Hónapok óta elérhetetlen a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ügyfélszolgálata, rengetegen panaszkodnak amiatt, hogy hiába hívják a honlapon közzétett telefonszámokat, sokszor hetekig kell próbálkozni, míg végre sikerül ügyintézővel beszélniük. Többen számoltak be arról is, hogy az általuk küldött e-mailekre nem érkezik válasz. Kerestük az ügyben az illetékes Magyar Államkincstárat, amely szerint nincs semmilyen probléma az ügyfélszolgálattal. – olvasható a Privátbankár oldalán.

Teljesen mindegy mikor hívja az ember őket, nem lehet egyik telefonszámon sem elérni. Napok óta próbálkozom a létező összes telefonszámon. Az emailre nem válaszolnak. Másfél hónapja küldtem az elsőt. Azóta már hármat küldtem és az automatikus válaszon kívül semmi nem érkezett - írja valaki a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság értékelésénél. A szervezet a Google-on 1,7 csillagot kapott (az 5-ből) , ami nem kifejezetten számít jónak.

Más valaki a következőről számolt be: Egyetlen egyszer(!) vették fel és „kapcsoltak” egy kolléganőhöz, azonban a várakoztató zenén kívül nem hallottam emberi hangot (kivéve mikor kétszer hallhatóan felvette valaki és letette a kagylót)...

Vagyis ha valakinek olyan kérdése vagy problémája lenne, amiben a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság tudna segíteni, úgy tűnik, felesleges telefonon vagy e-mailen próbálkoznia, az ügyfélszolgálat ugyanis gyakorlatilag elérhetetlen, az alapvető feladatát nem képes ellátni. A szervezettel kapcsolatban a Facebookon is sokan panaszkodnak. A közösségi oldalon 1,9-es értékelést kapott (az 5-ből) a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, amely 2017. november 1-től az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósággal (ONYF) együtt a Magyar Államkincstár (MÁK) szervezetébe olvadt bele.

Dr. Farkas András nyugdíjszakértőt is sokan keresték meg az utóbbi időben azzal a problémával, hogy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság gyakorlatilag elérhetetlen. A probléma pedig nem újkeletű.  

Elképzelhető, hogy óriási a túlterhelés és ezért haladnak lassan a dolgok, vannak csúszások - mondta a nyugdíjszakértő. Arra a kérdésre, mit tehetnek azok, akiknek késik a nyugdíjmegállapítás, esetleg nem kapták meg a 0,5 százalékos nyugdíjnövelést (ami tavaly január óta automatikus, nem kell kérvényezni, és elvileg könnyebbséget jelentene, mégis, rengetegen nem kapták meg a nekik járó plusz pénzt), azt válaszolta, nincs más megoldás, be kell menni személyesen Budapesten az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósághoz, a Fiumei útra, vidéken pedig a kijelölt járási hivatalokba.

Persze a személyes ügyintézés sem egyszerű, sokszor egész napos elfoglaltságot jelent, hiszen sorszámot kell húzni, várakozni kell. Dr. Farkas András ezért azt javasolja, a Magyar Államkincstár Nyugdíjbiztosítás szakmai aloldalán foglaljanak időpontot azok, akik úgy döntenek, elég volt a várakozásból és személyesen intézik inkább a dolgokat.

Arra a kérdésre, hogy tehetnek-e panaszt a pórul járt állampolgárok, és ha igen, hol, azt válaszolja, amíg nincs jogszabálysértés, márpedig a csúszás nem az, semmit sem lehet tenni. Ráadásul az új közigazgatási eljárási törvény is a hivatalt védi. Idén egyébként az ügyintézési idő is eleve hosszabb lett, 30 nap helyett már 60 nap áll a szervezet rendelkezésére a nyugdíj megállapításához.

Aki év elején adja be a nyugdíjigényét, vagyis január 1-je és március 15-e között, annak is sokat kell várnia. Az idei első negyedévben nyugdíjat igénylők részére a végleges nyugdíjösszegük meghatározására nyitva álló ügyintézési határidő csak 2018. április 15-én járt le, vagyis addig csak nyugdíjelőleget állapíthattak meg a részükre - mondta. Hogy ez miért van így? Mert a nyugdíjmegállapítás évében hatályos valorizációs szorzókat az adott év márciusában megjelenő kormányrendelet határozza meg - mondta a szakértő, hozzátéve, ha valakinek valóban sürgős elintéznivalója lenne, a legjobban akkor jár, ha bemegy személyesen.

A Google-értékelések alapján a személyes ügyintézés egyébként jól működik, volt, aki kiemelte az egyik ügyintéző kedvességét,udvariasságát és segítőkészségét. Kerestük az ügyben az illetékes Magyar Államkincstárat, hogy megtudjuk, mi a lassú ügyintézések oka, és hogy miért elérhetetlen az ügyfélszolgálat. Hiába hívtuk a sajtóosztályt, napokig nem tudtuk őket elérni, viszont válaszoltak az általunk küldött e-mailre, amiből úgy tűnik, az Államkincstár szerint tökéletesen működik az ügyfélszolgálat.

A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság naponta 7.30-tól 15.15-ig, szerdai napon 18 óráig, pénteki napon 13 óráig fogad hívásokat a 06-80-204-884 (csak belföldi vezetékes vonalról hívható) és a 06-1-270-8999 számokon. Az idei évben közel 250 000 hívást kezdeményeztek a Hivatal felé - írták. Azzal kapcsolatban, hogy miért nem válaszolnak az állampolgárok által küldött e-mailekre, a következőt válaszolták:

Az Igazgatósághoz naponta több száz e-mail érkezik (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), amelyre minden esetben automatikus válasz kerül kiküldésre, amely kitér arra is, hogy a konkrét ügyintézésre csak abban az esetben kerülhet sor, ha a kérelmet ügyfélkapun, postai úton vagy személyesen terjeszti elő az ügyfél. A beérkezett e-mailek jelentős része ebbe a körbe tartozik. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ahogy eddig, ezt követően is mindent megtesz annak érdekében, hogy érdemi tájékoztatást adjon az ügyfeleknek.

Arra pedig, hogy hogyan lehet panaszt tenni, ha valaki nem elégedett az ügyfélszolgálat szolgáltatásaival, közölték, „a hivatal munkatársai csak a konkrét ügy ismeretében és a szükséges adatok birtokában tudnak érdemi választ adni”.

Mi is próbáltuk hívni az ingyenes zöld számot, a diszpécser a kapcsolás előtt bemondja, 9 és 14 óra között várhatóan hosszabb várakozási irőre kell számítani, mert a legtöbben ebben az időpontban telefonálnak. Mi szerdán délután hívtuk a 06-80-204-884-as számot, és a hívástól számított 3. percben kapcsolták az ügyintézőt. A Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre küldött levelünkre is rövid időn belül megérkezett az automatikus válasz.

Forrás: Privátbankár