vasúttörténeti Parkban.

A magyar postaigazgatás több mint 150 éves. A cég jogelődje 1867. május 1-jén, az osztrák–magyar kiegyezést követően jött létre, önálló, nemzeti közintézményként, Magyar Királyi Posta néven. A 19. század végén és a 20. század elején olyan újítások kötődnek a nevéhez, mint a levelezőlap bevezetése, a távirda, a telefonközpont, és innen indult a rádió- és televíziószolgáltatás is. A vállalat országos hálózatában több mint 2700 posta, több száz mobilposta járat található.

A tradíciók fenntartása mellett - a hagyományos postai szolgáltatásokat kiegészítve - innovatív termékek és megoldások születnek. A postai szolgáltatások köre szakmailag szerteágazó területeket fed le, és az itt dolgozók mégis együttműködve, egy közösségként tudnak eredményeket elérni, hozzájárulni ezzel a cég növekedéséhez

– hangsúlyozta Varjasi Gábor humánerőforrás főigazgató.

A vállalat a munkavállalók számára az alapbér mellett béren kívüli juttatásokat, képzési és üdülési lehetőségeket biztosít, valamint segíti az új dolgozók beilleszkedését is.

A mai modern környezetben már nem elég önmagában a munkaerő megtartásához a fizetés és a béren kívüli juttatási rendszer, a vállalatoknak életstílust, folyamatos képzési és karrierépítési lehetőséget kell kínálniuk, és ezzel fenntartani hosszútávon a munkavállalói motivációt. Ma már alapvető elvárás az is, hogy a munkakörnyezet inspiráló legyen, a munkaadó családbarát és a fenntarthatóság iránt elkötelezett

– emelte ki Varjasi Gábor. A magyar vállalatok körében még nem túl gyakori részmunkaidős foglalkoztatás a Magyar Postánál több munkakörben is lehetséges, amely a családos dolgozók számára jelent előnyt. A vállalat több száz megváltozott munkaképességű dolgozót is alkalmaz.

Sosem volt még olyan fontos egy munkavállaló szerepe, mint napjainkban.

A Magyar Postának mintegy 30 ezer alkalmazottja van, a vállalat pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy elégedettek legyenek.

Egy postás a társadalom mindennapjainak része, megítélésük a vállalati brandre is komoly hatással van

– mutatott rá hozzátéve, hogy a Magyar Posta Zrt.-nél a munkakörök egymásra épülnek, így aki vállalja, hogy folyamatosan képezi magát, annak lehetősége nyílhat előrelépésre vagy pályamódosításra.

Kiknek a jelentkezését várja a cég?

Az egyik legnagyobb versenypiaci foglalkoztatóként a Magyar Posta alap-, közép- és felsőfokú végzettséggel betölthető pozíciókat kínál. A logisztikai területre elsősorban küldeményfeldolgozói, gépjárművezetői, csomagkézbesítői érdeklődőket várnak, a postahelyekre jellemzően kézbesítői és postai ügyintézői jelentkezőket, illetve informatikusokat vagy üzletfejlesztőket keresnek.

A Magyar Posta május 16-án az Állami Karrierexpón tanácsadással egybekötött, személyre szabható ajánlatokkal várja az érdeklődőket, akik kvízkérdésekkel tesztelhetik tudásukat a postai munkával kapcsolatban.

Kapcsolódó információk a Facebook event oldalon érhetők el.

Forrás: Orientpress