Ezer sebből vérzik az otthoni szakápolás, és a végstádiumú daganatos betegek ellátása – olvasható a Népszava cikkében.
Miközben elvben az ország bármely pontján elérhető a lehetőség, hogy házhoz menjen a nővér és az összes segítő szakember, a gyakorlatban csak a rászorulók töredéke jut ezekhez a szolgáltatásokhoz – derült ki a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság (META) fórumán. Az okok közt éppúgy szerepel a rossz finanszírozás, mint az információhiány. Ezeket az ellátási formákat a háziorvosok írhatják fel, ám közülük sokan maguk sem ismerik saját és betegeik lehetőségeit.
„Egyik napról a másikra derült ki, hogy a férjemnek hasnyálmirigy rákja van” - írta levelében egy fővárosi olvasónk. „Az orvos nem hitegetett, megmondta néhány hete, legfeljebb két hónapja van. A férjem hallani sem akart a kórházról, otthon akarta tölteni a még megmaradt időt. A háziorvos fölírta a házi hospice szolgáltatást, gyorsan jelentkeztek, úgy tűnt, minden rendben, míg ki nem derült, hogy a busztól a házig másfél kilométert kell sétálni. Ezt a gyalogutat egyetlen nővér sem vállalta, míg fel nem ajánlottam, hogy állom a taxiköltséget. Ám ettől még péntektől hétfőig ápolónő nélkül maradtunk, mert hétvégén szünetelt a szolgáltatás, miközben kétnaponta volt szükség az infúzió bekötésére. A következő akadály a fájdalomcsillapító injekció lett. A hospice szolgálat, és a háziorvos is úgy tudta: kórházon kívül nincs lehetőség kábító-fájdalom csillapításra. Addig mentem, kutakodtam míg egy másik háziorvos kikereste az idevonatkozó jogszabályt és fölírta a gyógyszert.” Az asszony szerint ezen a terepen csak a nagyon erőszakos, elszánt kliensek boldogulnak, mert maguk a rendszer szereplői sem nagyon tudják, hogy pontosan kinek, mi és hogyan jár.”
Az, hogy olvasónk kálváriája nem egyedi, kiderült a META fórumon előadók, a terepen dolgozó szolgáltatók képviselőinek szavaiból.
Becslések szerint a fekvő betegeknek akár a 60 százalékát is lehetne a kórházinál lényegesen olcsóbban ápolni az otthonában. Ilyen szakápolásként a társadalombiztosító napi egy, legfeljebb három órás ellátást fizet, a krónikus betegeknek maximum 56 alkalommal egy évben. S míg egy baleset vagy egy ortopédiai műtét után általában elég lehet ez az 56 alkalom, egy stroke-os betegnél jóval több időre van szükség ahhoz, hogy önellátó legyen ismét. Egy vizitért a szolgáltatónak 3700 forintot térítenek. Akkor is ennyit, ha több órát és akkor is, ha csak tíz percet tölt a beteggel. Az otthoni szakápolás keretében számos ellátás igénybe vehető, egyebek között tartós fájdalomcsillapítás, gyógytorna, beszédterápia, szondás táplálás, infúziós terápia, sebellátás, orvosi segédeszközök, protézisek használatának tanítása, oxigénterápia. Tulajdonképpen minden, ami egy krónikus beteg ápolásához vagy rehabilitációjához tartozhat. Magyarországon évente ötvenhatezer beteg veszi igénybe a tb-finanszírozott otthonápolást.
A házi hospice szolgáltatást a végstádiumú betegek otthonápolására rendelhetik a háziorvosok. A daganatos betegek évente 150 napi vizitre jogosultak, ezért naponta 4400 forintot számlázhatnak a szolgáltatók a biztosítónak. A tb-vel szerződött szolgáltatóknak – hasonlóan a kórházakhoz – területi ellátási kötelezettségük van, vagyis a körzetükhöz tartozó beteget kötelesek ellátni.
Jelenleg az évente összesen 1,350 millió vizit 85-80 százaléka szakápolás, a maradék 15-20 százalék hopice ellátás.
A fórumon a terepen dolgozók arról beszéltek, hogy a szolgáltatásért járó összeg kevés: például nem futja belőle útiköltségre. Így gyakran fordul elő, hogy a tömegközlekedéssel már el nem érhető helyekre nem jutnak el az ápolók. Gond az is, hogy az elszámolható díj után két százalékos adót kell fizetniük a helyi önkormányzatoknak. A szolgáltatók működését szakemberhiány is nehezíti. Komárom-Esztergom megyében mindössze egyetlen logopédus dolgozik. Így a területileg illetékes szolgáltató hiába szeretne, nem segíthet annak a 40 éves asszonynak, akinek a szülés közben szerzett agyvérzés utáni fölépüléséhez lenne szüksége logopédusra.
Forrás: Népszava
